Bulvár, celeb

2016.02.05. 17:19

Kitoloncolták Japánból az Oscar-díjas film szereplőjét

Ric O'Barrynek már korábban is akadt dolga a szigetország hivatalos szerveivel.

Kitoloncolták Japánból Az öböl című delfinvadászatról szóló Oscar-díjas dokumentumfilm egyik szereplőjét, Ric O'Barryt.

A 76 éves aktivistát több mint két hete tartoztatták fel a tokiói Narita repülőtér munkatársai, megtagadva, hogy az ország területére léphessen, és péntekig őrizetben tartották a hatóságok. Azzal vádolták meg, hogy hazudott korábbi látogatásai céljáról. A férfi mindezt tagadta, és azt állította, hogy turistaként delfineket megfigyelni érkezett az országba.

A férfi jogi képviselője, Takano Takasi közölte, a hatóságok elutasították fellebbezésüket a döntés ellen.

Ric O'Barry elmondta: vissza akar térni Japánba, és tovább fog dolgozni karöltve a japán emberekkel a delfinek megmentéséért.

Rick O'Barry, aki a Flipper című tévésorozat delfinidomárjából lett harcos állatvédő, Az öböl című 2009-es film révén vált igazán ismertté. Louie Psihoyos dokumentumfilmje a nyugat-japáni Taidzsiban évente megrendezett delfinvadászatról szól. Az állatok lemészárlása évről évre nagy port ver fel, különösen a film megjelenése óta. A kegyetlen bánásmód sokak szemében rossz színben tünteti fel Japánt, a helyiek között viszont szép számmal vannak olyanok, akik a hagyományokra hivatkozva védelmükbe veszik a véres vadászatot.

"Próbálnak elhallgattatni" - nyilatkozta korábban Rick O'Barry, hozzáfűzve, hogy mindezzel azonban még nagyobb figyelmet irányítanak a kérdésre a japán hatóságok. "Soha nem szegtem törvényt, soha nem hazudtam a hatóságoknak."

Az aktivista elmondta, az őrizet ideje alatt naponta kihallgatták, és rá akarták venni arra, ismerje el, hogy törvénysértést követett el.

A gyengélkedő férfit végül kerekesszékbe ültetve, őrökkel körülvéve rakták fel egy Egyesült Államokba tartó repülőgépre.

Rick O'Barry saját delfinvédő csoportot vezet, amely békés módszerekkel igyekszik tenni világszerte a tengeri emlősök védelméért. A Dolphin Project egyebek között segítséget nyújt a korábban delfinvadászatból élő japán közösségeknek is, hogy másfajta tevékenységre, például búvár vagy delfinfigyelő szolgáltatások nyújtására válthassanak.

A japán hatóságok nem kommentálták az ügyet. Ric O'Barrynek már korábban is akadt dolga a szigetország hivatalos szerveivel: tavaly őrizetbe vették Taidzsiban, mert nem volt nála az útlevele.

"Ez egy pofon a szólásszabadságnak, de nem rengette meg a Japán iránt érzett szeretetemet" - fogalmazott a helyi hatóságok bánásmódjáról a férfi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!