Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Zséda Rouge, a koncert

2009 májusában a Budapest Sportarénában adott koncertjén Zséda bebizonyította, képes felvenni a versenyt a hazánkba látogató világsztárokkal.

2010 tavaszán ezzel az aréna színpadára álmodott műsorral indult országos turnéra, hogy számos nagyvárosban, így Győrben is elkápráztassa a közönséget.

– A zenekarom és én is nagyon várom már, hogy újra színpadra állhassak Győrben. Sok koncertem volt már a városban, mindig nagy szeretettel fogadott itt a közönség.

– Mostanában sokat hallunk Zséda társadalmi szerepvállalásáról is. A Rouge albumon található Ajtók mögött című dal a családon belüli erőszak áldozataira hívja fel a figyelmet.


– Sajnos ez a probléma hazánkban minden ötödik nőt sújt, közülük minden héten egy belehal a bántalmazásba, de kéthetente egy kisgyermek is a néma bűnözés, a családon belüli erőszak áldozatává válik. Én hiszek a zene erejében. Hiszek abban, hogy a koncertet követően azok, akik velem együtt éneklik a dal sorait, érzékenyebbek, nyitottabbak lesznek a problémával kapcsolatban, és talán hamarabb segítő kezet nyújtanak azoknak, akik sokszor kérni sem merik a segítséget. Ez a dal az én belső sikerem, azokból a levelekből, amelyek eljutnak hozzám, tudom, valóban megnyílnak ajtók, családok kerülnek közelebb a megoldáshoz.

– Zséda ezer arca mutatkozik meg a dalokban. Izgalmas és szenvedélyes utazás ez a koncert az érzelmek világába. Az egyik pillanatban táncra perdít, a másikban megríkat, de mindvégig lebilincsel.

– Szeretnék hinni abban, hogy a dalokból továbbépül valami a közönségben, hogy mikor a koncertet követően hazatérnek, visznek magukkal érzéseket, gondolatokat, amelyeket aztán bármikor elővehetnek egy titkos fiók mélyéről.

Olvasóink írták

  • 1. Mankapunka 2010. április 27. 14:06
    „Jó párás az idő kint,ezért szuper az idő,és elfogyott a Bio-etanol a Régi Veszprémi úton.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mellékhelyiségbe menekült a lányok elől Harry herceg

Az illemhelyen próbált menedéket találni Harry herceg egy éjszakai bár hölgyközönsége elől, ám a… Tovább olvasom