Iváncsik Mihály, a legendás jobbszélső aktív sportoló és boldog nagypapa

– Mióta dolgozik az Audi Hungariánál?

– Huszonkét évvel ezelőtt kezdtem az akkori Audi TT-gyár- ban, majd a megmunkálás területén is kipróbáltam magam. Két évet dolgoztam a motorgyártásban is, majd visszatértem ismét az autókhoz, és azóta is a járműgyárban dolgozom.

Mindenhol ott van

– Úgy tűnik, sokan ismerik a vállalatnál, még a teamszobában is az önről szóló cikkekkel és fotókkal van tele a fal.

– Szinte mindenki ismer, jó viszonyt ápolok a kollégákkal. Köszönnek és pacsiznak, erre büszke is vagyok, mert öt métert nem tudok megtenni a gyárban anélkül, hogy valaki ne veregetne hátba vagy ne kiabálna utánam.

– Volt, hogy összekeverték mással?

– Gyakran még ma is összetévesztenek minket Csicsay Ottóval, ami nem nehéz, mert neki is nagy orra van. Az enyémet ráadásul háromszor össze is törték, ez sem segített. Sokszor rám köszönnek: „Szia, Ottó!” „Helló! De még mindig Misi vagyok.” Vele a pályafutásunk alatt szinte több időt töltöttem együtt, mint a feleségemmel, az edzőtáborokban a szobatársam volt, rengeteg közös sztorink van, mindenben benne voltunk.

25 év után megy nyugdíjba

– Mikor döntött úgy, hogy nem elég a sport, kell egy biztos állás?

– Amikor Németországban sportoltam, még más volt a rendszer. Különböző kvóták voltak, 18 hónapot lehettünk kint, majd két évet itthon. Amikor kint játszottam és edzősködtem, majd hazajöttem, azzal szembesültem, hogy csak fél év után kaphatok külföldön újabb lehetőséget. Úgy voltam vele, nem tudok ennyi időn keresztül otthon ülni és várni. Bejöttem a győri gyárba, gondoltam, egy-két évet elleszek itt, most meg már a 23. évemet kezdtem meg az Audi Hungariánál. Szeretek itt dolgozni, jó a hangulat és a csapat is. Még van három évem a nyugdíjig, így kerek 25 évvel fejezem be a munkám a vállalatnál.

– Az első pillanattól egészen máig tudják a kollégái, hogy világválogatott, olimpikon kézilabdázóval dolgoznak együtt?

– A sok újságcikk és tévés szereplés miatt elkerülhetetlen volt, hogy ne ismerjenek meg. Később a gyerekeimről és az unokáimról szóltak a hírek, így a következő generáció is tudja, ki vagyok. Büszke vagyok arra, hogy a három fiam közül kettő elérte azt a csúcsot, amit én is.

Focista akart lenni

– Sosem volt kérdés, hogy a kézilabdát választja?

– Egy véletlen folytán alakult így. Volt testnevelő tanárom bejött egy órára, amikor kislabdadobást gyakoroltunk. Ötödikes vagy hatodikos lehettem, úgy eldobtam a kislabdát, hogy talán azóta is keresik. Erre azt mondta, „ha te balkezes vagy, akkor te kézilabdás leszel”. Amire azonnal rávágtam, hogy „nem, nem, én fo- cista akarok lenni”. Így lettem végül kézilabdás. Az adottság megvolt, amit már csak fejleszteni kellett.

– Egyenes út vezetett a csúcsig?

– Inkább görbe. 1979-ben, amikor Győrbe jöttem, nyolc NB I-es csapat keresett meg, bár- melyikkel bajnokságot nyerhettem volna, mégis ezt a várost választottam. Szabolcsi gyerekként megfogott a város hangulata, végül megnősültem és lehúztam 13 évet a Rába ETO csapatában. Már győrinek érzem magam, hiszen itt élek több mint négy évtizede és a gyerekeim is a közelben telepedtek le.

A nyakában hordja a második hely emlékét

– Emlékszik még a meccsek hangulatára?

