2023.09.06. 13:03
Hét ország találkozik Halásziban a környezet védelméért - fotók
Green up címmel, több nemzet részvételével indult tavaly egy környezetvédelmi projekt. Most Halászi ad otthont a találkozónak, két napon keresztül.
Fotó: Kerekes István
Hét ország képviselői látogattak el Szigetközbe a napokban a Green up projekt keretében. A környezetvédelmi programban az érintett nemzetek önkormányzatai, civil szervezeti és oktatási intézményei vesznek részt. Magyar oldalon partner a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. és a halászi önkormányzat.
Green up - környezetvédelmi program Halásziban
Fotók: Kerekes István– A Green up projekt fő célja a környezetvédelem, a fiatalok környezeti nevelése. Tavaly szeptemberben indult a program, elsőként Spanyolországban találkoztunk, de jártunk már Szlovéniában, Sziciliában, Litvániában is. A mostani, magyarországi találkozónak a környezetvédelem mellett az önkéntesség a fő hívószava. Idén még Máltán lesz tanulmányutunk. A program jövőre egy újabb spanyolországi, továbbá egy bulgáriai úttal zárul – tudtuk meg Aradszki Zsombor projektmenedzsertől.
A halászi Ugo Birtokon szervezett konferencia keretében Majthényi Tamás polgármester köszöntőjét követően Polgár Tibor, a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. cégvezetője és Pető Péter, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnöke a térséget mutatta be a hat ország képviselőinek. A résztvevők többet megtudhattak a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért és a Pisztráng Kör Egyesület működéséről is, majd ellátogatta a dunaszigeti Ökoparkba. Szerdán a halászi iskolában egy interaktív előadás várta a diákokat környezetvédelmi témában és közös szemétszedés is szerepel a programban.