Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Vancouver 2010 - Elindult a magyar küldöttség

Hétfő kora reggel útra kelt a vancouveri téli olimpia helyszínére az első magyar küldöttség: Molnár Zoltán és Báthory Zsófia a következő napokban a versenyzők indulásához szükséges adminisztrációs feladatokat intézi el, illetve a csapat szálláshelyét veszi át.

Molnár, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a magyar csapat vezetője és Báthory, a MOB akkreditációért felelős nemzetközi koordinátora - több mint egynapos utazás után - helyi idő szerint kedd reggel nyújtja át a részvételi nyilatkozatokat a szervező bizottságnak, megerősíti a végleges nevezéseket, s egyezteti a résztvevők indulási jogosultságát. A procedúra során a szervezők egyben élesítik a magyarok akkreditációs kártyáit.

Az olimpiai falvak szerdán nyitnak, ezt követően a két sportvezető átveszi majd a szálláshelyeket, illetve a bérleményeket Vancouverben és Whistlerben, egyúttal berendezi a két irodát. A mindössze 16 sportolóból álló magyar csapat számára azért van szükség két irodára, mert a két falu között 120 km a távolság.

A sportolók első - rövidpályás gyorskorcsolyázókból és alpesi sízőkből álló - csoportja pénteken reggel indul Budapestről a XXI. téli olimpiára, amely jövő pénteken kezdődik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vancouver 2010 - Cuche csak egy hetet pihen

Csupán egy hetet kell kihagynia a szuperóriás-műlesiklásban világbajnok svájci Didier Cuche-nek. Tovább olvasom