Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Nyitott szemmel, nyitott szívvel erdők mélyén, vizek rejtekén

Ezzel a címmel indult útjára a Nemzeti Tehetség Program keretében a kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola és tagiskolája a Vámosszabadi Tagiskola diákjainak részvételével egy nyertes pályázat tehetségeket felkaroló programsorozata.
Azok a gyerekek vehettek részt ebben, akik természettudományos területen kimagasló tanulmányi eredményeket értek el, és kiemelt érdeklődéssel fordulnak a növények és állatok varázslatos világa felé. Megtisztelő számunkra, hogy mi is részt vehetünk e tehetségprogramban, így csodálatos élményekkel ugyanakkor olyan tudással gazdagodhatunk, mely megtanít felfedezni, tisztelni, védeni és szívből szeretni a természetet.

Programunk első állomása Mosonmagyaróvár volt, ahol a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontban ismerkedtünk a 4 őselem – víz, föld, levegő, tűz – titkaival. Érdekes fizikai és kémiai kísérletek segítettek megérteni a természetben lejátszódó folyamatok törvényszerűségeit. A planetáriumban virtuális űrutazáson vehettünk részt.

A természet titkainak felfedezését a Soproni-hegységben, majd a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén folytattuk két napos csodálatos kirándulás keretében. Az utazást megelőzően iskolánk könyvtárában kutató munkát végzett kis csapatunk, hogy e tájegységekről olyan ismereteket gyűjtsünk össze, melyek segítik majd a terepen tapasztaltak megértését.


Csütörtöki napon kora reggel indultunk útnak. Tíz óra körül meg is érkeztünk Sopronba, a Nyugat-Magyarországi Egyetem botanikus kertjébe. Itt –hogy jobban megismerjük az erdőt és egymást- két játékot játszottunk vezetőinkkel, Zsókával és Tamással a Soproni Erdészeti Múzeum munkatársaival. Nagyon tetszett az a játék, mikor egy-egy állat jellegzetes viselkedését, mozgását utánozva társainknak ki kellett találni, melyik állatról lehet szó. Utána egy sétát tettünk az egyetemen és az arborétumban is, megismerve sok-sok érdekes növényfajt. Nem is gondoltuk volna, milyen különleges dolgokat rejt ez a közel 110 éves, élő, 6000 növényfajnak otthont adó növénygyűjtemény. Sétánk végállomása a Ligneum volt, ami egy olyan kiállító terem, ahol minden fából készült. Az egyetemen tanuló formatervezők munkái láthatók itt: játékok, bútorok és hangszerek. A föld alatti szinten pedig egy Magyarország szinte összes madarát bemutató gyűjteményt nézhettünk meg. Sok érdekes, tanulságos történetet mondott el nekünk Tamás, szájtátva hallgattuk. Az egyik mese a madarak királyáról szólt, aki csellel nyerte el ezt a címet. Ő nem egy fenséges ragadozó, ahogy sokan gondolnánk, hanem egy apró kismadár, az ökörszem.

No és tudjátok-e melyik a legkisebb madarunk? Mi már ezzel a kedves kis aprósággal is megismerkedtünk. Ő a sárgafejű királyka.

A nap további részét vezetőinkkel a Szalamandra-tónál és környékén töltöttük. Úgy láthattuk az erdőt, ahogy még senki – és ez nem egy közhely, tényleg így volt. E játék folyamán tükrök segítségével láthattuk a lábunk alatti és a fejünk fölötti erdei világot is. „Láthattuk" pontosabban érzékelhettük az erdőt vakon és térlátásunkat elveszítve. Tanulmányozhattuk a soproni erdő apró állatainak viselkedését. Hallhattuk a madarak erdei kórusát. Láttunk lábatlan gyíkot is!

Az erdei levegőn megéhezve telepedtünk le a Szalamandra-tó melletti tisztáson, ahol, ha hiszitek, ha nem terített asztalok vártak bennünket. Ízletes gulyásleves és lekváros bukta volt az erdei menü. Köszönjük a szakácsnak, no meg kedves segítőjének, hogy itt a hegyekben fogyaszthattuk el ezt a pompás ebédet. A finom falatok után nagyokat kortyoltunk a Természetbarát forrás hűs vizéből.

Ebéd után folytattuk a túrát. Egyre feljebb, és feljebb kapaszkodva a meredek hegyoldalon, megérkeztünk a Fáber-rétre. Itt a nedves- és a szárazrét növényeit tanulmányozhattuk, a mező színpompás virágaiból rögtönzött képeslapokat készítettünk. Természetesen a foltos ujjas kosbort csak megcsodáltuk, mert az szigorúan védett növény! A rétet elhagyva a Rák-patakhoz érkeztünk. Itt apró élőlényeket kellet keresnünk: bolharákokat, lárvákat, sőt, találtak Springfrosch-t, vagyis ugróbékát. Gondoljátok el, mint a mesebeli királylány én is, no, nem, csak majdnem adtam csókot hosszú lábú békabarátunknak, így nem is változott királyfivá. Találtunk foltos szalamandrát is. A középkor embereinek az volt a rögeszméje, hogy ez a kis állat a tűzben él, és ha bedobják oda, eloltja a lángokat. Ez okozta a foltos szalamandrák vesztét. Sok új ismeret és feledhetetlen élmény birtokában fájó szívvel intettünk búcsút a soproni hegyeknek, de otthagytuk üzenetünket: Még visszatérünk ide, szívünk visszahoz!

