A fehértói kovácsmester – ismerjék meg Kovács Gábort, aki egyedül készít rozsdamentes damaszkot hazánkban – fotók

Pattog a szikra, izzik az acél a fehértói kovácsműhelyben. Megfeszített munkával készülnek az egyedi alkotások Kovács Gábor kovácsmester keze munkája nyomán.

Kustor Réka

Nevében a szakmája, kezében az ereje, fejében a tudása, szívében a szenvedélye – ezzel a mondattal foglalhatnánk össze a fehértói Kovács Gábor kovácsmester munkásságát, aki nem szűnő lelkesedéssel beszél hivatásáról, ami egyben a hobbija is. Huszonhat éve kovácsol, tíz éve, hogy átváltott a késkészítésre.

Szakmájában méltán elismert, rozsdamentes damaszkot például egyedül ő készít az országban. A kések mellett korhű fegyverek, balták és fokosok is kerülnek ki a műhelyéből.

Bár kihívásokkal teli a munkája, Kovács Gábort a végeredmény minden nehézségért kárpótolja. Számára a megvalósult álom az lenne, ha a gyerekei is a nyomdokaiba lépnének, és együtt hódolnának a kovácsmesterségnek.

Tíz éve váltott

Kovács Gábor kovácsmester keze alól több ezer kés került ki, de kardok, korhű fegyverek, fokosok és balták, korábban kovácsoltvas bútorok, kerítések is készültek a fehértói műhelyében. Számtalan, nem hétköznapi megrendelésnek is eleget tett már, s a késgyűjtők gyűjteményét is egyre-másra gyarapítja. – Huszonhat éve foglalkozom kovácsolással.

Az eredeti szakmám patkolókovács, de díszműkovácsolással kezdtem. Tíz éve váltottam a késkészítésre – kezdte, s azon belül is a damaszkolás lett a szenvedélye, az eljárás során rétegelt acélt hoz létre különböző mintákkal.

Szerencsésnek vallja magát

– Magyarországon a késesek 80 százalékának én készítem a damaszkanyagot, hazánkban kevesen készítik, összesen ha öten vagyunk – emelte ki a döbbenetes adatot, s ezt tovább fokozandó: rozsdamentes damaszkot egyedül ő készít az országban. – Igaz, négy évembe telt, mire megtanultam – jegyezte meg a hosszú tanulási folyamatról, Gábor ugyanis folyton kísérletezik, autodidakta módon tanul. Szakmájáról nagy elánnal és szenvedéllyel beszél, talán ez is kell ahhoz, hogy kiemelkedően jó legyen benne.

– Azon szerencsések közé tartozom, akinek a munkája egyben a hobbija is. Vannak nehezebb részei, de mindenért kárpótol a munkafolyamat legjobb szakasza, mikor napokat dolgozom egy anyaggal, benne van az időm, energiám, lecsiszolom, savba mártom, és előjön az a minta, amit szerettem volna – emelte ki.

Kovács Gábor nem szűnő lelkesedéssel űzi hivatását és hobbiját, a kovácsmesterséget. Fotók: Kustor Réka

Zajos és nehéz munka

A kovácsolás zajos szakma, meg kell küzdeni a fizikai munka nehézségeivel, és bizony koszos is lesz az ember keze. Van, hogy két napig, míg máskor akár két hétig is eltarthat egy-egy kés elkészítése. Ám a kihívások ellenére is szép hivatás. Az alapanyagot Gábor Németországból szerzi be, mivel nincs túl nagy kereslet az általa használt finomacél áru iránt, így szerencsére nincs hiány belőle, ahogy a kovácsmester terveiből sincs.

– Szeretnék egyszer egy mozaikkardot készíteni, ehhez kell egy olyan hidraulikus présgép, amivel torzulásmentesen lehet összerakni az anyagokat. Ez lesz a karácsonyi ajándékom magamnak, jelentősen megkönnyíti majd a munkámat. Egyébként is már vagy 50-féle mozaikdamaszt van a fejemben, amit szeretnék elkészíteni – vetítette előre terveit.

Aki családtag lett

Az érdeklődés a szakmája iránt igencsak gyérnek mutatkozik: – Volt, aki fél nap után feladta, de van egy tanulóm, aki öt éve jár hozzám szabadidejében, ő már családtagnak számít. A gyerekeim nagy örömömre nyitottak a folytatásra.

A lányom most nyolcadikos, ötvösnek tanul tovább, de valójában vésnöknek készül. Megtetszett neki a szakma, egyébként kovácsol is. Nekem a megvalósult álom lenne, ha idővel a gyerekeim is ezt az utat választanák, és velük együtt dolgozhatnék.