Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Székely Norbert a Tigriseknél talált kihívást

A tizenegy éve a soproni kosárlabdában dolgozó Székely Norbert lesz a Tigrisek serdülő csapatának vezetőedzője, illetve az egyesület szakmai vezetője - hangzott el pénteken.

Sajtótájékoztatón ismertették pénteken a soproni Tigrisek kosárlabda egyesület idei szezonjának terveit, illetve az új szakmai vezető, Székely Norbertelképzeléseit.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az utánpótlás nevelő egyesületben folytatja az edzői munkáját, a soproni Uniqa Euroleasing női csapattól a szezon végét távozott tréner.

- Székely Norbert lesz a serdülő csapat vezetőedzője, illetve az egyesület szakmai vezetője - kezdte Nagy Tamás, a Tigrisek egyesület igazgatója. - A tervek szerint hetente végigjárja majd az edzéseket, tanácsokat ad. A mi játékosaink esetében különösen fontos a motiváció. A tizenéves fiataloknál meg kell találni azt a fajta nevelési módot, hogy ne fordítson hátat a kosárlabdának, s azt is, hogy élvezze, szeresse a játékot. Ebben is segítségünkre lesz Székely, aki dolgozott már az utánpótlás csapatnál, továbbá pedagógusi végzettséggel is rendelkezik.

Székely Norbert az elmúlt években összesen tíz magyar kupát, bajnokságot nyert, csapatával bejutottak az Euroliga elitkörébe is. Ismert és elismert edzőnek számít.

Magyar András, Székely Norbert, Nagy Tamás. Fotó: Magasi
Magyar András, Székely Norbert, Nagy Tamás. Fotó: Magasi


- Mind inkább soproninak érzem magam - kezdte az új szakmai vezető. - A Tigriseknél találtam meg az új kihívást, amely további motivációkat is ad. Az elmúlt években gyűlt bennem a tapasztalat, amelyet szeretnék átadni az edzőtársaknak, játékosoknak. Az új klubom immáron tizenhat éve működik. Ez egy olyan "gyár" ahol tehetségeket képeznek, képzünk. A cél az, hogy mind több fiatal játékos szerepeljen majd az NBI-es csapatoknál. Bizonyára fogok majd segítséget kérni, hiszen másként kell gondolkodni egy fiatalokkal foglalkozó csapatnál, mint az élvonalban. Az U20-as női válogatottal ezen a héten Sopronban edzőtáborozunk. Ennek révén is van rálátásom az utánpótlásra. Köszönet azért, hogy befogadtak.

Nagy Tamás végezetül szólt az egyesület anyagi helyzetéről is.

Mint mondta, napokon belül aláírják a kosárlabda szövetséggel a TAO-s pénzek elosztásáról szóló megállapodást. Az összegről annyit lehet tudni, hogy több lesz, mint tavaly.

A Tigrisek csapatai

Idén három-három előkészítő, és kenguru csapat indul. A terv az, hogy két serdülő csapat is kiálljon. A gyerekek-, kadettek, juniorok mellett az NBII-ben is részt vesznek.

Ez utóbbival kapcsolatos cél, hogy feljussanak az NBI/B-be. A kerekesszékes szakosztály is megkezdte működését. Itt a problémát az jelenti, hogy a megfelelő minőségű szék meglehetősen drága. Ám most támogatásból sikerül tíz ilyen kiegészítő eszközt megvásárolni.

Olvasóink írták

  • 1. Olajfa14 2013. június 29. 09:35
    „Hogy-hogy kommentálni lehet?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri ETO - Vegyél bérletet és ingyen van a BL meccs

Július elsején délután 2 órakor kezdi meg a Győri ETO FC a jövő évi bérletek árusítását. Tovább olvasom