Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Bajnokok Ligája: megtizedelt csapatok egymás ellen

Kedden két visszavágóval – az Arsenal barcelonai és az Internazionale moszkvai vendégjátékával – folytatódik a Bajnokok Ligája negyeddöntője.
A címvédő katalánok, valamint a vendég londoniak is sérülésektől és eltiltásoktól megtizedelve készülnek összecsapásukra, így a szakértők szerint mindkét oldalon esélyt, sőt, főszerepet kaphat egy-egy fiatal sztárígéret, Bojan Krkic, illetve Theo Walcott.

A múlt szerdai, angliai 2–2 után Arsene Wenger elvesztette csapatkapitányát, a spanyol Cesc Fabregast, aki szárkapocscsonttörést szenvedett, továbbá a francia William Gallast, a kameruni Alex Songot és az orosz Andrej Arsavint is, akik szintén megsérültek. A jelek arra utalnak, hogy az első meccsen csak a második félidőben becserélt, 21 esztendős Walcott – aki a hazaiak első gólját szerezte – ezúttal már az első perctől a pályán lesz. Az Ágyúsoknak ugyanis győzniük kell, vagy sok – négynél több – gólt hozó döntetlent kell elérniük a továbbjutáshoz.

A másik oldalon Pep Guardiola nem számíthat a védelem két oszlopára, az egyformán eltiltását töltő Carles Puyolra és Gerard Pique-re, valamint az első meccs mindkét Barca-gólját szerző svéd Zlatan Ibrahimovicra, aki kisebb izomhúzódással bajlódik. Az Athletic Bilbao elleni, 4–1-re megnyert szombati bajnokin a 19 éves Krkic helyettesítette a skandináv támadót, mégpedig nem is akárhogyan: kétszer is bevette az ellenfél kapuját.

„Mindig eredményes, amikor csatárposzton szerepeltetem, és mindig felnő a feladathoz" – mondta róla Guardiola, hozzátéve ugyanakkor, hogy a játékos még fiatal és sokat kell tanulnia.

A Barcelonára szombaton hazai szuperrangadó vár a Real Madrid otthonában, de a szakvezető világossá tette, mi élvez számukra prioritást.

„A keddi az év legfontosabb mérkőzése. Fontosabb, mint a Bernabeu-stadionbeli" – fogalmazott.

Moszkvában mindenki bizakodó

A másik keddi összecsapást Moszkvában, műfüvön rendezik, s a vendég Inter mindig magabiztos vezetőedzője, José Mourinho ezúttal is azt mondja: csapatának gyerekjáték lesz alkalmazkodni a szokatlan körülményekhez és simán elbúcsúztatja a házigazda CSZKA-t.

Az olaszok sovány, egygólos előnnyel utaznak az orosz fővárosba annak nyomán, hogy Igor Akinfejev, az oroszok kapusa bravúros teljesítményt nyújtott a múlt heti első találkozón. Biztató lehet a vendégek számára az is, hogy minden játékos bevethető.
Bár a hazaiaknál eltiltás miatt több alapember is hiányozni fog, bizonyára motiválja őket, hogy a moszkvai lehet az első orosz gárda, amely bejut a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. Ráadásul a helyi futballisták mélyen hiszik, hogy a műfű „12. emberként" őket fogja segíteni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Malajziai Nagydíj - Így látták a szakértők

Sebastian Vettel és a Red Bull megérdemelt sikeréről ír a nemzetközi sajtó a vasárnapi Forma-1-es… Tovább olvasom