A vietnami háborútól Buenos Airesig - A győri kötődésű férfi évtizedekig élt Dél-Amerikában, az élete kész regény

- Kezdjük azzal, hogy az interjú előtt beszélgettünk, és ez alapján mondhatom: regényes életéből most csak szeletek felvillantására van sajnos lehetőség. Már a származása sem mindennapi.

- Üknagyapám volt Gerlóczy Károly, az egyesített Budapest első, legendás alpolgármestere, dr Gerlócz Zsigmond, az ő fia volt az én nagyapám, így megyünk sorban. Az anyai nagyapám ága, Sternék Romándról származtak el, kis malmuk volt, onnét költöztek Budapestre, én már az akkor még önálló városi jogú Kispesten születtem. 400 évre visszamenőleg megszereztem az anyakönyvet, még III. Károly telepítette be a svábokat Baden Würtemberg környékéről.

- Miért kellett elhagynia az országot még kisgyermekként?

Édesanyám öccse, keresztapám, Stern Lajos vadászpilóta volt, Horthy fiával repült együtt volt a budapesti Mátyásföldi repülőtéren. A világháború alatt a pilóták újságja, a Puma sorban megörökítette a légi arcokat, és később ezek alapján vették elő a neveket az ÁVÓ-sok. A családnak menekülnie kellett. Két-három éves lehettem, amikor a Fertő-tavon keresztül éjszaka nagybátyámmal és családjával elmenekültünk az országból, végül Argentínában telepedtek le. Apámat letartóztatták, úgy volt, hogy a szüleim később jöttek volna utánunk, de végül nem tudtak utánunk jönni. Édesanyám az akadémián dolgozott, édesapám építészként a 100 lábú híd építésén is dolgozott építésvezetőként, amely nem készült el Sztálin születésnapjára. Ezt szabotázsnak, állam elleni összeesküvésnek minősítette a diktatúra, a főépítészt felakasztották, apámat is halálra ítélték, majd életfogytiglanit kapott. A börtönben leverték a vesét, később az ebből szerzett betegségbe is halt bele 1958-ban.  

- Milyen volt az élet Argentínában?

- Argentína csodálatos ország ahol két Istenség létezik. Az egyik a mennyben, a másik a focipályán. Az odalátogató megdöbben hatalmas pusztaságain, és változatos tájain. Buenos Aires varázslatos város egy európai főváros építészetével és kozmopolita légkörével, de latin-amerikai vitalitással és nyers erővel. Már a város határában kezdődnek a gaucho szokásokkal teli hullámos füves puszták. Messze délen Patagónia, ahol tavak,gleccserek és végtelen széljárta puszták találhatók. Délen pedig a tűzföld és az Antarktika, valamint a földgolyó legdélibb fantasztikus városa, Ushuaia. Termékeny északi területek részén pedig az utánozhatatlan Iguazu vízesés!

Ez a természeti csoda patkó alakban elhelyezkedő magas zuhatagok sora az Argentína és Brazília határán a Paraná folyón. Nyugatról az Andok csúcsa , keletről az Atlanti óceán határolja a világ egyik legnagyobb országát. Másik Istenség a foci. Ki nem emlékezne Alfredo di Stefano, Mario Kempes, Diego Maradona és napjainkban Lionel Messi játékára?! Politikáról csak annyit, hogy a háború után Juan Domingo Perónt választották az ország elnőkévé. Ő és karizmatikus felesége Eva Peron, hívei Evitának nevezték, jelképpé válik azáltal, hogy milliókat emeltek ki a nyomorból. Olyan populáris alapokon nyugvó hatalmat hoztak létre ami átalakította az országot és kiépítettek egy tekintélyelvű államot. Mi a családdal Buenos Airesben telepedtünk le, ott sok magyart élt mellesleg, körülbelül 20 ezer. Sajnos édesanyám öccse, a keresztapám hamar meghalt, és unokatestvéremmel úgymond árvaházban kerültünk. Hétvégén látogattak minket. Nem volt rossz dolgunk, nem panaszkodom, a szüleimet kellett volna megkérdezni, ők hogy érezték magukat. A rokonságom többi fele most is ott él San Isidróban, én jöttem csak haza később. Írtam egy könyvet is az életemről, Argentínáról, a Peron-féle rendszerről, Evitáról, a gyönyörű országról A napos oldal címmel, ötven példányban adattam ki az ismerősöknek.

- Egy újabb dél-amerikai kaland következik. 

- Nagybátyám halála után pár évre rá nagynéném, nevelőanyám férjhez ment Venezuelába. Az új férj fizetett nekünk egy rozoga albérletet, adott némi ellátást, de csak ennyit. Úgy kerestünk pénz öcsémmel, hogy hétvégén a Cachamay Stadionban játszott focimeccseken édességet árusítottunk, a büfében sört mértünk. Vasárnaponként a városi piacon a német árusoknál ingyen lehetett mindenféle főtt-sült húst kóstolni, így oldottuk meg az étkezést. Később mellém szegődött a szerencse: két férfi keresett meg az OSA-tól, a helyi kábítószerellenes szervezettől: volna kedvem építészként dolgozni a nekik? Azokat a terepeket kell felmérni, ahol kábítószert termesztenek. Cserébe fedeznék a tanulmányi és megélhetési költségeimet. Igent mondtam. A kiképzés a szomszédos Guyanában volt. Mindenre megtanítottak a fegyverek használatától és a terepmunkától kezdve az tengeri ragadozók elleni védelemig, Még kártyatrükkökre is, hogy ha elfognak minket a helyiek, legyen mivel elterelni a figyelmet. Egy terepen történő sérülésem miatt - átlőtték a lábamat -, kerültem végül haza, Buenos Airesbe, és egy tervező irodában dolgoztam.

- Mikor tért haza Magyarországra?

- Úgy emlékszem, hogy először 1956 októberében jöttem vissza rövid időre, a Vöröskereszt segítségével, azzal a repülőgéppel, amellyel a színész Páger Antal is utazott. Apámat sok más politikai fogollyal együtt szabadon engedték, így rövid időre találkozhattam vele Budapesten. Másodjára 1967-ben: tervezői munkám Buenos Aires-ben nem elégített ki, ezért két barátom ötleteinek engedve és a kalandvágytól fűtve jelentkeztünk Vietnamba kisegitő szolgálatra. Ez Saigoni fegyvertelen hadtápos szolgálatot jelentett három hónapos szolgálattal és nagyon jó keresettel. Vietnami tartózkodásom alatt egyetlenegy háborús cselekedet sem láttam, még puskalövést sem hallottam.Vietnámban állomásozó katonák ellátását részben a vietnámi, laoszi és kambodzsai munkásokkal végeztették, ami nem mindig járt sikerrel. Úgyan is volt eset, hogy beépült a vietkong az alkalmazottak sorai közé. Ezért angolul, spanyolul tudó embereket toboroztak a végső győzelemig amin jókat nevettünk! Előfordult, hogy a kollaboránsok kábítoszert kevertek a harcosok élelmeibe ami nemvárt eredményeket okozott. A példa kedvéért: Az MP szolgálat az elfogott vietkongokat nem börtönben zárták, hanem fokozott hangulatban szinte vállukra emelve vitték öket Saigon Ben Thanh negyedében lévő nyílvános házakba, meghagyva a lányoknak, hogy barátaiknak aztán ne legyen okuk panaszra ! Hír terjedt és egyre több gerilla kezdte harc nélkül megadni magát .a szebb jövő érdekében. Mikor a kommunisták rájöttek miről is van szó, Ő maguk is elveiket meghazudtólva saját "kupikat" nyitottak harcosaik részére ezzel stabilizálva a létszámot és a harci morált. Szerződésem leteltével nem hosszabbítottam, hanem a Saigon-Párizs járattal Franciaországba érkeztem, várva a budapesti csatlakozást. Az első este egy padon aludtam, másodikon egy buszpályaudvaron. Ezen az estén nagy tüntetést rendeztek az aktivisták. Második este belesodródtam hatalmas tüntetésbe: az első csoport a vietnámi háború befejezését, a második a szabad szerelmet követelte. A nap végén a Folies Berger mulatóba sodródtam, a magyar származású tulajdonos, Michel Gyarmathy szívesen látta a magyar vendéget a bárjában. Itt találkoztam a pécsi színház művészeivel, és az első házasságom, amelyet a Győr-Sopron megyei főügyész lányával kötöttem, szintén a pécsi hónapoknak köszönhető. Budapestre érkezve még az éjszaka folyamán elvittek katonának, később a bajai fegyelmező zászlóaljba kerültem. A mai napin nem tudom honnan tudták meg, hogy Pestre érkeztem és hol található vagyok? Végül segédszínész lettem a pécsi színháznál. A színháztechnikát, a belsőépítészetet akartam megtanulni, ez sikerült is. Első házasságomból született meg az első lányom, akit 1989-ben Magyarország szépségkirálynőjévé választottak.

- Azért csak jöttek nyugalmasabb évek...

- Igen, persze. Később újra házasodtam, egy orvosnővel, három gyermekem lett, mindegyik egyetemet végzett. Van egy magánkórházunk a fővárosban, a fiam ott dolgozik, a lányom a színházi életben van, a kisebb fiam a számítógépek iránt érdeklődik. Győrben sokat éltem, az első házasságom idején Likócson, legutóbb a Babits Mihály utcában, a várost mindig imádtam. Győrből egy rövid időre Siófokra költöztem, ott volt hosszú ideig panzióm, a Latabár-család volt a szomszédom, jó barátságban lettünk. Évtizedekig építészként dolgoztam, egy csoporttal színházat, irodaházat, sok lakóépületet, éttermet, középületeket terveztünk szerzett az országban. Jelenleg egy Budapest melletti város tópartjánál élek, a magam által tervezett mediterrán stílusú házamban, várva a szebb jövőt. Még most is sokat utazunk, a világ 114 országában jártam már. Balin is éltem vagy tizenöt évig, volt egy apartmanon, ott fillérekért lehetett élni. Legutóbb Zanzibárban voltunk, de már nehezen viselem a hosszú repülőutakat. Talán majd tíz év múlva újra rászánom magam a nagyobb utakra.