Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Nagy Tamás: a parlamenti pártoknak ne kelljen ajánlószelvényeket gyűjteni!

A parlamenti pártoknak ne kelljen ajánlószelvényeket gyűjteniük - ezt a Magyar Demokrata Fórum színeiben Sopronban induló Nagy Tamás, az MDF megyei elnöke vetette fel keddi sajtótájékoztatóján.
Véleménye szerint az új összetételű parlamentnek kellene majd döntenie a kérdésben, a rendelkezésnek pedig először a  következő választások jelöltkiválasztásában kellene érvényesülnie.  

Mint mondta, amelyik párt bejutott a törvényhozásba, az ezzel  már bebizonyította, hogy "komoly politikai szervezet". Ha nekik nem  írnák elő a választókerületenként 750 érvényes szelvény leadását,  akkor nem fenyegetne annak a veszélye, hogy begyűjtik riválisaik  elől a cédulákat.  
Két évtizede, a választási rendszer kialakításakor nem számoltak  azzal, hogy a nagypártok esetleg túlgyűjtenek, ezzel akár azt is  befolyásolva, hogy a kisebb politikai erők közül melyek tudnak majd  elindulni a választáson - ismertette.   

Hozzátette: az utóbbi napok tapasztalatai azt mutatják, hogy  kézbesítőktől vagy levélszekrények felfeszítésével lopnak cédulákat,  amelyeket aztán pénzért adnak-vesznek, valóságos iparágat alakítva  ki ezzel.  

Nagy Tamás szerint a Fidesz azon célkitűzése, hogy 2 millió  ajánlást gyűjt, "2 millió nyílt szavazatot" jelent.

Közölte azt is:   pártja vezetői nem csak helyi és megyei, de országos szinten is  támogatták a felvetését.

Olvasóink írták

78 hozzászólás
  • 78. stunde2 2010. március 03. 17:01
    „Ez is hülyének néz mindenkit!”
  • 77. oszvald.ferenc 2010. február 24. 22:54
    „Kedves szocdem,

    azért 20 év eltelt e törvény óta, teljesen megváltozott azóta a politika. Hogy érzékelje, mennyire szerencsétlen az Ön kérdésfelvetése, visszaválaszolok, hasonló stílusban, többféle választ adok, hogy a pártpreferenciáját kicsit oldalba bökjem:
    Azt gondolom, ha a Fidesznek jó volt 1990-ben a liberális oldal, akkor most is legyen jó! (na, tetszik?)
    Azt gondolom, ha Morvai Krisztinának jó volt egykoron Baló György, akkor most is legyen jó.
    Azt gondolom, ha a KDNP-nek 1990-1994 között jó volt önállóan bekerülnie a parlamentbe, akkor most is legyen jó (ezt fájva írtam le - közel áll(t) hozzám ez a párt)
    A nick neve ellenére nem gondolnám, hogy szoci példát is kellene írnom, de tessék:
    ha a szocialisáknak jó volt 1990 ig a moszkvai irány, akkor legyen jó most is (ne legyen gonosz, úgy is tudom, hogy észak-keletebbre tenné őket :-)

    Tisztelettel: Oszvald Ferenc”
  • 76. szocdem 2010. február 23. 09:18
    „Kedves Nagy Tamás!

    Azt gondolom, hogy ha az MDF-nek jó volt 1990-ben a mutyis kopogtatócédula rendszer, akkor most is legyen jó!!

    Egyébként ezt úgy hívják: "a selejt bosszúja"..
    Nem kicist groteszk, hogy épp az mdf -t törli el ez a nevetséges törvény a parlamentből és a közéletből...”
  • 75. adlerzsigabá 2010. február 22. 22:15
    „Azt hittem, hogy vicc! MDF-jelöltek bemutatkozó videója a Youtubon! A teljes kollekció megtekinthető az mdf.hu oldalon!

    Kedves Nagy Tamás! Most már értem...

    http://www.youtube.com/watch?v=WMiF2ycO8tY”
  • 74. Cereus 2010. február 22. 13:33
    „Ahha, szóval derogál a gyűjtés az uraknak! Legalább lehetőség adódna a polgárok megismerésére, ha már képviselni akarnak bennünket...
    Söpörjük ki a parlamentet, húsz éve ücsörögnek ott...”
  • 73. csiga_biga 2010. február 22. 13:13
    „Lényegében az igény egy és ugyanaz: a kerületi országgyűlési képviselő töltsön minél több időt a körzetében. Ha ez megvalósul, akkor elképzelhető, hogy együttműködve a polgármesterrel nagyobb sikert érnek el! Ez ugye kizárja azt, ami van, hogy néhány MSZP-s képviselő évek óta nem volt a körzetében.
    [Oszvald Ferenc nézeteit osztom, talán az lehet a megoldás, hogy: ha az önkormányzatnak nagyobb "hatalmat" adunk, akkor ők közvetlenül lobbizni tudnak pl. EU-s pénzekért, kikerülve így egy-két embert/feleslegesen lefutott kört. De ugye ez nem ilyen egyszerű.]”
  • 72. tarcus 2010. február 21. 09:14
    „T.fórumozók!

    Mutasson nekem valaki egyetlen olyan egyéni országgyűlési képviselőt, aki ´90 óta a 4 évet körzete ügyeire, az ott élők érdekeinek képviseletére áldozta. Mondhatom, ritka, mint fehér holló, Sopron esetében még akutabb a helyzet, mert az eddigiek egy hátsóval több lovon is ültek (Szájer, Firtl), és ennyi sarzsit tisztességesen ellátni képtelenség.Nem lehet visszahívni, felelősségre vonni őket, a listást legalább ki ehet ültetni a frakcióból és nem kel méregdrága időközi választásokat rendezni a ti/mi pénzünkből. Semmilyen népképviseleti előnye nincs az egyénieknek, én is a listás választást preferálom.”
  • 71. oszvald.ferenc 2010. február 20. 23:57
    „Kedves Orfeusz,
    Önnek még tartozom egy válasszal. ,,Igazságszolgáltatás: mindazoknak a nyomozó szervek előtt a helye, akiknél bűncselekmény gyanúja merül fel". Egyetértek: Happy End, Kaya Ibrahim, Joszip Tot, Ezüsthajó (Mszp -s balhékat nem sorolom, szétesne a weboldal :-) . UD ZRt: kényszerítés. Ok, rendben - majdnem. Tételezzük fel: Önt megzsarolják, hogy hagyja el a munkahelyét, vagy kiteregetik, hogy megcsalta a feleségét. Ha tudja, hogy ártatlan, kilépne? Almássy miért lépett le? Én nem is értem, ezt miért nem gondolja végig senki. Ettől persze még fennállhat a - sikertelen - kényszerítés is, és igaza van: vizsgálódjon csak az Ügyészség. De vajon azt miért nem vizsgálja, hogy valakik ,,terhelőket keresnek Dávid Ibolyára"? Hiszen az volt az előzmény, nem? Újabb példa: én ki akarom Önt nyírni, ez Ön észreveszi, és kényszerít: fejezzem be, vagy kirúgat a munkahelyemről. Az ügyészség Önt előveszi, engem - aki gyilkolni akartam - nem. Még mindig nem mocorog az igazságérzete? Hozzáteszem: a hanganyag mindegyik résztvevője elismerte, hogy ő van a felvételen, és azt is, hogy azt mondja, ami ott hallható. Persze - mondhatná Ön: megvágták az anyagot. Válaszolok is (elnézés a monológért). Remélem, ebben egyetértünk: az őszödi beszédből eleinte csak pár percet adtak le (vagyis meg volt vágva). Elég ebből a 40 perces beszédből 3 percet meghallgatni ahhoz, hogy az ember tudja: aki így beszél, az csak egy visszataszító, undorító alak lehet. Na ez a helyzet az UD Zrt. CD-jével is.
    Maradok tisztelettel:
    Oszvald Ferenc”
  • 70. oszvald.ferenc 2010. február 20. 23:34
    „Kedves Orfeusz. Látó és Jánosi,
    Először a listás szavazásról, sorban válaszolok:
    1. Kedves Orfeusz, a helyi ügyeket a polgármesternek és a helyben választott képviselőknek kell képviselnie - vagy akkor Ők miért vannak? Egy parlamenti képviselőnek az ország, a haza érdekében kellene dolgoznia, nem a választókerülete érdekében. Semmit sem utálok jobban, mikor jön a képviselő, hogy ilyen és ilyen fejlesztések lesznek, én szereztem ám. NA de aztán tessenek megválasztani! És ez a gondolkodás vezet el a háttéralkukhoz, mutyihoz is. Na meg aztán: a politikus nem azt nézi, mi lenne jó az országnak, hanem ,,lobbyzik" a választókerületnek (ha kell ha nem), mert mi választok ilyen csököttek vagyunk és bevesszük ezt (is). Számomra azonban az a legaggasztóbb, hogy ez a gondolkozás azt is sugallja: csak azon Önkormányzat lehet nyertes, mely a kormányzat mezében focizik
    2. Kedves Látó, én nem látok alkotmányossági kérdést: jelenleg 176 egyéni jelölt van a többi 210 listás - vagyis akkor Ön szerint már ez is aggályos? Legyen tisztán egyéni? Angliában az van: rettenetesen igazságtalan. Pl.: nálunk most elképzelhető, hogy minden egyéni körzetet a Fidesz visz: de azért az MSZP+JOBBIK+MDF+LMP+stb. összesen összekapar mindenhol 30-50%-ot. Mégis - e választási rendszer alapján a Parlamentben egy párt ülne - szerintem inkább ez lenne a demokrácia megcsúfolása.
    3. Kedves Jánosi, Látó épp Ön előtt világított rá, hogy most is szavazógépek vannak, ehhez nem kell a lista, ezt az érvét nem fogadom el. OK, a listába nem tud beleszólni ..és az egyénibe? Abba sem. Azért tegyük szívünkre a kezünket: kedvenc pártunk (kinek mi) a sarki fűszeres kutyáját is indíthatná, mi rá szavaznánk. Vagy OK, a jelen levők mindig kivételek, de a nagy tömeg így működne, nem? Személyesség? Ugyan..mit tudunk Kránitzról, Firtlről ..stb? Nem sokat: a pártjuk alapján ítéljük meg Őket, nem? Mennyivel teszi személyesebbé a választást az egyéni, mint a lista?. Semennyivel. És valóban senki sem adna kitöltetlen csekket? Már bocsánat, most minden Fideszre szavazó azt ad: nem valamire, hanem valami ellen szavaznak. Én nem állítom, hogy a Fidesznek nincs programja: van - 2007-ből, vagyis válság előttről...azért ebben most nem bíznék, mert annyit ér mint a kitöltetlen csekk.

    Maradok tisztelettel:
    Oszvald Ferenc”
  • 69. jánosi 2010. február 19. 14:46
    „Listás szavazás = kitöltetlen, aláírt csekk ! Ki az aki adna ilyent ..............
    Szavazzatok ránk, mi meg berakjuk az alkalmatlan, szavazógép híveinket ........
    Ez felér azzal a javaslattal, hogy a parlamenti pártoknak ne kelljen cédulát gyűjteni, mert
    fárasztó, meg a végén nem adják oda .........”
  • 68. oszvald.ferenc 2010. február 19. 10:13
    „Kedvesd Látó,
    igaza van: pontatlanul fogalmaztam - pedig nem véletlenül említettem Simon alpolgármester úr nevét. Természetesen a város vezetésnek köszöntem meg a bizalmat - köszönöm a helyesbítését. A listás szavazásra még visszatérek, hátha lesz még hozzászólás. Tisztelettel:
    Oszvald Ferenc”
  • 67. látó 2010. február 19. 09:40
    „T. Oszvald úr!

    Azt kijelenteni ,hogy a várostól kapta a bizalmat, meglehetős önbizalomra vall...a kizárólag listás szavazás álláspontom szerint, pedig végképp romba döntené demokráciánk még megmaradt csonkjait, hiszen a képviseleti demokrácia közvetlen választásának alkotmányba foglalt elveivel ellentétes volna!
    Persze tisztában vagyok vele, hogy jelenleg is csak formálisan van képviseleti demokrácia, hiszen a "képviselők" a parlamentben és az Önkormányzatoknál is kizárólag frakció fegyelem szerint szavazhatnak, kb mint a bábok a bábszínházban...”
  • 66. Orfeusz 2010. február 19. 09:33
    „Kedves Oszvald Ferenc!
    Helyes volt a köszönet a szavazatokért.
    Listás szavazás? Jópofa és egyszerű eljárás, de akkor ki képviselné a helyi érdekeket és értékeket? Az EU-ban ez tökéletesen mindegy, mert az egy sóhivatal. Itthon szükségünk van a helyi képviselőkre.
    Én emlékszem a 2002-es soproni Pokorny Zoltán - Dávid Ibolya választási gyűlésre. Őnagysága akkor mást mondott, mint amit azóta tesz. Pláne az utóbbi időben. Egyszerűen megetetett bennünket.... és a FIDESZ-t is! Igen, a FIDESZ a hátán vitte be az MDF-et. Nagy hiba volt, már akkor megkímélhettek volna minket az MDF/SZDSZ összeborulástól és a hazugságoktól.
    Igazságszolgáltatás: mindazoknak a nyomozó szervek előtt a helye, akiknél bűncselekmény gyanúja merül fel. Ne lehessen mentelmi jog mögé bújni! Talán olvasott az UD Zrt ügyről és a meghallgatni szándékozottakról, akiket a Parlament jelenlegi többsége "megvédett". Ilyen ne történhessen ősztől! A bíróságok feladata pedig,
    hogy kiszabják a büntetést, ha megállapítják a bűncselekményt. Ilyen egyszerű ás praktikus a dolog.
    Én "csodálom" azokat, akik még mindig kiállnak az MDF/SZDSZ turmix mögött, mellett - gondolok itt azokra, akiknek ebből semmi haszna nem származik, nem lesznek képviselők, FB-tagok, fizetett pártkatonák.”
  • 65. oszvald.ferenc 2010. február 19. 08:39
    „Kedves Orfeusz,
    majd elfelejtettem: mikor megválasztottak FB tagnak, Simon István alpolgármester jelenlétében köszöntem meg a városnak a bizalmat.
    A konkrét javaslatról még annyit. szintén az MDF támogatja, hogy ne legyenek egyéni jelöltek, csak listák, mint az EP választáson. Ott 20000 kopogtatót kell öszegyűjteni. látjuk az sem mend mindenkinek: 38 pártot jegyzett ben eddig az OVB, az EP választáson - ha jól emlékszem - 9 indult. A listás rendszer lényegesen egyszerűbb, nem feltételezi, csak lehetővé teszi a kopogtatócédula létét -vagyis akár meg is oldhatná az itt feszegetett kérdést.
    Üdvözlettel: Oszvald Ferenc”
  • 64. Imcsi 2010. február 19. 07:08
    „57. szocdem!
    Akkor párton kívüli élet nem is létezik? Függetlenként nem is indulhatna senki?”
  • 63. oszvald.ferenc 2010. február 18. 23:24
    „Kedves Orfeusz!

    Ad. 1. Nem gyaláztam a Fideszt, kíváncsiságom szakmai ártalom (politológia szakirányon is végeztem anno), nem kell minden mondat mögött áskálódást keresnie, max. élcelődés van benne lehet, hogy ezért ősszel már börtön jár ?(újabb élcelődés)
    Ad. 2. Az FB poziciókhoz hasonló helyeket a város a mindenkori szavazatarányok alapján osztja szét: így volt ez korábban is, így van ez most is. Tudja kedves Orfeusz, 2002-ig sokszor megkaptuk, hogy "kuss legyen, a hátunkon cipeltünk be titeket" szóval vártam már, hogy valaki előjöjjön ezzel. A nagyot pont az teszi naggyá, hogy ezt nem érzékelteti folyton a környezetével. És írhat bármily sértőn is, ez csakis Önt minősíti. Még mindig nem fejtette ki, hogy kinek és miért kellene az igazságszolgáltatás elé állania. Az pedig, hogy ez Ön szerint a fidesz 2/3 függvénye, és nem a független igazságszolgáltatásé, csak egy elkorcsosult, torz demokráciafelfogással lehet magyarázni. Kérem írja be egy keresőbe a "hatalmi ágak szétválasztása", és/vagy: "Arisztotelész" kifejezéseket! Meg fog lepődni!
    Kedves Csigabiga: már többen leírták, hogy az ötlet mástól származik, az MDF csak átvette, mert jónak/vitára alkalmasnak találja. Azt nem tudom, miből gondolja, hogy a kis pártok nem szeretnek dolgozni - ez egy helytelen általánosítás. Maradok tisztelettel: Oszvald Ferenc”
  • 62. jánosi 2010. február 18. 18:42
    „A jegyzők a bűnösök : ha minden jelöltnek elküldenék kitöltve a 750 cédulát, akkor a .....
    választók nem szórakoznának a gondolkodással .................”
  • 61. csiga_biga 2010. február 18. 15:19
    „Érthető, hogy ezt miért az MDF javasolta! Egy választókerületben nem 3000 ember lakik, tehát nem lehet csak úgy "összegyűjteni" valaki elől a kopogtató cédulákat! Dolgozni kell és ez nem tetszik a kis pártoknak?”
  • 60. ssmd 2010. február 18. 12:59
    „"Szóval, hogy miért Bokros? Mert ő az egyetlen jelölt, aki nem tekinti infantilis hülyének a választópolgárt, nem gügyög, nem ígér nyugdíjat nem létező hónapok után. Mert tényleg túl kevesen fizetnek túl sok adót. Mert tényleg meg kell adóztatni a minimálbért, ki kell iktatni a sok adókedvezményt. Mert meg kell reformálni a tarthatatlan segélyrendszert, és be kell vezetni (nem monoki módra) a szociális kártyát. Mert tandíj kell a felsőoktatásban, be kell zárni egy rakat egyetemet, és "emelt fővel indokolt meghirdetni, hogy a felsőoktatás egyáltalán nem állampolgári jogon járó és mindenki számára hozzáférhető ingyenes közszolgáltatás". Mert egyszer esélyt kéne adni a józan észnek. " Seres László, Hírszerző”
  • 59. civac 2010. február 18. 12:39
    „ez egy elhamarkodott nyilatkozat: 4 év múlva úgyis kell nekik gyűjteni :D

    2006-ban még csak szegfű szaga volt az Ibolyának, most meg madarak jönnek, madarak jönnek fekete könnyel megvéreznek:)”
78 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP szigorítaná a fegyverhez jutást és piros pontot ad a Fidesznek

Az MSZP azt kéri a kormánytól, vizsgálja felül a fegyvertartás szabályait, hogy csak az juthasson… Tovább olvasom