Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

A spontán séf és a dumagép

Egy szakács és egy sztár – így állnak össze az m1 tévéadó Étterem című műsorának versenyző csapatai. A győri séf, Marton Péter a konyhában vidám, szívesen és könnyen rögtönöz, Harsányi Levente műsorvezető a mikrofon mögött. Nyerő párost alkothatnak a magyar gasztronómiának híveket toborzó vetélkedőben.

Megasztár után Étterem – egy újabb tévés „kieséses" vetélkedő, ahol megyénkbeli versenyzőnek szurkolhatunk. S ahogy Fekete Dávidot, a győri musicalénekest sokan megkedvelték, a győri séfből is országosan ismert tévés szakács válhat, s számíthat a környékbeliek nézői támogatására. Marton Péter a győri Carmen étterem séfje, ezért több megyeszékhelyen lakó saját íztapasztalatából tudhatja, milyen mesteri remekek megalkotására képes a konyhában, de mielőtt a hotelhez tartozó étterembe került, korábban tíz évig Ausztriában szerzett tapasztalatokat, több helyen dolgozott séfként, szakácsként. A tévés műsor felhívását – amiben éppen olyan szakembereket kerestek, mint ő – egyik kolléganője vette észre az interneten és rögtön más munkatársaival együtt noszogatta a mesterszakácsot, nevezzen be. Ugyan ez azért nem volt olyan egyszerű döntés, hiszen rengeteg feladata van enélkül is a séfnek, de aztán mégis gyorsan jelentkezett, épp a határidő lejárta előtt, és be is választották.

Rutinosan a kamerák előtt

A válogatáson valószínűleg azért is figyeltek fel rá a műsor készítői, mert annak ellenére, hogy nagyon izgul minden ilyesfajta fellépés előtt, már rutinosan mozog a kamerák előtt. Több mint öt évig a győri Revita tévé Gasztrománia című műsorában főzött, jelenleg a Manó című gyermekműsor büférovatában két lányával együtt rendszeresen azt mutatja be, hogyan lehet a kicsiket bevonni a konyhai munkákba, hogy azt élvezzék is és hasznosak is legyenek. Az Étterem persze mindezeknél a tévés szerepléseknél nagyobb kihívást jelent számára, olyasfajtát, amit nagyon élvez, hiszen már tízévesen biztosan tudta: szakács lesz. Annak az étteremnek a tulajdonosai is biztatták a benevezésre, amelyet most irányít, bár akkor még ők és a séf se tudta, hogy a fődíj a budapesti Pilvax étterem működtetési joga. Ez a minden magyar fülében patinásan csengő név nagyon vonzó Marton Péter számára is, ha megnyerné a vetélkedőt, bizony kevesebbszer ízlelhetnénk főztjét Győrben, mert valószínűleg a fővárosba költözne, hogy a régmúltat és a hírnevet idéző étterem népszerűségét manapság öregbítse.



Fontos: csalódások nélkül

S ha már jelenkori és hajdani hírnévnél tartunk, érdemes szót ejteni a tévés-főzős vetélkedőműsor nem titkolt céljáról, a magyar gasztronómia népszerűsítéséről. Szükség van-e erre egyáltalán? Miért fontos? És tényleg segíthet ebben egy manapság divatos elemekkel, kieséses fordulókkal, celebekkel teletűzdelt tévéműsor? Marton Péter szerint bizony szükséges, mert ugyan a magyar vendéglátással önmagában nem lenne gond, de a vállalkozók terhei itthon a többszörösei a más országokban tapasztalhatóknak, és mivel a mennyiségi szemléletet nem mindenhol váltotta fel a minőségre odafigyelés, nagyon fontos, hogy ne érjék csalódások az éttermek vendégeit. Ez a műsor pedig szerinte megmutathatja, hogy sok olyan séf dolgozik hazánkban, aki erre törekszik. Fontos szerepe lehet az egyes adásoknak az ízlésalakításban is, ahogy mindegyik mesterszakácsnak a saját konyhájában, hiszen ezt még azzal is befolyásolják, mit tesznek étlapra.

– A műsor betekintést nyújthat mindabba, ami addig történik, amíg a vendég elé az asztalra kerül az étel. Megmutatja, mi zajlik a konyhában és sok más feladatot is, mert a jó vendéglátáshoz a remek szakácstudáson kívül rengeteg minden kell még. A szakmabeliek tudják, milyen kemény munka ez, az emberek többsége viszont nem igazán tudja elképzelni, de kíváncsi rá. Amikor vacsoraidőben megtelik az étterem, az három óra igazi, megállás nélküli pörgés nekünk. Nagy szakmaszeretet kell ahhoz, hogy ezt évekig tudja folytatni az ember – állítja Marton Péter.

Nem a hírnévtől jó egy ember

S visszatérve az igazán vonzó nyereményre, úgy véli, kicsi az esély arra, hogy megnyeri, bár ezt még nem is igazán tudja megítélni. Nemsokára felvételeket készítenek Győrben a munkájáról és a hónap vége felé kell a fővárosban már a vetélkedő egy fordulójában főznie. A műsor huszonhárom részének leadása, leforgatása egész nyár közepéig tarthat. Az növelheti esélyeit szerinte, hogy sztárpárja Harsányi Levente rádiós, tévés műsorvezető lesz, akinek van szakmai gyakorlata, dolgozott felszolgálóként. Azért is örül a győri mesterszakács ennek a párosításnak, azért is gondolja, hogy jól tudnak majd együtt dolgozni, mert Harsányi egy jó humorú, viccet bármikor rögtönző „dumagép", és magát is vidám embernek, spontán séfnek tartja.

A vargánya és a tatár

S hogy mit is jelent a konyhában a spontán séf? Marton Péternél konkrétan azt, hogy mindig újabb célokat keres, mert azok inspirálják és szereti a rögtönzést. Gyakori, hogy egy-egy rendezvényre, fogadásra nem a már bevált menüsorral készül, hanem mindig újít, változtat, valami mást talál ki. Persze könnyű neki, úgy tervezheti meg a fogásokat, hogy a szájában érzi az egyes ételek, borok kombinációjának ízét anélkül is, hogy megkóstolná azokat. Ez persze már a rutin. Az viszont mindig új izgalommal tölti el, hogy amit vendégei elé tálal, az nekik hogy ízlik. Ez jelenti számára az igazi kihívást, ami mindig ösztönzi.

Így előre örül, hogy az m1 vetélkedőjében a meglepetésként kapott nyersanyagokat felhasználva kell főznie, rögtönöznie. Ez neki nem idegen és mint séf, mindenféle fogást készít az előételtől a desszertig. Viszont vannak olyan alapanyagok, amiket különösen szívesen felhasznál és az azokból készült ételeket maga is nagyon szereti. Ilyen kedvencei például a vadon termő gombák, főképpen a vargánya, de a szarvasgomba is. A húsokat, a pástétomokat nagyon szereti számos módon elkészíteni, maga pedig legjobban a tatár bifszteket kedveli, de például a Waldorf-salátát is.

Egymásra találó ízek

Mivel Magyarországon élünk, a magyaros stílust érdemes beleszőni például a francia, a kínai konyha sajátosságaiba is – ez a győri séf alapelve szakácsként. Úgy véli, a főzésben az a szép, ha az ember megtalálja azt a két-három alapanyagot, amely egy ételben egymásra találhat, méghozzá egymással harmonizálva, akkor végtelen a tárháza az azokból készíthető ételek receptjeinek. „Ha harmonizálnak a tányérban az ízek, akkor bármit kitalálhat a szakács azokból, rögtön elnyeri vele a vendégek tetszését. Ez az egyik nagyon jó dolog egyébként a vendéglátásban, a szakácskodásban, hogy azonnal visszajelzést kap az ember a munkájáról. A jó vendéglátó ugyanis valamiképp mindig kipuhatolja az éttermébe ellátogató véleményét."

Mindebből az is kiderül, hogy készülni a verseny egyes fordulóira nemigen tud, hiszen a feladatok nagy részét a helyszínen kapja, azokról előre nem sokat tudhat. Másrészt egyébként is nap mint nap az a dolga, amit majd a képernyő előtt is megmutat, ezúttal egy országos csatorna műsorában. Így igazából mindeddig megszerzett tapasztalatai segíthetik. Szerinte egyébként is akkor tudja az ember tudását megmutatni, ha arra törekszik, hogy azt természetesen tegye. A folyamatos fejlődésnek, a mindig újabb és újabb eljárásmódok megtanulásának pedig vetélkedők nélkül is szükségét érzi. Bár az is meggyőződése, hogy nem kell egy ételnek túl bonyolultnak lennie, elég, ha három-négy főíz érződik a tányéron, amelyek harmonizálnak. Persze ettől még lehet rengeteg alapanyaga az adott fogásnak. Mindezt a tévében a szombati műsorban mutatja be Marton Péter, a győriek pedig személyesen is megkóstolhatják, milyen ízkombinációkat varázsol egy tányérra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenes történelmi leckék

Washington hivatalos idegenforgalmi szervezete, a Destination DC csokorba szedte azokat az ingyenes… Tovább olvasom