– Szinte hallom a tömeget a lelátón, őrület volt. Főleg, amikor csuromvizesen keresztbe csúsztam a parketten egy ziccernél. Imádták az emberek, és mi is ezt az érzést. Nem voltunk sztárok, megcsináltuk a munkánkat, ugyanúgy, mint mindenki más – hisz erre neveltek. Tudtuk, hogy miért dolgozunk. Ha a szurkolók kilátogatnak a mérkőzésünkre és mi győzünk, attól ők másnap kicsit boldogabbak lesznek.

– Melyik sportteljesítményére a legbüszkébb?

– Ami a pályafutásomat illeti, azt gondolom, amit lehetett, kihoztam magamból, az ETO-val mindent megnyertünk, amit lehetett. Bajnokságot, Ma- gyar Kupát, IHF-kupát, a válogatottal jártam vb-n, olimpián. Összesen hét világversenyen vettem rész, ebből a két olimpiára nagyon büszke vagyok: 1988, Korea és 1992, Barcelona. Ezek mellett még amire a legbüszkébb vagyok, az az 1986-os svájci mérkőzés, a nagy Jugo- szlávia elleni döntő: a mai napig a nyakamban hordom a második helyezés emlékét. Itthon a második és a harmadik helyeket kevésbé kultiválják, mindig az a fontos, hogy első legyél, mi is erre törekedtünk. Aznap két góllal kaptunk ki, a jugoszlávok jobbak voltak, ezt el kell fogadni.

– Azóta sikerült ezt elfogadni?

– Még mindig nem sikerült, azóta is álmodom vele, hogy én lettem az első és mi állunk a dobogóra. Aztán felébredek és ránézek a nyakamban tartott érmére. Hát ezen csak második van, de ezzel együtt kell élni.

Fejben még mindig ott a szeren

– Hogyan osztotta be az idejét a család, a munka és a sport mellett?

– Ehhez kellett egy társ, hogy mindent olyan szinten tudjak csinálni, ahogyan sikerült. Negyven éve vagyunk együtt a feleségemmel, remélem, még ennyit lehúzunk együtt egészségben.

– Mik a tervek, még mindig aktívan sportol?

– Igen, aktív vagyok, sportolok az öregfiúkkal. Nyolcszoros Európa-bajnoknak mondhatom magam. Ugyanúgy járjuk a világot, de már csak egy évben egyszer. Idén Spanyolországba mentünk volna, tavaly Olaszországban voltunk, de megfordultunk már Ausztriában, Dániában, Hollandiában is.

– A teherbírása is a régi?

– Megkövetelem magamtól az edzést, de bevallom, már nincs meg az a teherbírás, mint fiatalon. Nem akarok megsérülni, ezért kisebb intenzitással edzem. Agyban ott vagyok, de fizikálisan már nem visz a lábam, ehhez alkalmazkodnom kell. A kezem is olyan, mint a legszebb éveimben. Ugyanúgy leteszem a cundert, beverem a hetest, de amikor a földre érkezek, az esés már nem kellemes.

A Halhatatlanok között

– Számos néven ismerik, mi a véleménye erről egy év távlatából?

– Akasztgattak rám mindenfélét, a baráti körömnek csak Sapka vagyok. A gyerekek pe- dig a kis Sapkák. Elfogadtam és szeretem.

– A Kézilabda Hírességek Csarnokának tizenegyedik tagja lett. Mit jelent egy ilyen elismerés?

– Óriási élmény és megtiszteltetés, hiszen nem mondhatja el ezt magáról mindenki. Azt hittem, már régen feltettem az i-re a pontot, de ezzel éreztem igazán. Főleg úgy, hogy a közönség, a szurkolók választottak be a legnagyobbak közé. Feltettem a jelképes koronát a fejemre, hogy bekerültem a halhatatlanok közé.

– Mivel tölti a szabadnapjait?

– A családdal és az öt unokámmal. Emellett imádok ve- zetni, olvasni és edzeni.

– Milyen a kapcsolata a közvetlen kollégáival?

– Nagyon jó kollégák, hetven százalékuk hölgy. Köztudott, hogy ha egy sportoló csajok között van, csak jól sülhet el. Imádom őket, elpoénkodunk naphosszat, de a munkát is maximálisan elvégezzük. Fontos a területünk, hiszen az utolsó előtti munkafolyamatnál vizsgáljuk át az autókat. Kívül-belül átvizsgáljuk, hogy minden rendben van-e és csak hibátlanul küldjük tovább. Most a legújabb kedvenc modellem a Q3.