Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Vívó Eb: Szász Emese bronzérmes

Bronzérmet nyert a párbajtőröző Szász Emese szerdán a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.

Bronzérmet nyert a párbajtőröző Szász Emese szerdán a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.

A 2010-ben világbajnoki ezüstérmes, 2006-ban vb-harmadik magyar versenyző - aki a csoportmérkőzéseket hibátlan mérleggel zárta - a francia Auriane Mallo, Révész Julianna és az észt Irina Embrich legyőzésével jutott el a főtáblán az elődöntőig, ahol Francesca Quondamcarlo várt rá. Szász az első három percben gyorsan 3-0-s hátrányba került, de a pihenőig két tust ő is adott, így 2-3-nál mehetett pihenni. A második szakaszban egyenlített, majd 3-3 után egyik fél sem aktivizálta magát, ezért az asszóvezető megállította őket, és újabb pihenő nélkül következett a harmadik három perc. A vezetőbíró döntése megzavarta Szászt, aki megint hátrányból volt kénytelen vívni, majd egyre jobban siettette az akciókat, ami az olasznak kedvezett. Így fokozatosan nőtt a különbség, és a vége 8-15 lett.

Révész Julianna 13., Antal Edina 35., Budai Dorina pedig 41. lett.

Eredmények:

az elődöntőben:
Ana Branza (román)-Renata Knapik (lengyel) 15-9
Francesca Quondamcarlo (olasz)-Szász Emese 15-8

korábban:

a 64 között:
Révész Julianna-Beate Christmann (német) 15-14
Emma Samuelsson (svéd)-Budai Dorina 13-12
Lawrence (brit)-Antal Edina 13-12

a 32 között:
Szász-Auriane Mallo (francia) 15-9
Révész-Julia Beljajeva (észt) 15-8

a 16 között:
Szász-Révész 15-10


a negyeddöntőben:
Szász-Irina Embrich (észt) 15-10

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A női kézisek leukémiával kezelt kapitánya két hétre hazamehet a kórházból

Csaknem négy és fél hónapos kezelés után hazatérhet Karl Erik Böhn amagyar női kézilabda-válogatott… Tovább olvasom