Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Emlékszik még? - Ez volt 2008 - május

Játékfegyverrel fenyegették meg Gyurcsány Ferencet, megszűnt, majd új néven megalakult a Fiatal Baloldal, visszavonták a pénztártörvényt és Pálinkás József lett a Magyar Tudományos Akadémia elnöke - a többi között ezek történtek 2008. májusában.
JÁTÉKPISZTOLYT FOGTAK GYURCSÁNY FERENCRE
Játékfegyvert fogott egy férfi a Városligetben, a Magyar Szocialista Párt majálisán a miniszterelnökre. Azt kiáltotta, hogy "bumm-bumm", amikor a BRFK civil ruhás nyomozói lefogták. A fenyegetőző a rendőrségen arra hivatkozott, hogy részeg volt. A játékpisztolyos férfit néhány óráig tartották bent a XIV. kerületi kapitányságon, utána elengedték, és garázdaság miatt indítottak ellene eljárást.


ESKÜT TETTEK AZ ÚJ MINISZTEREK
Esküt tett a parlamentben a Gyurcsány-kormány öt új minisztere. Molnár Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora az innovációért és kutatásfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter lett. Szabó Imre, korábbi Pest megyei közgyűlési elnök vette át a környezetvédelmi és vízügyi miniszteri posztot. Szabó Pál, a Posta vezérigazgatója a közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárcát vezeti. Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója lett az egészségügyi miniszter. Szűcs Erika szocialista parlamenti képviselő, Miskolc egyik alpolgármestere pedig a szociális és munkaügyi tárcát vette át Lampeth Mónikától. Gyenesei István, az önkormányzati tárca várományosa csak később tett esküt, mert az önálló Önkormányzati Minisztérium létrehozásához előbb módosítani kellett a minisztériumok felsorolásáról szóló 2006-os törvényt. A közlekedési, hírközlési és energiaügyi, valamint az önálló önkormányzati mellett létrehoztak egy harmadik új tárcát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot is, de vezetőjének, Bajnai Gordonnak nem kellett esküt tennie, mert már korábban is kormánytag volt.


PÁLINKÁS JÓZSEF A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÚJ ELNÖKE
Pálinkás József atomfizikust választotta új elnökének tisztújító közgyűlésén a Magyar Tudományos Akadémia. Az elnöki székre pályázott Roska Tamás, az akadémia számítástechnikai intézetének kutatóprofesszora és Somlyódy László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetője is. A következő három évben Németh Tamás tölti be a Magyar Tudományos Akadémián a főtitkári posztot.


ÁMOKFUTÓ FEGYVERES A GYORSFORGALMIN
Ámokfutó fegyveres tört össze több autót - köztük egy rendőrautót is - a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton. A férfi előzőleg egy kispesti üzletet próbált meg fegyverrel kirabolni, sikertelenükl, majd kocsiba szállt és eltűnt. A rendőrök a rendszám alapján Kispesten lettek figyelmesek az autóra. A kocsi a forgalommal szemben kezdett el menekülni a gyorsforgalmi úton, több kocsit összetört, mire elfogták. Három civil és egy rendőr sérült meg könnyebben.


MEGÖLTEK EGY POSTÁSNŐT MÓRAHALMON
Fejbelőttek egy 56 éves postásnőt a Csongrád megyei Mórahalom határában. Az életveszélyes állapotban lévő asszony mellett találtak egy halott középkorú férfit is. Később kiderült, hogy ő lőtte le a nőt. Ki akarta rabolni, azonban menekülés közben pánikba eshetett - ezért végzett magával. A postásnő kórházba szállítás közben halt meg.


CIGÁNYVAJDÁT VÁLASZTOTTAK BORSODBAN
Lakatos Attila személyében cigányvajdát avattak a miskolci Mindszenti templomban. A második világháború óta Borsod megyében nem választottak vajdát. Az új vajda lakhelyétől, a Miskolctól körülbelül 15 kilométerre lévő Ongáról a miskolci Mindszenti katolikus templomig rendőri felvezetést kapott a menet, amely végigjárta a várost, mielőtt a templomhoz ért. A ceremónián részt vett az országos fővajda és több megye vajdája.


MEGSZŰNT A FIATAL BALOLDAL - LÉTREJÖTT A SOCIETAS
Feloszlatta magát kongresszusán a Fiatal Baloldal (FIB), majd a résztvevők létrehoztak egy új szervezetet, Societas néven. Varga László, a megszűnő FIB elnöke elmondta: Zuschlag János, a FIB korábbi elnökhelyettesének ügye megbélyegezte őket, ezért volt szükség az új szervezetre.


MEGHALT RAKSÁNYI GELLÉRT
Életének 83. évben elhunyt Raksányi Gellért Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze. Raksányi Gellért 1925. július 19-én született Szigetváron. 1947-től a Nemzeti Színház tagja volt, 1989 óta a társulat örökös tagjaként. 2000-től a Magyar Színházban játszott. Több mint ötven filmben szerepelt, köztük a Rákóczi hadnagya, a Körhinta, az Édes Anna és a Magyarok című alkotásban, továbbá a Tenkes kaptánya és a Rózsa Sándor című tv-sorozatban. Évekig a Szomszédok című teleregény egyik állandó szereplője volt.


VISSZAVONTA AZ ORSZÁGGYŰLÉS Az EGÉSZSÉGÜGYI PÉNZTÁRTÖRVÉNYT
A márciusi népszavazás eredményének megfelelően májusban visszavonta az Országgyűlés a február elején másodszorra elfogadott pénztártörvényt. Az Országgyűlés a döntéssel lényegében hatályon kívül helyezte a törvényt, ami alapján 22 egészségbiztosítási pénztárt hoztak létre az országban, amelyekben 51 százalékkal az állam a többségi tulajdonos, és 49 százalékban magáncégek. Az új egészségbiztosítási rendszer érdemben 2009-ben kezdte volna meg működését. A pénztártörvény valamivel több, mint három hónapig volt hatályban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lilly Allen meztelenül karácsonyozik - képekkel

Lily Allen az új lemeze reklámozása előtt tartott egy kis szünetet, és a Karib-tengerhez repült… Tovább olvasom