2024.01.25. 13:24
Sopronban is elindult a Bolt taxi
A Bolt taxi január 25-től már Sopronban is elérhető, így a cég már hat vidéki nagyvárosban nyújt személyszállítási szolgáltatást. A vidéki bővítés a vállalat országos szolgáltatási lefedettségi stratégiájának része, amely 2024-ben is folytatódhat.

A fővárosban már piacvezető taxi szolgáltató eddig leginkább Kelet-Magyarországon található vármegyeszékhelyekre fókuszált, azon belül Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, valamint Debrecenben tudott jó ütemben piacra lépni, utóbbiban a Bolt vezető pozíciót vívott ki. Nyugat-Magyarországon a vállalat eddig csak Pécsett volt jelen, ez csütörtöktől változott a soproni indulással.
„Sopron egy nagymúltú, fejlődő, nyüzsgő egyetemváros, ahol egész évben színvonalas programok és fesztiválok érik egymást, és ahol a régió meghatározó munkáltatói is tevékenykednek. Természetesen nem hagytuk figyelmen kívül a turisztikai szempontokat sem: Fertőd és környéke rendületlenül vonzó célállomás, az Ausztriából érkezők számára pedig a Bolt nem lesz ismeretlen, mivel a szomszédunkban szintén elérhető a szolgáltatás” – mondta Sabjányi László, a Bolt HTX Kft. ügyvezető igazgatója a soproni indulás kapcsán. A cég jelenleg immár több mint 500 városban van jelen a világ 45 országában.