Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Váratlan eredmények az Európa-bajnoki pótselejtezőkön

Az október 13-i sorsolás után még úgy tűnt, hogy a török, a spanyol, a holland, az orosz és a horvát labdarúgó-válogatott az esélyesebb az Európa-bajnoki pótselejtezőkön, de az első felvonás után már az sem lenne meglepő, ha a lett, a norvég, a skót, a walesi és a szlovén együttes kerülne a 16-os mezőnybe.
A legváratlanabb eredmény "természetesen" ismét Rigában született, a selejtezőkön a tavaly vb-résztvevő lengyeleket, valamint a magyarokat is meglepő lettek újra Maris Verpakovskis góljával győztek, 1-0-ra a világbajnoki bronzérmes törökök ellen.

"Történelmi győzelmet arattunk" - szögezte le Aleksandrs Starkovs, a vendéglátók szövetségi kapitánya. "A visszavágón valószínűleg nem támadunk majd ennyit, más lesz a taktika. A kontrákra, s gyors játékosainkra építünk majd."

A rigai összecsapás előtti órák bizonytalanságban teltek, ugyanis az isztambuli zsinagógák elleni merényletekben legalább 23 személyt halt meg, s felvetődött, hogy nem játsszák le a pótselejtezőt. Végül a csapatok kifutottak a pályára, a törökök viszont a kilencvenperc alatt nem tudtak alkalmazkodni a jóval 0 fok alatti hőmérséklethez. "Az edzéseken még minden rendben volt, de a meccs alatt rettentően hideg volt, játékosaim ehhez nem szokhattak hozzá. Csak a hajrában kerültünk fölénybe, de a rossz talajú pálya és a furcsa felfogást alkalmazó játékvezető megakadályozott bennünket a gólszerzésben" - mondta Senol Günes, a törökök kapitánya.

A spanyolok szintén majdnem "ráfáztak", csak a 85. percben szerezték meg Henning Berg öngóljával a 2-1-es győzelmet az előzetesen esélytelennek tartott norvégokkal szemben. "Balszerencsések voltunk. Többtucat lehetőséget teremtettünk, legalább hét százszázalékos helyzetünk akadt. A norvég kapus azonban egészen kiválóan védet"t - értékelt a lefújás után Inaki Sáez, a hazaiak szakvezetője. "A visszavágón azonban másképpen kell játszaniuk a norvégoknak, nem csak a védekezést tarthatják szem előtt. Csak a győzelem jelent majd boldogságot nekik, ezért valószínűleg támadni akarnak majd. Ez viszont jó esélyt kínál számunkra."

Sáez kollégája, Nils Johan Semb szintén csalódott volt a lefújás után. "Nem vagyok elégedett. Döntetlennel zárhattunk volna, igaz az utolsó negyedórában a spanyolok sokat és veszélyesen támadtak."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gellei kijelölte az Észtország ellen játszó válogatottat

Gellei Imre szövetségi kapitány kihirdette az esztendő utolsó válogatott mérkőzésére, a jövő… Tovább olvasom