Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Zenekarok > Sade koncert

Sade koncert

A szenzációs médiavisszhang és az elképesztő közönség reakciók miatt, amelyek Sade tavasszal befejeződött tavaszi turnéját kísérték az énekesnő elég hamar bejelentette, hogy a 2011-es turné részeként ősszel újabb koncertekkel tér vissza Európába és először karrierje során Magyarországra is ellátogat.

kisalfold.hu - 2011.11.24. 08:18
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom


Az 1984-ben megjelent Diamond Life című bemutatkozó albuma óta mind az öt stúdióalbuma Top10-be került a Billboard slágerlistáján, és több mint 55 millió albumot adott el világszerte. Soldier of Love című utolsó stúdióalbuma is folytatta a sikerszériát, az amerikai slágerlista első helyén nyitott és marad is még további 3 hétig; jelenleg már a 2.5 milliós eladásnál jár. Sade nemrég jelentette meg best of válogatását The Ultimate Collection néven és a kiadvány egy hónap után máris elérte a dupla platina státuszt.

Galéria!


A turnénak tehát aktualitása volt bőven. Sade elsősorban az igényes zenék kedvelőinek nyújt kellemes kikapcsolódást, nem véletlen, hogy meg is telt a Budapest Sportaréna tegnap este. Sophie Muller pompás, színpadi vetítéses és függönykompziciós látványvilágával kiegészítve a két órás koncerten az énekesnő tényleg a legnagyobb dalai vette elő erre az estére a Smooth Operator daltól egészen a Jezebel című fülledt blues balladáig. Az előadás során természetesen megvoltak a szokásos udvariassági körök, mint a "ti vagytok a legjobb közönség" és a "Budapest gyönyörű város", de a műsor alatt négyszer átöltöző Sade koncertje akkor is a kiváló dalokról marad emlékezetes.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...