Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Critical Mass Sopronban: több mint 400 fővel

A kerékpárosok ünnepén több százan kerekeztek Sopronban szombaton - tudtuk meg Horváth Attilától.



Rendőrautós felvezetéssel több mint négyszáz biciklis vett részt azon a hagyományteremtő szándékkal szervezett kerékpáros-felvonuláson, amely a kétkerekűek népszerűsítését szolgálta. Szücs-Szabó László, az egyik főszervező elmondta, a soproniak mellett a vonzáskörzet más településeiről is érkeztek az alkalomra. A felvonulást még az idén megismétlik szeptemberben, az autómentes napon.


Critical Mass Sopronban: több mint 400 fő részvételével. Fotók: Horváth Attila.

Olvasóink írták

  • 15. Bokk 2010. április 29. 17:03
    „Igaz és igaz.
    Más cikkeknél ennél tovább is mentek, és a különböző közlekedési formákat választók egymást szapulják hasonló indokokkal. Szerintem addig már nem érdemes elmenni, ez egyszerűen a hülyeség természetrajzával igazolható. A hülyeség ugyanis időben és térben nagyjából véletlen eloszlású. Azaz arányaiban ugyanannyi a fogalmatlan kerékpáros, gyalogos, autós. Ez van. ;)”
  • 14. egysoproni_ 2010. április 29. 10:55
    „13. intar!
    Azért valljuk, be, hogy ugyan ez vonatkozzon a gyalogosokra is akik a szabályokat betartó kerékpárosok közlekedését akadályozzák a kerékpárutakon.”
  • 13. intar 2010. április 28. 13:40
    „Gratulálok! Arra azonban figyeljenek a T. kerékpárosok, hogy ne a járdákon száguldozzanak és kerékpározás közben ne használjanak fül-és fejhallgatót. Nehéz a süket kerékpárosok mellett ,rájuk vigyázva közlekedni!”
  • 12. ssmd 2010. április 27. 22:13
    „Critical Mass Sopron 2010 - videó:

    http://www.youtube.com/watch?v=5Tc13ERwrdo”
  • 11. ödenbürger 2010. április 27. 10:58
    „nagyon jó - gratulálok!
    de hol vannak a jó kerékpárútak a városban? várkerület körül, löverek felé?
    le van maradva a város évtizedekkel...”
  • 10. egysoproni_ 2010. április 26. 23:33
    „9. pantani86!
    Igen, ott voltam és regiztem is. Sőt. Ha az vagy akire én gondolok akkor még beszéltünk is egy keveset. :-)”
  • 9. pantani86 2010. április 26. 23:17
    „egysoproni_:
    Köszönjük a támogatást, ha Te is ott voltál, emailben úgyis lesz toborzás :)
    Bokk:
    A "válságstábunk" már meg is oldotta weben keresztüli problémáinkat, csütörtök fele már jelentkezünk is :)”
  • 8. Bokk 2010. április 26. 20:12
    „Kedves pantani86,
    most elég húzós időszakban vagyok, de nyáron szívesen segítek egy jó honlapot összehozni mindenféle jóval.
    Ha van tárhely, akkor ez egy ingyenes, egyszerűen telepíthető és kezelhető galéria szoftver: http://www.zenphoto.org/
    Ha nincs tárhely, akkor szerintem a legegyszerűbb megoldás pl. a Google Picasa használata: picasaweb.google.hu/”
  • 7. egysoproni_ 2010. április 26. 18:13
    „6. pantani86!
    A szervezésben ha tudok valamiben segíteni akkor szólj!”
  • 6. pantani86 2010. április 26. 17:30
    „egysoproni:
    Őszre ezer embert kell mozgósítani :)”
  • 5. egysoproni_ 2010. április 26. 16:20
    „Én is meglepve tapasztaltam, hogy mindenféle korosztály képviseltette magát a rendezvényen. Remélem a következő CM-en legalább ennyien (ha nem többen)ott leszünk.”
  • 4. pantani86 2010. április 26. 14:55
    „Kedves Bokk!
    Sajnos a nagy szervezésben nem maradt időnk egy "komoly" honlapra, de a héten mindenképp csinálok egy netes galériát, ahova összeszedünk minden képet! Ha esetleg Te is ottvoltál, és regisztráltál, biztos kapni fogsz egy emailt majd arról, hol lesznek a képek :)”
  • 3. Bokk 2010. április 26. 14:32
    „A "hivatalos" képeket hol lehet elérni? Pl. a Citadellánál készült bringaemelős képeket?”
  • 2. pantani86 2010. április 26. 11:30
    „A vége végülis több mint 500 regisztrált lett, de kb 600-asra lehet tippelni az egész tömeget:)
    A szervező srác pedig Szücs-Szabó Máté :P:D”
  • 1. andreash 2010. április 26. 11:17
    „Annak ellenére, hogy Sopronban először rendeztek Criticall Mass felvonulást, ugyanannyi résztvevő volt, mint a már hagyományokkal rendelkező győri Bringapoliszon. A városok méretét figyelembe véve is dicséretes a soproniak lelkes hozzáállása!!!
    Elolvasva a győri Bringapoliszról szóló tudósítást, nem értem miért gondolja úgy Muhos Kristóf, hogy CM mozgalom egy tiltakozás. A CM egy figyelemfelkeltő megmozdulás a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért. A soproni rendezvény sem volt más, mint ,,egy kellemes hangulatú kerékpáros felvonulás". Ráadásként hasonlóan a CM-hoz győriek is átvették a mozgalom védjegyévé vált bringaemelést.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kistérségi labdarúgó és kézilabda torna Rigó Béla emlékére

Kistérségi labdarúgó és kézilabda bajnokságot, a Rigó Béla kupát rendezték meg Dunaszegen a Körzeti… Tovább olvasom