Helyi gazdaság

2014.07.18. 16:22

Az Audi újabb 10 modellt dob piacra

Ezzel hatvanra emelkedik a társaság modelljeinek száma.

A következő években az Audi újabb 10 modellel jelenik meg a piacon a tervek szerint, ezzel hatvanra emelkedik a társaság modelljeinek száma - mondta el a konszern pénzügyekért és szervezeti kérdésekért felelős igazgatótanácsi tagja egy pénteki koppenhágai rendezvényen.

"Középtávon piacvezetővé akarunk válni a prémiumszegmensben, ehhez pedig arra van szükség, hogy az egyre növekvő részszegmensekben ki tudjuk szolgálni a vevői igényeket" - jegyezte meg Axel Strotbek az MTI-nek, hozzátéve, az Audi moduláris stratégiája révén számos olyan sztenderdet alakítottak és alakítanak ki, amelyeket aztán számos további modellbe beépíthetnek.

Axel Strotbek a rendezvényen megjegyezte: azzal számolnak, hogy még 2030-ban is domináns marad, és kétharmados, de akár nyolcvan százalékos részarányt is magáénak mondhat majd a hagyományos meghajtás; emlékeztetett arra: az elektromos járművek zöme is hibrid, azaz robbanómotor is van benne. Az Audi AG igazgatótanácsi tagja megjegyezte: negyedszázada, amikor az Audi előállt az első turbódízel (TDI) erőforrásával, "a piac minden volt, csak dízelbarát nem", mostanra pedig összes eladásaik 40 százaléka, a németországiak több mint kétharmada már TDI-motorral készül.

Mint mondta, az 1989-as bevezetés óta 7,5 millió TDI-motoros járművet adtak el, csak tavaly 600 ezer talált gazdára ezekből, és az elmúlt években olyan piacokon is sikerült elfogadtatni ezt a technológiát, ahol az korábban alig volt jelen. Eközben, jegyezte meg, mind hatékonyabb és a környezetet mind kevésbé terhelő erőforrásokkal álltak elő a TDI-technológia terén is. Hozzátette: az Audi aktívan jelen van az elektromos és a hibrid járművek fejlesztése terén is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában