Madár

2023.06.24. 09:22

Sólymok őrzik a termést Győr-Moson-Sopronban

Látja a madár a különbséget, hol vagyunk, mi a feladat. Ehhez egy szimbiózis szükséges köztem és a madaraim között - mondta Krekács Zoltán.

Barki Andrea

A riasztás egy harci stratégia – mondta Krekács Zoltán. Fotó: Csapó Balázs

– A madarak nálam több funkciót is betöltenek. Ma lehet, hogy seregélyt riasztok, holnap meg egy rendezvényen lóhátról hagyományőrző solymász­bemutatót tartok. Látja a madár a különbséget, hol vagyunk, mi a feladat. Ehhez egy szimbiózis szükséges köztem és a madaraim között. Ők érző lények, az ember pedig elveszítette az érzékszerveit. A solymásznak spirituális szinten magasabban kell állnia, mint egy puskával vadászó embernek. Itt egy vadásztárs vadászik, nem pedig én. Nem az én kezemben van az eszköz. A ragadozó madaram maga a vadász – fejtette ki Krekács Zoltán, majd folytatta.

A ragadozók természetes tápláléka a seregély és a vetési varjú is. Ezért egy megfelelő edzésben tartott, jó kondíciójú madár ösztönből támadja őket. Hogy milyen szinten tud dolgozni, az mindig a solymásztól, annak tapasztalatától, képzettségétől függ. 

A solymász arról is beszélt, hogy ilyenkor azért sok a seregély, mert a fiatalok kirepülnek a fészekből. A szülők vezetik a gyümölcsösbe őket, ahol rovarokkal és a terméssel táplálkozhatnak. De nemcsak megeszik, hanem felhasítják és sajnos le is verik a gyümölcsöt, emiatt pedig hamar le tud amortizálódni az ültetvény. 

Nemrég egy győrszentiváni gyümölcsös gazdájával, Nagy Szabolccsal beszélgettünk arról, hogy a tavaszi fagyok és a gombák után a seregélyek tizedelik a termését. Amikor fotósunk a helyszínen járt, nagy felhőkben röppentek fel a seregélycsapatok, egy éppen járőröző sólyom riasztotta meg őket. Az elkeseredett gazda segítségére Krekács Zoltán sietett. Róla mint hagyományőrző lovas solymászról olvashattak már lapunk hasábjain. Fotó: Csapó Balázs

– A riasztás egy harci stratégia. Ki kell dolgozni, honnan fogunk támadni, honnan tudjuk úgy meglepni őket, hogy ne számítsanak rá. A gyümölcsösben két támadás elég volt ahhoz, hogy a seregélyek egy ideig távol maradjanak a területtől. Sokan azt gondolják, hogy durrogtatással, dudálással is el lehet tartósan ijeszteni a madarakat, de ha a gyümölcsfasor egyik végén lőnek, attól a másik végén még nyugodtan lakmároznak. Egy jól idomított sólyom egy négyzetkilométert képes berepülni, ott a seregélyek nem fognak nyugodtan ülni. Ez egy nagyon komolyan felépített szakma ahhoz, hogy hatékony legyen – állapította meg Krekács Zoltán, aki közel harminc éve dolgozik ragadozó madarakkal. Jelenleg hat munkatársa van, zömében sólymok. Öt cégnek dolgozik, amelyek felismerték munkájának hasznát. 

– Az állatok ösztönlények, az ember pedig tudatos lény. Mindig azt javaslom a gazdáknak, hogy előre tervezzék meg, hogyan lehet megelőzni a bajt. Az állatokat a szokásaik vezérlik, ezért azok kialakulását kell megakadályozni. Először kevés madár megy a gyümölcsre, akkor könnyebb őket eltántorítani a dézsmálástól – avatott be bennünket a szakmai titokba Zoltán. 

A solymász a munkatársaival több mezőgazdasági területen dolgozik a madarak távoltartásán. Van olyan hely, aminek a közelében vetési varjú fészkel, az őrzött földeket mégsem közelíti meg. Öt éve rendszeresen riasztják őket, így megtanulták, hogy az tiltott zóna. Ha véletlenül elfelejtik, újra figyelmeztetik őket. Így tudják megvédeni a területet attól, hogy a madarak kárt tegyenek a termésben, vagy belepiszkítsák és kólibaktériummal fertőzzék meg az állatok takarmányát vagy az emberi fogyasztásra termelt zöldséget. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában