Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

213-mal mértek be egy teherautót az M1-esen

213 kilométeres óránkénti sebességgel mért be a traffipax egy kisteherautót az M1-es autópályán még október közepén. A sofőrt 300 ezer forintra büntette a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. Az autó tulajdonosa azonban azt állítja, hogy a kocsija képtelen ekkora sebességre, eddig maximum 160-nal tudott vele menni.

A teherautó éppen Münchenből tartott haza felé, amikor Bicskénél bemérték. Sofőrje azt állítja, a dobozos kisteherautó nem képes ilyen sebességre.

A férfi azt monda, hogy Lengyelországban az autópályán már kipróbálta és 162 kilométer / órával tudott menni. Egy kecskeméti szakszervizben először el sem hitték, hogy a jármű valóban annyival tudott menni, mint amennyit a rendőrök állítanak. Gergelyfi Gergely, márkaképviselet vezető abszolút kizártnak tartja ezt. Mint mondta, gyakorlatilag nincs esély, hogy egy ilyen autó 213 kilométer / órával menjen, maximum szakadékban zuhanva, erős hátszéllel.

A bírságot a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szabta ki. R. Szabó Ágnes szóvivő hétfőn késő délután annyit közölt: a közigazgatási hatósági alosztály visszavonja az ügyben hozott, és bírságot megállapító határozatot, egyúttal megszüntetik az ügyben az eljárást. Az Országos Rendőr-főkapitányságnál nem tudnak arról, hogy hibásak lennének a traffipaxok. A szerkezetet üzemeltető cég is csak annyit mondott: meghibásodásról ők sem tudnak.

Olvasóink írták

  • 13. Poltergeist 2008. december 09. 10:52
    „A mélyen tisztelt szerkesztőségtől megkérdezem Megint,hogy miért törölnek olyan hozzászolásokat ami másokon segíthet esetleg tanácsot vagy tapasztalatot meríthet belőle.Miért vágnak ki csak részleteket belőle?Vagy töröljék az egészet vagy hagyják úgy.Tökéletessen minősítik álláspontjukat és hovatartozásukat.”
  • 12. Imcsi 2008. december 09. 10:40
    „Diákcsemege ! Nem kell ahhoz 162-vel sem menni, hogy ne tudd megfogni a kocsit! Elég a 100 is! Vagy még kevesebb! Te mennyivel szoktál közlekedni?”
  • 11. Hunterdog 2008. december 09. 10:16
    „Segítsünk a fiúknak! Legyen kötelező a tachográf minden 100 Le (73kW) feletti járgányban!”
  • 10. Kabóca 2008. december 09. 08:52
    „Megvenném a kocsit!”
  • 9. Diákcsemege 2008. december 09. 08:31
    „Vajon a kisteheres "kollégának" volt már durrdefektje!?
    Ugyanis elgondolkodtató, még ha csak 162-vel ment, hogy mekkora az Isten állatkertje!”
  • 8. Magor 2008. december 09. 08:23
    „A minap olyan büszke voltam a Szigethy Attila úton a kiskocsimra! Az ott elhelyezett sebességmérő tábla 199 km/ órás sebességet mutatott. Természetesen 55-60-al mentem csak.”
  • 7. miro 2008. december 09. 07:45
    „Bicskenel a trafipax pontosan a nagy lejto kozepenel van. Nem kizart az sem hogy hatszelet kapott az auto ezert szerintem meg mehetett is ennyivel a kocsi.


    miro”
  • 6. Imcsi 2008. december 09. 00:58
    „Na, azért mennek jobban is azok a kocsik, főleg a 180 lovasok! Főleg, ha chippelve is van! De a 213, az szerintem is sok!”
  • 5. setretmc 2008. december 08. 23:24
    „adjátok oda ernő barátommal megcsináljuk egy ford courier el ment 180 at 1.9 d azt megcsinálta akkor bármit:-))))))))))))))))”
  • 4. Tommm 2008. december 08. 22:31
    „"Gergelyfi Gergely, márkaképviselet vezető abszolút kizártnak tartja ezt. Mint mondta, gyakorlatilag nincs esély, hogy egy ilyen autó 213 kilométer/órával menjen,"
    ...
    "Az Országos Rendőr-főkapitányságnál nem tudnak arról, hogy hibásak lennének a traffipaxok."

    Ez a kettő valahogy üti egymást, nem???”
  • 3. Poltergeist 2008. december 08. 20:24
    „Németországban az utobbi időben több ilyen eset volt amikor is trafival bemérték az ürgét és ő váltig állította,hogy nem annyival ment.Bíroságra vitte a dolgot ahol a bíróság a műszert tesztnek vetette alá ahol kiderült,hogy az ürgének volt igaza úgy hogy nem minden arany ami fénylik.Ha igazad van állj ki az igazadért és azt vidd is végig.”
  • 2. Tapmancs 2008. december 08. 19:56
    „Nem az lehet hogy pont mellette ment (előzte) egy autó 213-mal, és egyszerre két rendszám látszódott a képen, és a szoftver a teherautóét ismerte fel?”
  • 1. bedecs1 2008. december 08. 19:45
    „Hát ez hihetetlen szerintem. És ha mondjuk van egy olyan autóm, ami valóban képes lenne ilyen nagy sebességre (Pl. egy Audi TT) és én 130 km/h-val mentem, akkor simán rámverik a büntetést, mert "elnézte" a trafipax? Mert ugyebár bizonyítani nem tudom!:):)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Madonna pert nyert ellopott esküvői fényképeinek ügyében

Kártérítést ítélt meg Madonnának hétfőn a londoni Legfelsőbb Bíróság az énekesnőtől "ellopott"… Tovább olvasom