Illegális hulladéklerakók felszámolása

2021.01.15. 15:10

Még beadhatók a pályázatok a kormányzati támogatásra

Idén január 31. a határideje az illegális hulladéklerakók felszámolását célzó kormányzati pályázatnak.

Még két hétig lehet jelentkezni a Tisztítsuk meg az országot! program pályázatára, amelynek keretében összesen 7 milliárd forint támogatást nyújt a kormány azoknak a civil, gazdálkodó és egyházi szervezeteknek, amelyek egy terület illegális hulladéktól való megtisztítását, vagy a szemetelőktől való megvédését vállalják – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

„Számunkra a környezet védelme nem egy üres szlogen, hanem valódi küldetés. Éppen ezért alkottuk meg a Klíma és Természetvédelmi Akciótervet, amelyet a koronavírus-járvány ellenére is végrehajtunk. Tudjuk, hogy

a magyar emberek többsége szintén elkötelezett a teremtett világ védelme mellett,

éppen ezért döntöttünk egy olyan pályázat kiírásáról, amelynek keretében együtt dolgozhatunk a környezeti örökségünk megóvásáért” – fogalmazott az államtitkár. Egyúttal emlékeztetett, hogy még két hétig nyújthatják be az igényeiket azok, akik szeretnének megszabadítani az illegális hulladéktól egy-egy területet, vagy tisztán tartani azt.

„A mintegy 7 milliárdos keretre pályázhatnak akár civil, gazdálkodó és egyházi szervezetek is”

„Az elnyert összeget illegális hulladéklerakóhelyek felszámolásához, vagy a terület szemetelőktől való megvédéséhez használhatják fel. Az érdeklődőknek január 31-éig kell benyújtaniuk a szükséges dokumentumokat” – mondta el a politikus.

A 2020 októberében megjelent kiírás részleteit a pályázatot lebonyolító IFKA honlapján találhatják meg az érdeklődők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában