Összehangolt akció

2021.11.22. 12:48

Mintegy nyolcvan tolvaj fosztott ki egy kaliforniai áruházat

A tolvajok szombaton este beözönlöttek a Nordstrom áruházba és mindent magukkal vittek, amit csak elbírtak, majd elhajtottak az épület előtt hagyott járműveikkel.

Mintegy nyolcvan tolvaj fosztotta ki a kaliforniai Walnut Creek kisváros egyik áruházát – közölte vasárnap a helyi rendőrség.

A hatóságok összehangolt akcióról beszéltek.

A rendőrség még a helyszínen el tudott fogni három gyanúsítottat, két férfit és egy nő. Ellenük a többi között rablás, tolvajlás, illegális fegyvertartás és lopott áru birtoklásának gyanújával emeltek vádat.

A KNTV helyi televízióban megjelent felvételeken több embert lehetett látni, amint a lopott árukkal rohanva elhagyják az áruházat és autókba szállnak, amelyekkel korábban elállták a forgalmat.

Egy szemtanú arról számolt be a KPIX-TV regionális televízió műsorában, hogy az elkövetők símaszkot viseltek és feszítővasak, illetve fegyverek is voltak náluk.

A rendőrség közlése szerint

a bűnözők rátámadtak két áruházi alkalmazottra, illetve paprikasprayjel lefújtak egy harmadik dolgozót.

A hatóságok jelenleg a megfigyelőkamerák felvételeinek kiértékelésével próbálják azonosítani az elkövetőket.

Hasonló tömeges rablás péntek este történt az alig 40 kilométerre, nyugatra található San Franciscóban, ahol luxuscikkeket árusító üzleteket fosztottak ki.

Borítókép: illusztráció

Címkék#tolvaj
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában