EYOF - Zárónap

Mozgalmas napunk volt, már korán indultunk az AUDI Arénába és a magyar lányok aranyérmet szereztek délután

IZLAND ELLEN

Az első félidőben toronymagasan vezettünk. Az izlandi szurkolók nagyon lelkesek voltak a kézi meccsen. Az első félidő közepe felé volt egy kis megingás, de minden rendbe jött.

A második félidő elején feljöttek az izlandiak, de ez nem volt elég. A végén a magyar fiúk nyertek, így szerencsére győzelemmel zárták az EYOF-ot.

LÁNYOK DÖNTŐJE

Délután ismét visszatértünk az AUDI Arénába, mert a lányok döntőt játszottak. Mindenki azt hinné, hogy egy döntő nagyon szoros lesz, de az első félidőben elsöprően vezettünk. Az egész csarnok megtelt szurkolókkal, a második félidő elején már 10-zel vezettünk. Tíz perccel a vége előtt kezdtek feljönni a románok, de mindenki örömére győzelemmel zárult ez a mérkőzés, amivel ifjúsági olimpiai bajnok lett a női magyar válogatott.

ZÁRÓÜNNEPSÉG

Este részt vettünk a Záróünnepségen, ahol kioltották az olimpiai lángot és átadtuk a stafétát Bakunak, aki 2019-ben fogja megrendezni az ifjúsági olimpiát. Nagyon jó DJ játszott és mindenki együtt ünnepelt.

Nagy élmény volt ez az elmúlt egy hét, sokszor láttuk a kézilabdás fiúkat, nagyon drukkoltunk nekik, de megnéztünk más sportot is. Köszönöm mindenkinek, aki olvasta a beszámolókat és a kisalföld.hu-nak is, hogy itt lehettem. Sok sikert kívánok minden résztvevő sportolónak és a kézis fiúkat továbbra is figyelem majd :)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!