Soproni kirándulásunk végén ellátogattunk az erdészeti múzeumba, ahol kísérőnk, Tamás Sopron város történetével ismertetett meg bennünket, példának állítva a soproni polgárok hűségét városuk iránt. Ezután Hidvégi Béla felbecsülhetetlen értékű vadászgyűjteményét csodálhattuk meg. Kipróbálhattuk a krokodilharapást is, igaz, nem mindenki élte túl...

A nap zárásaként következett a vacsora Balfon, a balfi erdő alján a Panoráma Étteremben. A finom ételek elfogyasztását követően indultunk Sarródra, hogy a Kócsagvárban elfoglaljuk szállásunkat. Hamarosan nyugovóra is tértünk.


Másnap hajnalban fáradtan ébredtünk, de vidáman, mert tudtuk, hogy újabb kalandokban lesz részünk. A kiadós reggeli után a Sziki rózsa-tanösvényen Kis Ádám túravezető kalauzolásával tettünk túrát kerékpárral és gyalog. Megcsodáltuk az érintetlen természetet, a vízi bivalyokat, nádirigót, és a vadlúdovit. A Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai távcsöveket és egy különleges szerkezetet, úgynevezett spektívet is adtak nekünk, hogy minél közelebbről szemügyre vehessük az állatok viselkedését, miközben sok érdekességet meséltek el nekünk a vízi világ rejtelmeiről. A madárlesekről elénk táruló látvány pazar volt, egy olyan sajátos világ, amit mindenkinek látnia kellene, már csak azért is, hogy tudatosuljon minden emberben, hogy ezt a csodát védeni és tisztelni kell.

Tovább biciklizve Fertőújlakra a Csapodi István múzeumba is betértünk, ahol a nemzeti park védett állatait tanulmányozhattuk egy kiállítás kertében. Majd visszakerékpároztunk Sarródra. Onnan utunkat már busszal folytattuk. Finom ebéd várt bennünket Balfon. Ebéd után a balfi forráshoz látogattunk el, hogy megkóstolhassuk egészséges, bár erősen kénszagú vizét.

Két napos tanulmányutunk utolsó állomása Fertőrákos volt, ahol „élményjárművel" utazva megismerkedtünk Fertőrákos nevezetességeivel és a Fertő-parti nádas madárvilágával. Nyári lúd csapatok, totyogó kislibák és az őket terelgető gondoskodó libaszülők csodálkoztak ránk a nádas között kanyargó úton, amely a Fertő-tó nyílt vízéhez vezetett. Ott már várt ránk a Drescher Hajózási Társaság hajója, amellyel áthajókáztunk az osztrák Mörbischbe. A hajókirándulás közben a hajó kapitánya részletes tájékoztatást adott a Fertő-tó kialakulásáról, a tó és környékének élővilágáról. A hajóút után még sétáltunk egyet a tó partján, majd búcsút intettünk egy feledhetetlenül szívünkbe zárt világnak.
Programunk következő eseményeire már iskolánkban került sor.

Az iskola könyvtárában jegyzetfüzeteink segítségével felelevenítettük a látott és hallott ismereteinket, majd hozzáláttunk úti naplóink megírásához.

Buruzs Adrien egyetemi tanársegéd előadásában „ A Nap, amely nélkül nincs élet" címmel érdekes és nagyon tartalmas előadást hallgathattunk meg.

Sokat tanultunk Horváth Gyula agrármérnök vetítettképes előadásából, amely a Duna menti élővilágot mutatta be, kiemelt tekintettel a védett fajokra.

Az előadást követően kint a terepen, a Duna-parton tanulmányoztuk a víz és vízpart jellegzetes növényeit, állatait.

A program eseményeit, megszerzett ismereteinket kiállítás és élménybeszámoló keretében mutattuk be iskolánk diákjainak, tanárainak és szüleinknek. Tudásunkról vetélkedőn is számot adtunk.

Köszönjük Zalkáné Béres Andrea, Andi néni; Veszelka Attiláné, Ági néni és Kamocsai Antalné, Kriszti néni munkáját! Társaink nevében is megköszönjük az élményeket, a gazdag és változatos programokat és mindazt a tudást, amit e program keretében megszerezhettünk.

Galgán Anna, 8. osztály, Kiss Virág, 5. osztály

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeméttömörítő gyulladt ki Kisigmándon - fotók

A kisigmándi szeméttömörítő szombat hajnalban gyulladt ki. Tudósítónk értesítette a tűzoltókat, a… Tovább olvasom