Krimi

2024.01.23. 12:55

Nem kerül börtönbe az a férfi, aki miatt meghalt egy 4 éves kislány a forró buszban

A kis Inez tragédiája az egész országot megrázta.

Ebben a buszban történt a tragédia

A Tiszafüredi Járásbíróság két év fogházbüntetésre ítélte a férfit, büntetésének végrehajtását azonban öt évre felfüggesztette, továbbá öt évre eltiltotta a buszvezetéstől. T. Istvánnak tehát a nem jogerős döntés szerint nem kell rácsok mögé vonulnia. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és ügyvédje pedig felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Az ügy másodfokon egy másik bíróságon folytatódik.

Az aznap a kisbuszt vezető sofőr ügyvédje azzal védekezett a tárgyaláson, hogy a férfi betartotta a szabályokat, be sem zárta a buszt, tehát a kislány kimászhatott volna a járműből, de ezenkívül is több körülmény csökkenti a felelősségét.

– Aznap alkalmi fuvart, járatot teljesített, utolsó pillanatban volt beugró. A munkájához nem kapott kellőképpen kioktatást a megbízójától és utaslista sem állt rendelkezésre. Kísérő sem volt a járaton, pedig kötelező lett volna – magyarázta az ügyvéd, aki ezután tételesen igyekezett megcáfolni a vád pontjait. Szerinte a férfi egyetlen hibát vétett, ami az volt, hogy nem zárta be a kisbusz ajtaját, ezzel pedig egyébként éppen egy esetleges kijutás lehetőségét hagyta meg a gyermeknek. Ezt hallva Inez szülei értetlenkedve csóválták a fejüket a tárgyaláson. Az ügyvéd szerint az általa elmondottak alapján nem lehet elítélni a védencét, ezért a felmentését kérte.

 Az ügyészség kevesellte a büntetést, és a vádlott terhére súlyosításért, felfüggesztett helyett végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett - írja a szoljon.hu.

Mint ismert:  2022 júniusában a kis Inez majdnem nyolc órát töltött el a járműbe zárva, ami a nagy melegben akár 50 fokosra is felhevülhetett. Miután rátaláltak, életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel még kórházba szállították, ám szervezete két nap után feladta a harcot. A szakértők szerint sokkot kapott a szervezete, kiszáradt, és a keringés összeomlása vezethetett a kislány halálához.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában