Szabadidő

2023.07.21. 12:20

Tanösvényen barangolhatjuk körbe a Szent Pál-szigetet

Hét kilométer hosszú, 10 információs táblával ellátott tanösvényt adtak át szerdán a Szent Pál-szigeten. A fejlesztés tökéletesen illeszkedik Komárom zöldkoncepciójába, melynek megvalósításán évek óta dolgozik a Városmarketing kft.

Szinak Evelyn

Radics Gábor, a Komáromi Városmarketing Kft. ügyvezetője elmondta: a 7 kilométer hosszú tanösvényen 10 információs táblát helyeztek el. A felvételen balra dr. Molnár Attila polgármester. Fotó: Szinak Evelyn

Dr. Molnár Attila polgármester az átadóünnepségen kiemelte, hogy a tanösvény megvalósulása a város zöldfilozófiájának egyik fontos állomása. Az elmúlt tíz évben 11 ezer fát ültettek, minden beruházásnál, fejlesztésnél fontos szerep jut a megújuló energia alkalmazásának. 2021-ben Zöld Komárom néven mobil- applikációt indítottak, melynek segítségével a város zöld- és természetvédelmi területeit ismerhetjük meg. Idén jelent meg az ehhez kapcsolódó turisztikai füzet, emellett korábban egy elektromos buszt állítottak forgalomba Észak- és Dél-Komárom között. 

A Szent Pál-szigeten lévő tanösvény egy hét kilométer hosszú túraútvonalat foglal magában, melynek mentén 10 információs táblát helyeztek el, ezek lefedik az itt található teljes növény- és állatvilágot, a vízi életet, sőt, még az ártéren való gazdálkodásra is kitérnek. 
A projektet a Komáromi Városmarketing Kft. valósította meg szakemberek bevonásával, közreműködött Fiknerné Schulcz Ágnes, Juhász Márton, Bognár Balázs és Pénzes Zoltán. 

„A tanösvény átadása egy három-négy éves munka lezárása, de egyben egy folyamat kezdete is, hiszen hasonló tanösvényt szeretnénk kialakítani a szőnyi szigeteknél, a Kállay Ödön emlékparkban, a Jókai ligetnél és a kórház területén is. Folyamatosan fejlesztjük a Zöld Komárom appot, az iranykomarom.hu-t egy zöld Komárom fejezettel bővítettük, a múlt évben készült el a zoldkomarom.hu oldal, melyen többek közt a város környezetvédelmi programja és klímastratégiája is elérhető” – tudtuk meg a Komáromi Városmarketing Kft. ügyvezetőjétől, Radics Gábortól. 

A Szent Pál-szigetre a jövőben túrákat szerveznek, az elsőt július 29-én tartják, a program 9.45-kor indul a Szent Pál-szigeteki buszmegállótól Juhász Márton vezetésével. A túrára az iranykomarom.hu oldalon lehet jelentkezni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában