Új szabályozás

2023.12.31. 09:05

Fontos tudnivalók csok plusz igénylése előtt

A hónap elején kiadott csok plusz rendelet a támogatott hitel céljául szolgáló ingatlannal szemben is számos követelményt támaszt. Az egyik feltétel ezek közül az ingatlan jelenlegi vagy építés, bővítés utáni mérete.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Rawpixel.com

A csok plusz által kínált támogatott hitellel kizárólag vállalt gyermek vagy gyermekek esetében lehet élni – emlékeztet a Duna House. Újdonság, hogy a minimális alapterület meghatározásánál a gyermekek számánál figyelembe kell venni a már meglévő gyermekeket is. A cégcsoporthoz tartozó Credipass szakértői szerint arra is érdemes figyelmet fordítani, hogy milyen típusú ingatlan lesz a hitel célja, ugyanis ez is nagyban befolyásolja a sarokszámokat.

Ezekre figyeljen az alapterület meghatározásánál, ha csok pluszt igényel
Forrás: Duna House / Credipass


Az új rendelet különbséget tesz a lakás, illetve az egylakásos lakóépület (ház) fogalma között. Ráadásul új szabályozás lépett életbe az alapterületeket tekintve is, mind a használt, mind az új ingatlanok esetében. Ez fontos változás, hiszen eddig a használt egylakásos lakóingatlan esetén is elegendő volt a negyven-hatvan négyzetméteres feltételnek való megfelelés, most azonban hetven-kilencven négyzetméterre nőtt az elvárás, ez pedig további figyelmet igényel az otthonválasztásnál – mondta Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője.

Azt, hogy az igénylés megfelel-e a jogszabály által előírt alapterületnek, az igénylést befogadó bank ingatlanértékelő szakembere ellenőrzi, aki mind a négy fenti alapterület-kategóriát meghatározza. Ha az igénylő bizonytalan abban, hogy a csok plusz elvárásainak megfelelő hasznos alapterületű ingatlant választott-e, akkor érdemes egy előzetes értékbecslést kérni, még mielőtt lezárulna az adásvétel – tette hozzá Fülöp Krisztián. Fontos azt is megjegyezni, hogy mivel ingatlanvásárláskor kötelező lakásbiztosítást kötni, ebben az esetben is más számítás vonatkozik a hasznos alapterületre, mint a csok plusz esetében. Például a teraszoknál csupán az alapterület fele számítható be, így érdemes ezeknek is még időben utánajárni.

Alapterület-kisokos 

Bruttó alapterület: az épületszerkezetek alapterületével növelt nettó alapterület, amelybe beleszámít a külső határoló falak és a belső válaszfalak vastagsága is. Nettó alapterület: helyiség vagy épületszerkezettel részben, vagy egészben közrefogott tér vízszintes vetületben számított területe. Az ingatlan nettó alapterületébe beleszámít minden helyiség alapterülete, a falakon belül mérve. A belmagasságnak a nettó alapterület számításánál nincs jelentősége. Redukált alapterület: az épület eltérő hasznosságú és különböző fajlagos költséggel megépíthető építményrészeinek szorzókkal való egyneműsítésével kiszámolt területe (például egy 25 négyzetméteres amerikai konyhás nappali többet ér, mint egy ugyanilyen nagyságú szuterén lakrész.)

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában