élvezik a közös időt

2020.05.01. 08:40

Varga Izabella: jó, hogy végre együtt a család

Az édesanya méltán lehet büszke a lányaira, a tizennyolc éves Annára és a tizenhárom éves Sárira, hiszen a kamaszkor ellenére is hihetetlenül szófogadóak, és a családi értékek, hagyományok éppoly fontosak nekik, mint a szüleiknek.

Forrás: HOT! magazin

Fotó: MartaCsorba

Csendes és meghitt ünnepen van túl Varga Izabella és családja − írja a HOT! magazin. Az édesanya szerint, ahogy Anna és Sári cseperedtek, úgy változtak, alakultak át a szokásaik is.

„A férjemmel folyton azon kapjuk magunkat, hogy gyönyörködünk a lányainkban, ahogy egyre nagyobbak, önállóbak, erősebbek lesznek. Ez persze azt is jelenti, hogy sok minden változik, például az is, ahogy ünneplünk. Olyan tisztán látom magam előtt, amikor még picikként fel-alá szaladgáltak a kertben húsvéti tojások után kutatva, vagy amikor kavicsokat festettünk és zokniból nyuszikat gyártottunk... Mégsem bánom, hogy ezek az idők elmúltak, mert szülőként csodálatos dolog megélni azt, ahogy már ők is szeretnék kivenni a részüket a felnőttek teendőiből. Ma már sokkal inkább a konyhában sündörögnek, dagasztják a tésztát a húsvéti kalácshoz, segítenek feldíszíteni a lakást. A hagyományos tojásfestő versenyünk azonban most sem maradt el: igazi remekművek készültek” – kezdte a Barátok közt gyönyörű színésznője.

„Egymásnak mi vagyunk a legjobb társaság”

Izáék semmit sem bíztak a véletlenre; idén is jó előre megrendelték a húsvéti sonkát, kitalálták, hogy mit süssenek-főzzenek.

„Nálunk ilyenkor összegyűlik a család, az asztalok tele vannak mennyei fogásokkal, a teret beszélgetés és nevetés tölti be, a locsolók pedig egymásnak adják a kilincset. Az idei ünnep egészen más, mint a többi, mégis elképesztően hálásak vagyunk egymásért. Szoktuk is mondani, hogy az a legnagyobb mázlink, hogy egymásnak mi vagyunk a legjobb társaság!” – kacagott fel. „Természetesen nagyon hiányoznak a nagyszülők, de a virtuális térben most is sok időt töltünk együtt velük. Szerencsére továbbra is ők a legoptimistábbak a családban, és ez erőt ad mind­annyi­unk­nak.”

Rendhagyó születésnap

Varga Izabellának április elején volt a születésnapja, és ugyan elmaradt a szokásos kerti parti a barátokkal és a családdal, soha nem felejti el azt a rengeteg köszöntést és szeretetet, amit kapott. „Édesapámnak is nemrég volt a születésnapja, és annyian hívták, hogy felforrósodott a kezében a telefon, aztán én is így jártam. Csodás érzés, ahogy egy lehetetlen helyzetben is összezárunk a szeretteimmel” – mondta a sztár.

A család nemcsak az ünnep alatt igyekszik meglátni a jót abban, hogy lecsendesedett a világ, hanem a mindennapokban is.

„A legnagyobb öröm kétségtelenül abból fakad, hogy soron kívül együtt van az egész család. Apró dolgok kapnak jelentőséget, amik mellett a hétköznapokban általában elrohanunk: egy finom reggeli, kávé a teraszon vagy az, hogy virágzik a tulipánfa a kertben. Az is nagyon megható, ahogy a világ dolgairól mit sem sejtő Artúr kiskutyánk boldogan nyugtázza, hogy az utóbbi időben valahogy mindig akad valaki, akivel labdázhat” – meséli a színésznő.

„Édesanyaként azt érzem, hogy most érik be a gyümölcs”

Kisebb-nagyobb teendő így is van bőven, hiszen amíg a lányok tanulnak, addig Iza hol szakdolgozatot ír, hol a kertben ténykedik, és a férjének is akad dolga a ház körül.

„Nem unatkozunk. Már jó ideje számos házimunkát halogattunk, most ezeket elkezdtük kipipálni; Zoli épp tetőt épít a terasz fölé. Mivel főzni mindenki szeret, eleinte vetélkedtünk a konyháért, de mivel engem szorít a szakdolgozat leadásának a határideje, átengedem a terepet a többieknek” – teszi hozzá.

A szülők legnagyobb szerencséjére a két lányt nem kell noszogatni, hogy tanuljanak.

„Önállóak, szorgalmasak, így kérni sem kell őket, hogy tegyék a dolgukat. Néha odalopózom a szobájuk elé, hogy titokban belehallgassak a kínai-, angol- vagy németóráikba. Csak ámulok-bámulok! Egész nap elhallgatnám őket! Édesanyaként azt érzem, hogy most érik be a gyümölcs, a lányaim már nemcsak egy család részeként működnek, hanem lassan önállóan is megállják majd a helyüket. De még egy kicsit tömjük azt a »hátizsákot«, amivel majd pár év múlva útnak indíthatjuk őket” – mondja Varga Izabella.

A házi kedvenc járt a legjobban

Iza szerint a kiskutyájuk, Artúr örül a leginkább annak, hogy az egész család otthon van. „Mindig van egy kéz, ami megsimogatja, no meg egy láb, ami elrúgja neki a labdáját. Láthatóan élvezi, hogy folyton körülöttünk nyüzsöghet!” – mondja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában