A győri néprajzost elvarázsolta Ausztrália - Az ott élő magyarok megható történeteket osztottak meg vele

Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának egyetemi docense a Sydney-i Magyar Református Egyház meghívására utazott Ausztráliába tavaly decemberben.

A kint élő magyaroknak főként a magyarság jelképeiről, az adventi és karácsonyi, valamint az újévi és farsangi népszokásokról tartott előadásokat.

A világ legnagyobb szigetén letelepedett magyarok megérintő történeteket osztottak meg az előadóval, akinek egy életre szóló élményt jelentett ez az utazás.

Közel 16 ezer kilométer távolság van légvonalban Győr és Sydney között. Mennyire volt kalandos, kihívásokkal teli az oda- és visszaút?

A háromhetes látogatásból összesen négy napot töltöttünk utazással. A hazaút valamivel gördülékenyebb volt, mint az odaút, amikor is jó nagy kalamajkába keveredtünk az isztambuli átszállásnál. Az ottani repülőtéren kifogásolták a jegyemet, mert a nevem előtt nem volt feltüntetve a doktori cím.

Sőt, még a bőröndünk is elveszett. Különbözeti jegyet kellett váltanunk, de helyet csak egy másnapi gépre tudtak biztosítani, így egy napot a "félhold árnyékában" kellett eltöltenünk.

A nehézségek és a hosszú repülőutak után bizonyára kárpótolta Önöket a megérkezés, az ott töltött tartalmas idő, az eddig sosem látott dolgok megtapasztalása.

Ez így van, de főként az ott élő magyarok vendégszeretete az, ami elfeledtette velünk a bonyodalmakat. Öt előadást tartottam nekik abban a két és fél hétben, a szabadidőnkben pedig ezernyi élményt éltünk át.

Bevallom, az sem volt utolsó szempont a meghívás elfogadásában, hogy egyik lányom, Zsuzska is Sydneyben volt, egy hét hónapon át tartó Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogramnak köszönhetően. Nagyon jó volt vele találkozni, együtt ünnepelni a kívül belül meleg szentestét, Péterffy Kund református lelkész úr kedves nagy családja körében.

Lányunk már jobban ismerte a terepet, rengeteg gyönyörű helyen ő kalauzolt el minket. Jártunk esőerdőben, arborétumban, ócenáriumban, korallszigeteknél, sőt börtönszigeten is. Persze ő tudta, melyik állattól óvjon bennünket.

Sok veszélyes, mérges állattal volt dolguk?

Nem egyszer fordult elő, hogy néhány centire volt tőlem valami mérges állat, például egy mérges pók, vagy medúza, de szerencsére nem történt baj.

Érdekesség, hogy azok az állatok is tudnak veszélyesek lenni, amik a könyvekben és az interneten nagyon aranyosnak tűnnek. A kacsacsőrű emlősnek például tüske van a hátsó lábán. A koalák pedig azért tűnnek barátságosnak, mert az eukaliptuszban, amit rágcsálnak, olyan anyagok vannak, amiktől teljesen nyugodtak lesznek.

Ausztrália növény- és állatvilága az egyik legkülönlegesebb szerte a Földön. Milyen hatással volt ez Önre?

Egyszerűen elvarázsolt. Imádok fotózni, és ott bármerre néztem, mindent meg akartam örökíteni. Például rengeteg különleges madarat láttunk. Az egyikről, a kakaduról azt mesélte egy ott élő, hogy nem szabad etetni, mert megszokja, és ha elutazol, nem adsz neki, akkor cserébe "nekiesik" a házadnak erős csőrével, és óriási károkat okoz.

Először nem értettem, hogy reggelente kinek van ilyen jó kedve, mivel kacagásra ébredtem, de megmutatták a kukabarát, a kacagójancsit, aki ilyen hangot ad. A kazuár olyan hatalmas madár, mintha a „kőkorszaki szaki" filmből maradt volna itt. Fotóztam városban „kukázó" ibist, költéskor emberre támadó madarat, pókokat, hatalmas gyíkot, ami kék nyelvével fenyegetett.

