Folklór

2024.06.16. 10:32

Ladikos fesztiválon ropták a táncot a Mosoni-Duna partján Mecséren - fotók

Ismét a szórakozásé volt a Mosoni-Duna part Mecséren: tizenkilencedszer szervezték meg a Ladikos fesztivált, mely az ország egyik legnagyobb népzenei rendezvénye.

Mészely Réka

A mecséri színpadon sorra váltották egymást a Kárpát-medence különböző szegleteit ide varázsoló zenekarok és táncegyüttesek. Fotók: Kerekes István

Lovas felvonulás vezette be a tizenkilencedik Ladikos fesztivált pénteken: sok lovas és lovaskocsi csatlakozott a látványos menethez, mely végigvonult Mecsér utcáin. Aznap Kovács-Simon Pajta még borkóstolónak is otthont adott.

A fesztivál szervezői idén is különleges zenei és tánc produkciókkal, gasztronómiai érdekességekkel és kézműves vásárral várták az érdeklődőket a mecséri Duna parton. A 2024-es program kiemelt fellépője az idén 50. évfordulóját ünneplő Kossuth-díjas Vujicsics együttes volt, de ezen túl is tartogattak sok meglepetést.

Henics Tamásnak, a Ladikos Fesztivál megálmodójának és főszervezőjének, és a megnyitón jelenlevő Nagy István agrárminiszternek, a térség országgyűlési képviselőjének Csaplár Zoltán mecséri polgármester mondott köszönetet.

– Itt a szép zöld övezetben, jó hangulatban, kényelmes körülmények között adjuk át magunkat a népzene, a néptánc, a népi énekek élvezetének – emelte ki a leköszönő faluvezető, aki arró is beszélt, hogy a települést pályázati források mellett helyi összefogással tudták fejleszteni. 

Míg a színpadon sorra váltották egymást a Kárpát-medence különböző szegleteit ide varázsoló zenekarok és táncegyüttesek, a Kovács-Simon Pajtában fotó- és festménykiállítás nyílt. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában