Olvasni jó!

2023.03.21. 12:43

Közel 300 millió forintos fejlesztés - újra nyitott a központi könyvtár Győrben - videó, fotók

Közel 300 millió forintból újult meg a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér központi épülete. A modernebb külső mellett teljes energetikai korszerűsítésen is átesett az épület, valamint napelempark is került a tetejére. A fejlesztésnek hála a könyvtár energetikai költségei 80 százalékkal csökkenhetnek.

Dániel Viktória

A korszerűsítésnek köszönhetően, a könyvtár radiátorai, amik eddig 5-ös, 6-os fokozaton működtek, most már 1-esben is tudják biztosítani a megfelelő hőmérsékletet.

A Herman Ottó utcai könyvtár kínálatából választott könyveket az utóbbi hónapokban a Kisfaludy Károly Könyvtárban vehették át az olvasók. A közel fél éves projekt befejezését követően kedden délután 13 órakor újra megnyitotta kapuit a központi könyvtár. A belső terek egy éve újultak meg, most pedig a fűtést, a nyílászárókat korszerűsítették, valamint új külső szigetelést és ezzel új arculatot kapott az épület.

– A tetőn lévő napelem park 30 háztartás energiaszükségletét lenne képes kielégíteni. Ez képes lesz még télen is fedezni az új korszerűbb és környezetbarátabb épület energiaigényét – mondta el Dr. Horváth Sándor Domonkos, a könyvtár igazgatója.

A reggeli újranyitási ünnepségen részt vett Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, Dr. Dézsi Csaba András polgármester, Pergel Elza és Szeles Szabolcs alpolgármesterek, Borsi Róbert, a körzet önkormányzati képviselője, Szóllás Péter Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezető és Rózsa Dávid Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója.

– Győr egy szellemi tőkében is gazdag város, ennek köszönhető, hogy eljutott oda ahol ma van, és fejlődik tovább. Az új épület nem csak könyvtár, hanem közösségi tér is, ahol programok és közösségi események találnak otthonra – mondta el a polgármester.

Simon Róbert Balázs kiemelte az energetikai válság különösen érintette a kulturális intézményeket. A következő időszak legnagyobb kihívása, hogy megtanuljunk takarékoskodni az energiával. A korszerűsítésnek köszönhetően, a könyvtár radiátorai, amik eddig 5-ös, 6-os fokozaton működtek, most már 1-esben is tudják biztosítani a megfelelő hőmérsékletet.

– A modernizálást követően nem csak az épület lett impozánsabb, hanem az energiahatékonyságnak köszönhetően a folyamatos működés is biztosított – mondta el Borsi Róbert. – A győriek 10 százaléka rendelkezik olvasójeggyel a könyvtárba, mely minden korosztály számára kínál olvasmányt és programot.

Az épület alsó szintjén található Gyermekkönyvtár egy másik projekt keretében szintén teljesen megújul. A munkák a tervek szerint májusra fejeződnek be, és a korábbihoz mérten kétszer akkora területen várja majd a fiatalokat.

A Felnőtt Olvasószolgálat új nyitvatartása

 

Hétfő: 09.00 ‒ 19.00

Kedd: 13.00 ‒ 19.00

Szerda: 09.00 ‒ 19.00

Csütörtök: 09.00 ‒ 19.00

Péntek: 09.00 ‒ 19.00

Szombat: 09.00 ‒ 16.00

Vasárnap: zárva

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában