Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 23°C Még több cikk.

˝A szép szó varázsa elragad˝

Versek és arcok című sorozatunkban szombatonként olyan ismert személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egy-egy lírai alkotás.


A héten Havasiné Orbán Mária bíró, a Győri Ítélőtábla elnöke mesél – sok más mellett – arról, hogy számára miért Erdély jelenti a költészetet és mit jelent életében a ˝Kegyelem˝.

– Bevallom, én elsősorban prózát olvasok. Márai, Móricz nálam gyakori és kedves vendégek, és addig foglalkozom a műveikkel, amíg úgy nem érzem, hogy elég jól ismerem őket. Mégis, az életem fontos és meghatározó eseményeihez szinte csak versek kötődnek. Mindig felbukkant néhány olyan sor vagy egy-egy költemény, amire akkor és ott éppen szükségem volt. Nem véletlen, hogy éppen akkor leltem rá például Shakespeare gondolatára, amikor vezető pozícióba kerültem. ˝Ki magasan áll, nagy vihar veri, és darabokra törik, ha lezuhan.˝ Belém égett ez a mondat, és azóta is úgy vezet, ahogy tengerparton a fárosz a hajósokat vezeti – mesélte Havasiné Orbán Mária.

Alkalmi vers ajándékba

– Mindig jönnek a versek, miként tavaly karácsonykor is, amikor kollégáimnak az ünnepekre valami különlegeset, valami rájuk szabottat akartam ajándékozni és közben rátaláltam Arany János ˝Alkalmi vers˝-ére, aminél jobb nem hangozhatott volna el a törvénykezés épületében: ˝A biró is, mint eddig, / Tisztét jól betöltse: / Víz kedviért a babát / Soha ki ne öntse; / Emberiség, igazság / Egyik serpenyőben. / Adjon Isten, ami nincs, / Ez uj esztendőben. / Zenebona, babona, / Huzavona vesszen! / Visszavonás, levonás / Minket ne epesszen. / Legyen egység, türelem, / Hit a jövendőben. / Adjon Isten, ami nincs, / Ez uj esztendőben.˝

Havasiné Orbán Mária lelkesen megemlítette azt is, hogy számára regényei és naplója után mekkora élményt jelentettek Márai Sándor versei.


– Közülük is különösen szeretem a ˝Halotti beszéd˝-et. Szerintem ez a költemény tökéletesen összefoglalja a magyarság huszadik századi sorsát, azokat a szellemi-lelki tragédiákat, amelyek a magyar népet sújtották: ˝Látjátok, feleim, szemtekkel mik vagyunk / Por és hamu vagyunk / Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. / Össze tudod még rakni a Margitszigetet?... / Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat / A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat / Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak / Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt.˝

A költészet ˝hazája˝ Havasiné Orbán Mária számára Erdély. Számos költő és vers köti a Móricz Zsigmond által (is) megénekelt ˝Tündérkert"-hez.

Üzenet a sírköveken

– Arany János, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Áprily Lajos. Sorolhatnám a neveket. Kedves költőim, akik vagy ezen a tájon születtek, vagy Erdélyben éltek és alkottak. Nekem Ady érmindszenti szülőháza egy szentély, miként Nagyszalontán a csonka torony is, vagy sokuk végső nyughelye Kolozsvárott, a házsongárdi temető, nekem nem a holtak birodalma, hanem egy igazi szellemi panteon. Összegzése egy tartalmas emberi életnek Reményik sírfelirata is: ˝Egy lángot adok, ápold, add tovább.˝ Aztán sokszor eszembe jut Áprily Lajos csodálatos költeménye is, a ˝Tavasz a házsongárdi temetőben˝, amellyel Apáczai Csere János holland feleségének, Aletta van der Maetnak állít emléket, akinek nevéből szinte zenét komponált a költő. Az asszonyi hűség egyik legszebb himnusza ez a vers, amit Szakácsi Sándor előadásában sokszor hallottam: „S mikor a hálátlan világ temette, Aletta búja jajgatott felette, / míg dörgő fenséggel búgott le rája / a kálvinista templom orgonája. / Aztán a dal visszhangját vesztve, félve / belenémult a hervadásba, télbe. / Gyámoltalan nő – szól a régi fáma – / urát keresve, sírba ment utána... / A fényben, fenn a házsongárdi csendben / tovább dalolt a név zenéje bennem. / S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem, / egyetlen könny, hogy azt a dallamot / Aletta van der Maet-nak megköszönjem.˝

Aztán beszélgetésünkben ismét előjött Reményik Sándor neve, akinek Kegyelem című versét Havasiné Orbán Mária a ˝leg˝-ként emlegeti. A legkedvesebbként és a legfontosabbként.

– Számos olyan történést, helyzetet tudnék felidézni a saját életemből, amikor – a szó legnemesebb értelmében – használtam ezt a verset. És voltak olyan nehéz, hozzám forduló sorsok, amikor ezzel a verssel próbáltam és tudtam is segíteni, tudtam biztatni embereket. Ha valaki ezt a költeményt elolvassa, megéli, akkor valóban megérti, hogy mi az a kegyelem: „Akkor – magától – szűnik a vihar, / Akkor – magától – minden elcsitul, / Akkor – magától – éled a remény. / Álomfáidnak minden aranyágán / Csak úgy magától – friss gyümölcs terem. / Ez a magától: ez a Kegyelem." Ez a vers nekem erőt adott minden olyan helyzetben, amikor úgy éreztem, hiába az átkozódás, hiába a beletörődés, hiába minden, és akkor rám hajolt a kegyelem. Ez a vers erőt ad, reményt és bizonyságot.


Költői varázslatok

– Hadd beszéljek még József Attiláról is, akiben én már túl minden iskolai tanulmányon, felnőttként mélyültem el. Ha létezett nem öncélú szenvedés, akkor az az övé. Élettörténetét, verseit olvasva sokszor úgy éreztem, szinte belemerítkezett a kínokba, hogy betöltse sorsát. Ez érlelte meg benne azokat a verseket, amikbe mi bajainkban-örömeinkben belekapaszkodhatunk. Mindenhol ott vannak, amerre járok. Nemrég Budapesten, a Margit hídon sétálva jöttek elő bennem ezek a sorok: „A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. / Alig hallottam, sorsomba merülten, / hogy fecseg a felszin, hallgat a mély. / Mintha szivemből folyt volna tova, / zavaros, bölcs és nagy volt a Duna." Nem ismerek szebb szerelmes verset József Attila „Ódá"-jánál. Az égi és földi szerelemről szerintem költő se előtte, se utána így nem beszélt. Gyakran eszembe jut – főleg, ha Lillafüreden járok, hiszen ott „született" a vers – ez a fenséges, szívet-lelket örvendeztető vallomás: „Nézem a hegyek sörényét – / homlokod fényét / villantja minden levél. / Az úton senki, senki, / látom, hogy meglebbenti / szoknyád a szél. / És a törékeny lombok alatt / látom előrebiccenni hajad, / megrezzenni lágy emlőidet és / – amint elfut a Szinva-patak – / ím újra látom, hogy fakad / a kerek fehér köveken, / fogaidon a tündér nevetés." A szép szó varázsa mindig elragad. Csodálattal adózom minden kimondott, leírt szó iránt, amit én nem tudok megfogalmazni, de elér engem. Amikor rádöbbenek, hogy én is pontosan így gondolom, én is ezt érzem, de nem tudom formába, szavakba önteni. Ott motoszkál bennem, de nem jön ki, nem tudom elmondani. És akkor „kapok" egy verset, egy verssort, ami kinyit,  elém tár mindent. A tökéletes megfogalmazást. Így aztán bármennyire is szeretem a prózát, a regényeket, a líra, a vers sokkal jobban ad útmutatást életemben, sokkal tisztábban fejezi ki azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyek bennem lüktetnek, motoszkálnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az abu-dzabi szuperelit: hétfőn utaznak a diákok

Hétfőn indulnak Abu-Dzabiba azok a diákok – hazánkból heten –, akiket felvettek a New York Egyetem létesítményébe. Tovább olvasom