Úgy tippelem, európaiként nemcsak a flóra és a fauna váltott ki csodálkozást az utazás során, hanem a gasztronómia is. Milyen extrém ételeket kóstolt?

Kipróbáltam a kengurusteaket, ami meglepően finom volt, hasonlít a marhahúshoz. A krokodilból viszont csak egy falatot bírtam enni.

Az ételeket egyébként ugyanúgy sokféleség jellemzi, mint az ott élő embereket. Minden náció hozta a sajátját (brit, olasz, kínai, thai, görög ételek). De voltunk magyar étteremben is, öröm volt magyar hírességeink képei mellett finom hazai ízekre lelni.

Új-Dél-Wales államban, melynek Sydney a központja, 245 nemzet leszármazottja, 215 különféle nyelvű közösség él. Itt telepedett le az Ausztráliába vándorló magyarok egyötöde.

Ha jól tudom, körülbelül 80 ezer magyar él Ausztráliában. Mit tudunk ennek az adatnak a hátteréről, milyen hullámokban zajlott a kivándorlás?

Az első nagyobb hullám 1948 és '50 között volt, nyilván a második világháború következményeként. Őket követték az '56-os magyarok, majd a '60-70-80-as évek politikai menekültjei. Gazdasági céllal leginkább az 1990-es évektől kerekedtek fel az emberek.

Ez a sok ezer kilométer elsőre nagyon-nagyon szomorúnak tűnik, de voltak idők, amikor éppen ez mentette meg valakinek az életét.

Az egyik előadásom után odajött egy kint élő Győrből elszármazott házaspár, és azt mondták, hogy utólag belátják, milyen jó, hogy ilyen messze kerültek hazájuktól, mert a távolság visszafogta őket attól, hogy hazajöjjenek, az pedig akkor börtönnel járt volna.

Például, ha Londonban élnének, nehezebben állták volna meg, hogy rég nem látott szüleiket ne öleljék meg.

Milyen érzés volt időt tölteni az ott élő magyarokkal?

Rengeteg csodálatos ajándékot, emléket kaptam, köszönet érte! Az egyik legszebb pillanat például az volt, amikor a templomban együtt énekeltük a Himnuszt azokkal, akik közül sokan 30 éven keresztül nem láthatták a hazájukat, szüleiket. Nagyon jól esett, amikor azt mondták, visszahoztam a gyermekkorukat.

Az előadásaimat nemcsak saját fotóimmal, de gyönyörű népdalokkal is teletűzdeltem, és nagyon örültem, amikor azt tapasztaltam, hogy nagyon sokat ismernek és éneklik velem. Úgy vélem, identitásukat a legtöbben az egyház, a magyar egyesület, az idős otthon, az iskola, sőt a népdalok, az ünnepi viseletek és a közösségi programok segítségével ápolják.

Néprajzos szemüvegen keresztül is megfigyelte a Sydneyben tapasztalható sokféleséget? Például megismerte az ausztrál őslakosok kultúráját?

Igen, egy kicsit az ő mai életükbe is betekinthettem. Óriási élmény volt, mert emlékszem, még néprajz szakos hallgatóként tanultam nomád, gyűjtögető, vadászó életmódjukról, csodálatos mítoszok, mágia ihlette művészetükről (kéregfestmények, sziklarajzok).

Láttam, hogy élnek most a városban, megpróbáltam a didzseridu hangszerüket megszólaltatni – megjegyzem ezt nőnek tilos volt régen –, bumerángot elhajítani. Archaikus táncokat is megtekinthettem, ami duplán izgalmas volt, mert régen tanítottam néptáncot is.

Április 23. kedd, 15.00, Központi Könyvtár Klub,

Április 24., szerda, 18.00, Kisfaludy Könyvtár, rendezvényterem,

Április 26. péntek, 14.00, Marcalvárosi Fiókkönyvtár,

Április 29. hétfő, 17.00, Központi Könyvtár Klub.