Lendületben

2023.12.29. 06:42

Világjáró négykarikás motoros, Gáti Csaba - Az Audi Hungaria mellett nem mindennapi kalandokban van része, amit követőivel is megoszt

Gáti Csaba 2013 óta dolgozik az Audi Hungariánál. A járműgyárban kezdett, majd karrierjét a BEMI raktár csapatában folytatta. Idén 27 éve annak, hogy motorozik, ráadásul kétkerekű társával hobbi szinten a világot is bejárja. Barátai, ismerősei biztatására vlogokat is készít kalandjairól, amiket több mint ezren követnek a Facebookon és Youtube csatornáján is. Többször járt Afrikában, Közép Ázsiában és a Közel-Keleten is. Tavaly Gibraltártól Grúziáig nyomta a gázt. Idén viszont nagy fába vágta a fejszéjét, három hetes túrát tett meg egyedül Iránig, jövőre pedig Irak az úticélja. Eddig 45 országban járt, és az elmúlt négy évben "háromszor járta körbe a földet", ugyanis több mint 120 ezer kilométert tett meg motorjával.

Simon Roberta

Gáti Csaba és csapata a BEMI raktárban az egész Audi Hungariát, javarészt a motorgyártást támogatja

Fotó: Csapó Balázs

Tíz éves jubileumát ünnepli Gáti Csaba az idén 30 éves Audi Hungariánál. 2013-ban csatlakozott a négykarikás vállalathoz, és azon belül a járműgyártás csapatát erősítette évekig. -Az utómunka területén kezdtem az Audis pályafutásomat, ebből kifolyólag viszonylag sokat utaztam a telephelyek között - kezdte a Kisalföldnek Gáti Csaba.

- A márka világszintű telephelyein gyártott autóinak utómunkáival foglalkoztam, ha visszahívásról vagy csak alkatrész cseréről volt szó. A nemzetközi feladat azért is volt jó, mert mindig szerettem világot látni, a munkám pedig apropót adott. Ebben az időszakban eljutottam Ingolstadtba, Brüsszelbe és Pozsonyba is - fejtette ki.

Motorgyártást támogatják

Ezt követően került a BEMI raktárba, ami az Audi Hungaria központi nagy raktára. -Épp volt egy álláslehetőség, jelentkeztem és azonnal felvételt nyertem. Előtte is dolgoztam már logisztikában, raktárban, úgyhogy nem volt számomra idegen a környezet. Ennek már hat éve, azóta csapatkoordinátorként dolgozom.

- A BEMI raktár az egész Audi Hungariát, emellett javarészt a motorgyártást támogatja. Konkrétan alkatrészek és segédanyagok raktározásával foglalkozunk. A motorgyárat illetően gyártósorokon lévő gépekhez tárolunk alkatrészeket: alátéttől a robotokig. A Covid járvány idején a maszkokat is mi biztosítottuk gyárszinten. Tehát minden, ami a gyártással, vagy munkavédelemmel kapcsolatos, az hozzánk tartozik. Üzemeltetünk tartályparkokat, üzemanyagot, motorolajokat fejtünk, valamint a klímagáz is hozzánk tartozik. Elég komplex a feladatunk, átfogó munkakörben dolgozunk - sorolta Gáti Csaba, aki a kollégák irányításával, feladatok kiosztásával foglalkozik. Illetve részt veszek a mindennapi feladatokban is. -Most fogtunk bele egy nagy átépítésbe, amellyel hosszú távon biztosítjuk az Audi Hungária raktározási igényeit, figyelembe véve a jövőbeli projekteket. Ezzel együtt fejlődik a raktárunk is, modernebb raktározási rendszert fogunk kiépíteni-tette hozzá.

Az Audi Hungaria a világ legnagyobb motorgyára és hamarosan az első olyan Audi telephely lesz, ahol több márka modelljeit gyártják. Nemrég elindult a legújabb elektromos motorcsalád, a PPE (Premium Platform Electric) sorozatgyártása a vállalatnál, melyből Gáti Csabáék is kivették a részüket. - Mi a gyártást támogatjuk; arra kell felkészülni, hogy milyen gépsorok épülnek be és azokhoz milyen alkatrészekre van szüksége a vállalatnak. Novemberben indult a PPE, amire szintén fel kellett készülnünk, hogy a polcokon legyen minden szükséges elem. Bármiféle probléma esetén legyen elegendő és megfelelő alkatrészünk -emelte ki a csoportkoordinátor.

Kreativitás és rugalmasság

Gáti Csaba elmondta, hogy nagyfokú kreativitást és rugalmasságot igényel mindenkitől ez a munkakör. Több műszakban dolgoznak és az egész győri telephely működésért felelnek. - Itt mindenkinek 100 százalékon kell dolgoznia, hogy ne legyen fennakadás - fogalmazott.

- Tizenkétezer munkatárs kiszolgálásáért felelünk, mindenkihez eljutunk, aki az Audi Hungariánál dolgozik. Azt szoktuk viccesen mondani, hogy mindenhez is értünk, mindent is tartunk - mondta mosolyogva a szakember.

Gáti Csabát a mindennapi munkája maximálisan Győrhöz köti, viszont az utazás szenvedélyévé vált. Szabadidejében több tízezer kilométert is megtesz kétkerekű motorja hátán.

