Győr és környéke

2015.10.15. 14:23

Új társasházak `nyelik el´ a gyárvárosi óvóhelyeket - fotók

Már csak három gyárvárosi légópince maradt talpon. Azok, amelyek az utóbbi években eltűntek, napjaink építőiparáról árulkodnak.

Szeghalmi Balázs


Eladott légópincék


Gyárvárosban öt óvóhelyet építettek a második világháború alatt. Három és fél éve öt légópince bújt meg a föld alatt, most már csak három. (2012 elején készült videós riportunkat az óvóhelyekről ide kattintva tekinthetik meg.)


2007-ben Győr az öt óvóhelyből hármat értékesített; egy, a volt Mátyás étterem alatti már korábban magántulajdonban került, egy pedig tömbbelsőben van.


Az akkori szándékok szerint lakóházat, pincekocsmát és múzeumot kívántak létrehozni a tulajdonosok. A gazdasági válság miatt sokáig semmi nem valósult meg a tervekből, mostanra azonban két légópince helyén már társasházak állnak.


A helyi védettség és a műemléki jelentőségű területi besorolás sem számított sokat


A még meglévő óvópincéket, a két új társasház környékét Harsányi Attila, Kós Károly-díjas építésszel jártuk körbe. A gyárvárosi lokálpatrióta férfi a Tompa úti óvóhelyen vészelte át a szövetségesek 1944. április 13-i, talán legpusztítóbb bombatámadását édesanyjával.


 

Harsányi Attila a Tompa úti óvóhely mellett, ahol átvészelte a szövetségesek bombázását 1944-ben


"A Bolyai Farkas utca 24. alatti óvóhelyet két éve bontották el, a helyére ötlakásos társasház épült. Ennél az óvóhelynél éveken át ment a húzavona, annak idején felkapott, neves győri építész is készített ide terveket. Ezekből végül nem lett semmi. Ami utána elkészült, arról sok jót nem tudok mondani. A félreértések elkerülése végett, nem magával az épülettel van gond, sokkal inkább azzal, hogy nem illeszkedik a hagyományos gyárvárosi környezetbe.


Elkeserítőnek tartom, hogy városrész klasszikus magja hiába kapott előbb helyi védettséget, aztán műemléki jelentőségű területi besorolást, ez semmit sem számított az engedélyek kiadásakor. A lapos tetős, modern épület egyértelműen idegenül hat a szomszédos lakóházak társaságában" - vélekedett Harsányi Attila.


 

A Bolyai Farkas utca 24. alatti óvóhely ma már csak fotókon teknithető meg, a helyére épült modern társasház nem igazán illeszkedik a környezetbe.



A Mátyás étterem új tulajdonosa figyel az épületre, gondozza a környékét


"A Kölcsey utca 13. alatti óvóhely szintén a múlté. Hosszas viták előzték meg a társasház építését, a környékbeli lakók erősen ellenezték a tervet. Tervezőváltás után rendkívül keskeny, nyolclakásos társasház került az egykori légópince helyére. Tavaly adták át az épületet, ami ugyan jobban sikerült, mint a Bolyai Farkas utcában épített, de a környezettel ez sem harmonizál.


 

A légópince helyére keskeny, magas társasház épült a Kölcsey utcában


A Mátyás tér mindmáig nem teljesen "átgondolt", de egyben a tér végső kialakítását nagyban befolyásoló északi részén, az egykori Mátyás étterem bezárt épülete található, ami részben óvóhelyre épült.


A szebb napokat látott vendéglátó-helyiségnek új tulajdonosa van, aki elődjeihez képest jobban figyel az épületre és rendben tartja a környékét. Az étterem helyére a közelmúltban tanulmányterv készült, mely remélhetőleg figyelemmel lesz az értékes épített környezetre" - közölte a Kós Károly-díjas építész, az emblematikus tér rendezésének egykori tervezője.


 

Az egykori Mátyás étterem bezárt épülete anno részben óvóhelyre épült

 

A Tompa úti pincekocsma várat magára


Végezetül, szóljunk az utolsó talpon maradt óvóhelyekről. A Nagysándor József és Bajza utcák közötti tömbbelső udvarán lévő óvóhely dohos pincéjében felirat emlékeztet a háború szörnyűségeire: "csend és nyugalom". A közeli társasház lakói raktározásra használják. Valószínűleg ez a légópince marad meg legtovább az utókornak.


 

A Nagysándor József és Bajza utcák közötti tömbbelső udvarán lévő óvóhely ma dohos pince


A Tompa és Bolyai Farkas út sarkán található óvóhelyen pár éve pincekocsmát akart nyitni a tulajdonos. Az utóbbi időben nem kis összegért árulták. Sorsa bizonytalan, a szomszédos lakóépület közelsége miatt nehéz elképzelni, hogy ide új társasházat építsenek. Persze, Magyarországon láttunk már "csodákat".

 

Pár éve pincekocsmát akartak nyitni itt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!