Győr és környéke

2015.12.16. 14:17

Tízmilliárdból gépek a vízügynek

Közel tíz milliárdos beruházással az árvízkárok elhárítására, megelőzésére, fenntartási munkákra - a megmaradt uniós keretből - gépeket kapott az Országos Vízügyi Igazgatóság. A győri székhelyű észak-dunántúli is új járművekkel bővült.

Cséfalvay Attila

Az országos projektzárót szerdán Győrben tartották, ahol Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese azzal kezdte: „1989 óta vagyok vízügyes, de ekkora fejlesztést (ami gépparkot illeti) még nem éltünk meg" – közölte. Hozzátette, azért is volt erre lehetőségük, mert a megmaradt uniós pénzeket kellett az utolsó pillanatban felhasználniuk. Bizakodva beszélt arról, hogy ez a fejlesztés is jelzi, a vízügyes szakma kapcsán változások érezhetőek, idén 200 mérnökkel bővülhetett az állomány, s kilátásban van az életpálya-modell is. „Tudom, hogy még nem túl sok a fizetés, de tartsanak ki, használják az új gépeket, jobb lesz a sorsuk" – mondta a résztvevő vízügyeseknek. Németh József a regionális vízügyi igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy az új gépek nemcsak a fenntartási, hanem az operatív munkában is komoly segítséget jelentenek. „Ez a beruházás ugrásszerű fejlődést jelent, élni kell a lehetőséggel" - közölte.


Az országosan 9,8 milliárdos beruházás során mind a tizenkét vízügyi igazgatóság nagyjából egyforma keretből kaphatott új eszközöket, gépeket. A beruházás során cölöp- és szádverők, emelő- és anyagmozgató gépek, földmű fenntartó- és karbantartó gépek, szivattyúk, úszó munkagépek, közúti járművek, hidrometriai eszközök, meder és műtárgyfelmérők kerültek a vízügyi igazgatóságokhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!