Alakformáló

2017.07.03. 11:51

Jobb lett a forma, mint decemberben

Nem bántam meg a vízhajtós hetet, mert kimaxoltam a kívánt célt: összejött a decemberinél jobb forma. Annyira nehéz sem volt, mint a múltkor. Beszámoló az utolsó hétről.

Szóval, utolsó hét, vízhajtás. A képek miatt bevállaltam, de mint írtam, csak lájtiban, gyógynövény-alapú vízhajtóval. Ez amúgy a Scitec Water Cut volt. A rendszer ugyanaz volt, mint az előzőnél: kiragasztottam róla a papírt a konyhaszekrényre, és kihúztam azt a napot ami megvolt.

Már olyan apróságok, hogy vitamin, meg olaj, meg vízhajtó nem voltak ráírva, ennyi rutint már szereztem az előző után. :D Minden nap végén írtam nektek egy rövid helyzetjelentést, úgy mint legutóbb.

Hétfő: 6 liter víz, 0 ch

A mai nap még "sima ügy" volt. Az edzés azért már elég lassan megy, meg hamar elfáradok, de durvább gyengeség még nem fogott el. Az agyam az nem annyira fog, de ez azért jócskán köszönhető annak, hogy a 6. hetet kezdtem a nulla szénhidráttal. A 6 liter víz nem okozott gondod, az ötödik után már picit szédültem, de semmi komoly. Meg hát elég sűrűn látogattam el a vécére.

Kedd: 6 liter víz, 0 ch

Ez a nap azért már nehezebb volt. Éjjel alig aludtam, aztán reggel edzettem. Elég lassú voltam, meg elég nyúzott, de a Botiban többen odajöttek hozzám pár kedves meg biztató szóra. Ami amúgy nagyon jólesik! :) Egész nap gyengének éreztem magam, délután be is aludtam jó két órára. A szédülés már megérkezett, szóval a hirtelen mozdulatokat nem nagyon erőltetem. :D Az éhségérzetem is elég erős, amit azért nehezen viselek. A 6 liter vízzel ma sem volt gond, megittam simán. A nyári vízhajtás előnye, hogy legalább a víz könnyen csúszik. :D Ingerlékeny nem vagyok, csak egyre lassabban jár az agyam.

Szerda: 6 liter víz, 0 ch, nincs só, nincs fehérjepor

Ma valamivel jobban keltem, mint tegnap. Egész jól ment a lábazás, mondjuk azért annyira nem toltam túl. A vécét viszont negyedóránként látogattam, ami a nap végére rohadtul idegesített. Picit feszültebb voltam ma, délutánra utolért a gyengeség meg a szédülés is, de bírható volt. A sótlan csirke és a sótlan tojás még mindig sz*r. Már a hasamon is dudorodnak a vénák, bár a sok víztől kicsit kilapultam. :D Egész nap édességek jártak a fejemben. Nagyon várom a szombat reggelt.

Csütörtök: 1,5 liter víz, 0 ch, nincs só, nincs fehérjepor
Megint nem aludtam kb. semmit, szóval elég borzasztóan indult a napom. Nem tudom megszokni, hogy nem alszom ki magam. Ez a nap már nem volt olyan sima, fáradt voltam és nyűgös, szinte a homlokomra volt írva hogy "ne szóljatok hozzám". Aztán ahogy haladt előre a nap szépen megnyugodtam és jobb kedvre derültem, már amennyire a diéta engedte. Elmentem még egy átmozgató edzésre, félretettem rá fél liter vizet. Ma már nagyon fáradékony voltam, nem annyira esett jól az edzés, de letoltam. A szédülés viszont sokkal jobb volt, enyhült. Szerintem a hőség is rátett egy lapáttal. A sótlan kajából már kicsit elegem van, pedig csak második napja eszem, egy még hátra van. :D

Péntek: 0,5 liter víz, 260 gr ch, nincs só, nincs fehérjepor
Megint nem sokat aludtam, tök fáradtan keltem. De a kedvem nem volt rossz, mert tudtam, hogy ez az utolsó nehéz napom. Ma már nem dolgoztam, nem edzettem, főleg az ágyban henteregtem és próbáltam nem gondolni arra, hogy mennyire szomjas vagyok. :D A múltkor nem viselt meg ennyire ez a fél literes nap, bár tény, hogy decemberben kevésbé kellemetlen ennyire keveset inni, mint így nyáron. Déltől elkezdhettem tölteni, estig több mint három zacskó sótlan pufirizst kellett benyomnom. Egyébként egész jól esett. Szédülés nem volt vészes, rosszullét sem, csak nagyon gyenge voltam. A testem is tök jól reagált a töltésre, láttam már, hogy jól sikerül a forma.

Szombat: fél 6-kor 80 gramm ch, nincs víz
Azt, hogy alig aludtam már meg sem kéne említenem, mert kábé természetes. Magamtól felkeltem fél 5-kor. Borzasztóan szomjas voltam, de már csak órák választottak el a Nutellától, úgyhogy kitartottam. Csigatempóban összeszedtem magam, aztán bepusziltam fél 6-kor az egy zacskó sós pufirizst. Hát víz nélkül nem volt valami kellemes. :D Átugrottam a Ritushoz sminkre, ugyanúgy mint a múltkor. Most nem voltam annyira rosszul mint decemberben, köszönhetően a lightosabb vízhajtásnak. Aztán 7-től elkezdtünk fotózni.

Nagyon-nagyon fárasztó volt, alig volt erőm kitartani a pózokat.

Szerencsére volt segítségem, egy szupercsapattal dolgoztam együtt: ismét Ritus volt a fotósom, Évike a pózolásban segített, Bence pedig világított és néha megtartotta a súlyokat helyettem, mert én nem bírtam. :D Valamivel több mint egy óra alatt végeztünk. Hihetetlenül boldog voltam.

Ugyan akkora katarzist nem éreztem, mint a múltkor, de azért örömömben elmorzsoltam pár könnycseppet. Egyáltalán nem volt könnyű ez a hat hét. Még több lemondással járt, mint az előző diétám, még ha rövidebb ideig is tartott.

De a célomat elértem: jobb formát, mint a decemberi.

Miután a képek elkészültem, nekiültem az édességeimnek. Annyira sokat nem ettem (mennyiségre) mint a múltkor, inkább mindenből egy kicsit. De tényleg mindenből. Csináltam egy fain válogatást magamnak, amibe belevágtam egy darabot az összes csokiból, amit kívántam. Ezen felül volt még Nutellám, kaptam mogyoróvajat, csokikat, meg sütikét is. Hihetetlen jó volt végre édességet enni.

Anyu otthon egy akkora tányér rántotthusival várt (+sültburi, természetesen) ami kétszer akkora volt mint a fejem. Körülbelül katarzis volt. :D A vasárnapom egyébként hasonlóan telt, mint a szombat. Szóval ettem mindent amit megkívántam, és annyit amennyi jólesett. Ünnep volt. :D

Amikor ezt olvassátok, már hétfő van. Ma egy tisztító nulla ch-s napot tartok, aztán szépen visszaállok a korábban megszokott, egészséges étrendemhez. Ami felüdülés lesz egy ilyen diéta után.

A fotókkal a hét második felében érkezem - kövessétek a kisalfold.hu és az Életmód Club Facebook-oldalát, ha nem akartok lemaradni! ;)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!