45 ország, 625 ezer kilométer

- Az utazás szeretete és a motorozás nálam kéz a kézben jár. Huszonhét évvel ezelőtt ültem először motorra, azóta szinte elválaszthatatlanok vagyunk. A feleségem is gyakran velem tart a motoros kalandtúrákon, de vannak olyan utak, amiket csak egyedül járok be. Nagyon ritkán repülünk, csak olyan esetekben, ahova lehetetlen lenne két keréken eljutni. Az elmúlt 27 év alatt több mint 625 ezer kilométert tettem meg motoron, amelyből épp a kilencediket használom. 45 országban jártam, többek között Afrikában, Mauritániában, Malin, Marokkóban, Grúziában, Korzikán, Montenegróban, Törökországban - sorolta a világutazó Audis, aki csak az elmúlt négy évben 120 ezer kilométert tett meg a világban. Ezzel a teljesítménnyel háromszor megkerülte a Földet.

Huszonegy nap és több mint 11 ezer kilométer megtétele után tért haza legutóbb a győri motoros. 
Fotó: Gáti Csaba

- Nagyon szeretem Afrikát és Ázsiát, a Közel-Keletet;általában ezek közül választom ki az úticélom. Emellett figyelemmel kísérem a külföldi túramotorosokat, akik szintén remek kalandvideókat töltenek fel az internetre, így tőlük is inspirálódok. Három éve vezetek egy blogot a Facebookon, illetve Youtube-on is vannak fent videóim. Barátok, motoros társak biztatására kezdtem el beszámolókat írni, videós tartalmakat készíteni. Még gyerekcipőben jár a The Guri -A motoros utazó oldalam, de elértem a több ezres követőbázist. Igyekszem több információt átadni mindenkinek, mert sokszor tapasztaltam, hogy megnézek egy videót és nincs benne elég információ, például arról, ha valaki szintén hasonló útnak vágna neki, mivel is kezdje. Emiatt próbálom úgy felépíteni ezeket a videókat, hogy olyan dolgokat is megmutassak, átadjak a nézőknek, olvasóknak, amit máshol nem találnak meg, pedig fontos lenne tudniuk - fejtette ki Gáti Csaba.

Ikonokkal kommunikál

A felfedező motoros a téli időszakot mindig tervezéssel tölti, hiszen igen csak utána kell néznie, milyen kultúra várja a következő desztinációnál. Például milyen öltözködési vagy vallási előírások vannak. - Iránban például már-már zavarba ejtően kedvesek és segítőkészek voltak az emberek. Bárhol megálltam, kaptam üdítőt vagy dinnyét.

A szervezés mindig 100 százalékkal, 1000 fokon történik, viszont nem lehet mindent előre megtervezni. Több dolog, például a forgalom vagy a szállás is egy idő után kiszámíthatatlan. Kreatívnak kell lenni, hogyha műszaki hiba, vagy defekt lassítja le az utam. Mindenre felkészülök, sátrat és szerszámokat is viszek magammal - mondta Gáti Csaba.

- Sokszor segítenek a helyiek, szerencsére a legtöbbször találunk közös nyelvet, de ha mégsem beszélnék az angolt, vagy a németet, akkor az ikonokra támaszkodom. Kis papír lapokat viszek magammal az utazásokra, mint szállásikon, pénzváltóikon, vagy ha szerviz kell, lemerül az akkumulátor, akkor is tudjak segítséget kérni. Grúziában senki nem beszél angolul, tehát ott ezekkel az ikonokkal jól boldogultam - fejtette ki az Audis munkatárs.

Varrott gumival Spanyolországig

Egyik legemlékezetesebb és legmegdöbbentőbb pillanata Afrikában, Mauritániában esett meg vele, amikor defektet kapott. -Sajnos olyan szerencsétlenül történt, hogy nem tudtam az úton mit kezdeni vele. A helyiek egy kis bádog bódéhoz vittek, majd bemutatták, hogy ő a gumis. Az mondta a szerelő ,hogy nem tud mit kezdeni vele, de megvarrja. Fel is tettem a kérdést: Varrni? Azt mégis hogyan gondolja? Őszintén szólva, sosem hittem volna, hogy ez működni fog. Speciális fémszálakat vett elő, amivel megerősítette gumit, majd vastag zsákvarró anyaggal befoltozta a motorom abroncsát. Szerencsére volt nálam belső gumi, így gyakorlatilag közös erővel orvosoltuk a problémát. Spanyolországig jutottam a varrott gumival, ott már inkább lecseréltem biztonságosabb megoldásra - osztotta meg nem mindennapi élményeit Gáti Csaba, aki magányos útjain elvonul a világ elől és az utazásra koncentrál.

Kalandjai során igyekszik beolvadni a helyiek közé, imádja a piacokat, számára az jelenti a helyi erőt. - Kerülöm a tipikus turista helyeket, a felkapott éttermeket, inkább azokat az élményeket keresem, amit csak azok élhetnek át, akik az adott helyen élnek. Sokat segít az is, hogy nyitott vagyok és gyorsan, könnyedén megtalálom az emberekkel a közös hangot.

Irak a következő úticél

Csaba idén már nem tervez nagyobb úticélokat, viszont jövőre meg szeretné hódítani Irakot. Magyarországon a kalandmotorozás szűk réteget vonz, Gáti Csaba szerint két tucat ember az, aki ilyen utakra elindul két keréken. De a kollégáit már sikerült megfertőznie lelkesedésével, túráztak együtt Ausztriában és Szlovéniában is.

Útjairól nem csak videókat és blogbejegyzéseket készít, de előszeretettel tér haza szuvenírekkel, apró ereklyékkel. Mint mondta, lassan már nagyobb hűtőt kell venniük, hogy minden hűtőmágnes elférjen rajta, ahol életében eddig járt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában