Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

F1: valóra vált egy álom

Forma-1 - Pályafutása eddigi legnehezebb versenyének nevezte az idényzáró Brazil Nagydíjat a Forma–1 friss világbajnoka, Lewis Hamilton, akinek az ötödik hely is elegendő volt a végső győzelemhez.
„Amíg el nem kezdett esni az eső, jól kezeltem a versenyt, még azzal együtt is, hogy a gumijaim a vége felé már egy kicsit elhasználódtak, így nehezen tudtam tartani a ritmust – idézte vissza a drámai végjátékba torkolló futamon történteket a brit pilóta. – Nem akartam semmilyen kockázatot vállalni. Még akkor is képes voltam magam mögött tartani Sebastient (Vettel), amikor elkezdett szemerkélni, de aztán megelőzött, nekem pedig azt mondták, feltétlenül eléje kell kerülnöm.
Egyszerűen nem hittem a dologban. Aztán az utolsó kanyarban sikerült megelőznöm Timo Glockot. Szinte hihetetlen, ami történt. Nagy szerencsém volt, de végül is megvalósítottam az álmomat. Rettentően büszke vagyok a csapatra, a körülöttem lévő emberekre, akik lehetővé tették számomra, hogy idáig eljussak."

Arra kérdésre, hogy Vettel előzésénél gondolta-e, hogy minden elúszott, kitérő választ adott, amint mondta, egyszerűen nem is tudja, miként kerülhetett elé Vettel.

„Talán azért, mert a gumijaim már nem voltak jók, elkezdtem csúszkálni, semmit sem tehettem" – tette hozzá.
Aztán a csapatától érkezett az instrukció, hogy mindenképpen le kell előznie Timo Glockot.
„Nem tudtam, mennyivel jár előttem, de azzal tisztában voltam, hogy száraz gumikkal megy. Harcoltam Vettellel is, ő azonban egy kicsit gyorsabb volt nálam. Imádkoztam, hogy Glockot időben érjem utol és az utolsó kanyarnál végül megláttam. Sikerült belülről elmennem mellette. Nem tudom, mi történt volna, ha elvesztem a világbajnoki címet" – fogalmazott Hamilton, aki tavaly újoncként kiengedte a kezéből a vb-elsőséget.
„Amikor beértem, még nem is voltam biztos benne, hogy megvan, de aztán megerősítették, hogy én győztem. Egy álom vált valóra."

Tudja, hogyan kell veszíteni

Sírva szállt ki az autójából, könnyezve állt a dobogó tetejére Felipe Massa, miután megnyerte a futamot, de elveszítette a világbajnokságot.
„Tökéletes verseny volt, mindent fantasztikusan csináltunk a rossz időben is. Büszke vagyok a futamra, büszke vagyok a csapatomra, minden emberre, aki segített nekem. Érzelmes nap a mai" – nyilatkozta a Ferrari-pilóta.

Az utolsó kör a Forma–1 legizgalmasabb fordulója volt, a brazil azután veszített, hogy célba ért.
„Lewis megelőzte Glockot, és ez mindent keresztülhúzott, de hát ilyen az autóverseny, csak a kockás zászlónál ér véget. Egy ponttal kaptunk ki, de ez benne van. Tudom, hogyan kell nyerni, azt is tudom, hogyan kell veszíteni, ez is csak egy nap az életemben, igaz, sokat fogok tanulni belőle" – mondta csalódottan, de már mosolyogva a sajtótájékoztatón.

Massa ugyan eggyel több futamot – hatot – nyert, mint Hamilton, a végén mégis csak második lett.
„Gratulálnunk kell Lewisnak, nagyszerű sorozata volt, több pontot szerzett, mint mi, vagyis megérdemeli a bajnokságot" – értékelte ellenfelét Massa.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Messi köpött: lőttek az aranylabdának?

Labdarúgás - A Barcelona argentin támadója megdöbbentette rajongóit, amikor nyilvánosságra került az… Tovább olvasom