Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Tavalyi sikereiket várják az új évben

Szilveszterkor sokan tesznek fogadalmat, mit csinálnak majd másképp az új esztendőben. Négy megyei bajnokcsapat tagját kérdeztük arról, mire számít 2014-ben.

A Győri ETO FC tavaly már három találkozóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert s lett bajnok, ráadásul a Rába-partiak a Magyar Kupában ezüstérmet szereztek. Nem csoda, hogy a csapat védője, Völgyi Dániel elégedett az elmúlt esztendővel:

„Bár a hajrában megsérültem, jó évet zártam. Volt már rá példa, hogy tettem fogadalmat, ezúttal ez elmaradt. Persze, ahogy karácsonykor szokás, templomba is elmentünk, ahol a családomért, az egészségünkért is imádkoztam. Nem feledkeztem el a labdarúgásról sem, jó lenne, ha idén is jól menne a foci. A téli szünetben is edzettem, hogy behozzam a lemaradásom, bízom benne, hogy a jövő héten, ha még külön is, de elkezdhetem a felkészülést én is" – fogalmazott a hátvéd.

A soproni kosarashölgyek válogatott bedobója, Zsovár Orsolya (sárga mezben) is megőrizné bajnoki elsőségüket.
A soproni kosarashölgyek válogatott bedobója, Zsovár Orsolya (sárga mezben) is megőrizné bajnoki elsőségüket.

Herr Orsolya is kiváló évet zárt, amit a szerbiai világbajnokságon mutatott kiváló teljesítménnyel koronázott meg a BL-győztes, magyar bajnok és kupagyőztes Audi-ETO kézilabdacsapatának kapusa.
A hálóőr érdeklődésünkre azt mondta, bár az ünnepek előtt épp arról beszéltek párjával, hogy tesznek valamilyen fogadalmat, ez náluk is elmaradt.

„Céljaim azért vannak, s bár tudom, nagyon nehéz lesz megismételni a tavalyi év sikereit, szeretnék legalább olyan jól szerepelni a csapatommal, ahogy 2013-ban tettük."

Zsovár Orsolya, az Uniqa Euroleasing Sopron válogatott kosarasa, amint azt lapunknak elmondta, közösen tett amolyan fogadalomfélét a barátjával. Mint mondta, nem kell nagyon nagy horderejű dolgokra gondolni, a lényeg, hogy mindketten a saját területükön megpróbálnak mindent megtenni a dolgos, szürke hétköznapokon annak érdekében, hogy sikeres legyen a 2014-es esztendő.

A Zsovi becenévre hallgató kosaras esetében ez annyit tesz, azért dolgozik, hajt majd edzéseken, hogy a Közép-európai Liga-, valamint az Euroliga-mérkőzéseken minél sikeresebb legyen a soproni együttes. A csapattal pedig a cél a minél eredményesebb szereplés, a minél fényesebb érmek megszerzése, azaz hazai vonalon a címvédés, mind a bajnokságban, mind pedig a Magyar Kupában, valamint a minél jobb, eredményesebb szereplés a már említett két nemzetközi versengésben.

Megismételnék a jó szereplést: a futsalos Dróth Zoltán és a kézilabdázó Herr Orsolya is emlékezetes, sikeres új esztendőben bizakodik. Fotók: Kisalföld-archívum
Megismételnék a jó szereplést: a futsalos Dróth Zoltán és a kézilabdázó Herr Orsolya is emlékezetes, sikeres új esztendőben bizakodik. Fotók: Kisalföld-archívum

Dróth Zoltán a Rába ETO futsalcsapatának meghatározó tagja. A sikerek mellett számára azért is emlékezetes marad az elmúlt év, mert akkor nősült meg.

„Összeházasodtunk a párommal, s márciusban már eggyel többen is leszünk. Nyilván ez lesz számomra a legemlékezetesebb, de nagyon fontos, hogy a pályán is pozitív hatások érjenek. Cél, hogy ötödször is bajnokok legyünk, mert ez még nem sikerült egyetlen magyar futsalcsapatnak sem. Az sem mellékes, hogy ezt veretlenül tegyük meg, ebben is egyedülálló lenne a csapatunk" – fogalmazott a válogatott futsalos.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SKC: idegenben több kell

Az ötödik helyen várhatja kilenc győzelem mellett öt vereséggel a szezon második felét s 2014-et a… Tovább olvasom