Álláspont

2024.05.19. 08:00

Libabőr

Hálás vagyok, hogy élőben láthattam énekelni Demjén Ferencet.

Papp Fanni

Szinte tapintható az izgalom és kíváncsiság Sopron utcáin, terein, de cseppet sem okoz meglepetést, hiszen megkezdődött a régóta várt SopronFest. A pünkösdi hétvégén pedig, amikor elindul a könnyűzenei fesztivál része is, még több mosolygós, barátságos arccal találkozhatunk. A minap éppen az egyik ismerősömmel beszélgettem a fesztiválélményekről, amikor minden természetességgel mondtam, abból tudom, hogy egy koncert jó lesz, ha már az elején libabőrös lesz minden porcikám. Nem egészen értette, hogy mire gondolok, de megpróbáltam kifejteni: a tömegben állók izgatottan toporognak, hogy végre megpillanthassák a színpadon a kedvencüket. Ilyenkor egy hangulatfokozó dallam is felcsendül, és megjelenik Ő vagy Ők! A hangszórókból megszólal az ismerős dal, amit a tömeg tovább skandál a kedvencével. Az emberekben ilyenkor annyi boldogsághormon szabadul fel, hogy kirázza őket a hideg. Imádom ezt az érzést, és nagy örömömre ezúttal nem is kellett sokat várnom rá! Ugyan voltak már tömegeket megmozgató rendezvények a soproni Fő téren, de még sosem láttam olyat, hogy emberekkel telt volna meg az egész tér. Vasárnap mégis sikerült valakinek megtöltenie. Nem más volt, mint Demjén Ferenc, aki a Tűztorony lábánál elhelyezett színpadról szórakoztatta a rajongóit. Azt meg merem kockáztatni, hogy a slágerei régebbiek nálam, de még így is fantasztikus élményt nyújtott a megjelenése. A színpadi látvány, a sokak által szeretett zene és az összhatás megteremtette azt a légkört, amivel az emberek ki tudtak szakadni a hétköznapok gondjaiból. Olyan népszerű dalokat énekelt együtt több száz ember, mint az El kell, hogy engedj vagy a Jégszív. Hálás vagyok azért, hogy élőben láthattam énekelni Demjén Ferencet. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában