Hétköznapjaink Prima-hősei

Ismét gazdára találnak Győr-Moson-Sopron megyében is a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által alapított megyei Prima díjak.

Barki Andrea

Dr. Kovács Péter, a VOSZ megyei elnöke.

Fotó: Csapó Balázs

A hagyományos kategóriákon kívül a VOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete a társadalmi felelősségvállalás kategóriában azokra is szeretné felhívni a figyelmet, akik a koronavírus-járvány alatt példaértékű munkával segítették a megyénkben élőket. A jelölteket a következő napokban újságunk hasábjain és a kisalfold.hu- n is bemutatjuk. Olvasóink dönthetik el az október 18-án kezdődő szavazáson, kié lesz az elismerő cím és a vele járó egymillió forintos díj.

Dr. Kovács Péter, a VOSZ megyei elnöke.
Fotó: Csapó Balázs

A Prima Gála előkészítésén már a VOSZ új megyei elnöksége dolgozik, élén dr. Kovács Péter elnökkel, akit arról kérdeztünk, miért tartják fontosnak, hogy a társadalmi felelősségvállalás kategóriában azok munkáját ismerjék el, akik a pandémia alatt a közösségért tevékenykedtek.

– Napjainkban, amikor felgyorsult világban élünk és szinte be sem tudjuk fogadni a ránk zúduló információkat, gyakran elfeledkezünk arról, nemcsak a pénz fontos, hanem az is, hogy egymásért felelősséget tudjunk vállalni. Akinek a Jóisten esetleg több talentumot, lehetőséget adott, annak kötelessége valamit visszaforgatni abból és segíteni azokat, akiknek szükségük van rá – szögezte le dr. Kovács Péter, a VOSZ megyei elnöke, majd arról beszélt, hogy nagy szükség van az ünnepekre, amelyek hatása nem csak egy napra korlátozódik. Egy díjátadással kapcsolatos jó érzés hosszú hetekre, hónapokra megmarad, növelve az elismerés értékét.

A Covid az élet minden területére rányomta a bélyegét. Arról is kérdeztük az elnököt, vajon volt-e pozitív hatása a pandémiának.

– Minden élethelyzetnek, mint az éremnek, két oldala van, de mindig a jó oldalát kell nézni, a rosszon igyekszünk továbblépni. A Covid szerintem közelebb hozta egymáshoz az embereket. Nemcsak a kényszerű bezárásoknak köszönhetően, hanem azért is, mert rádöbbentett bennünket arra, hogy van élet a napi nyüzsgésen túl is. Ha lelassítjuk az élettempónkat, abban is megtalálhatjuk a szépségeket: a családi otthon melegét vagy az esti beszélgetéseket. Olyan élethelyzeteket éltünk meg, amikről el sem tudtuk képzelni, hogy Magyarországon lehetségesek. Ilyen például a kijárási tilalom, vagy hogy a gyerekek nem járhatnak iskolába. Ezek szinte háborús élményeket hoztak elő a mi nemzedékünkben is, akiknek szerencsére nem kellett megtapasztalnunk ezeket a szörnyűségeket, ezekre eddig csak a történelemkönyvekből volt némi rálátásunk. Aki ezt megtapasztalta, annak egy gondolata van: az ilyen élethelyzeteket el kell kerülni bármi áron és ezért mindent meg is kell tennünk – mutatott rá az elnök, aki szerint a másik fontos tanulság, hogy most felszínre kerültek azok a belső értékek, amelyek ebben a rohanó világban, környezeti zajban eltompultak, észrevétlenek maradtak. – Rájöttünk arra, hogy sok apró segítő szándékkal és cselekedettel is hétköznapi hősök tudunk lenni. Édesanyámtól kicsi gyerekként megtanultam: sokkal jobb adni, mint kapni. Az a legnagyobb áldás, ha önzetlenül tudunk adni – emelte ki dr. Kovács Péter.

Kérjük olvasóinkat, kísérjék figyelemmel a jelöltek bemutatását és szavazzanak rájuk október 18-tól!

– Az ünnepelt jelöltek kapcsán most az embereknek eszébe juthatnak mindazok, akik a bajban segítségükre voltak. Mindenkire hálával a szívünkben, jó érzéssel emlékezhetünk, akiktől kaptunk egy jó szót, élelmet hoztak, kiváltották a gyógyszerünket, vagy csak megkérdezték, hogy s mint vagyunk. Itt vannak közöttünk a hétköznapi csodák, csak észre kell vennünk őket! – zárta gondolatait dr. Kovács Péter.

Nagyon sokan segítettek a pandémia idején, de mindenki nem lehet ott most a rivaldafényben. A jelöltek csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Most mindazok, akik a segítségüket élvezhették a Covid-járványkor, szavazhatnak arra, ki kapja a díjat, s vele az egymillió forintot. Kérjük olvasóinkat, kísérjék figyelemmel a jelöltek bemutatását és szavazzanak rájuk október 18-tól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában