Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Szabicsékkal játszik a Videoton BL-selejtezőt

A Szabics Imrét foglalkoztató osztrák Sturm Graz együttesével találkozik a Videoton a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében - derült ki hétfőn, a nyoni sorsoláson.

Az Európa Liga első selejtezőkörében érdekelt, bajnoki ezüstérmes Paksi FC az andorrai UE Santa Colomával, a bronzérmes Ferencváros az örmény Ulisses gárdájával mérkőzik, míg a küzdelembe a második fordulóban bekapcsolódó Kecskeméti TE-ERECO a kazah Aktobe csapatával csap össze.

A magyar bajnok első összecsapására - mint az a sorsolást követő egyeztetésen kiderült - július 13-án 20:30 órától Klagenfurtban kerül sor, mert - ahogy David Rechnitzer, a Videoton nemzetközi ügyekért felelős munkatársa a klub honlapjának jelentette - a grazi UPC Arenában akkor zajlanak az amerikaifutball-vb B-csoportjának küzdelmei. A visszavágót július 20-án, szintén 20:30 órától rendezik a Sóstói Stadionban.

A székesfehérváriaknak - akik történetük során először résztvevői a legrangosabb kontinentális kupasorozatnak - három párharcot kell megnyerniük ahhoz, hogy a csoportkörben szerepelhessenek. Amennyiben az első akadályt nem veszik sikerrel, azonnal elbúcsúznak az európai kupaporondtól, ellenkező esetben a 3. vagy 4. fordulós kiesés csak BL-búcsút jelent, ugyanis a csapat átkerül az Európa Ligába.

Az EL-selejtezőben az első forduló első összecsapásaira június 30-án, a visszavágókra július 7-én kerül sor. A Paks hazai pályán kezd, míg a Ferencváros idegenben. Mindkét csapatnak négy párharcot kell megnyernie, hogy a főtáblára jusson.

"Kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is, bár azt hozzáteszem, hogy lebecsülni nem szabad senkit. Fel kell térképezni a riválist, hiszen aki az Európa Ligába bejut, az valamilyen szintet képvisel a futballban, még ha andorrai együttesről is van szó" - értékelte a sorsolást az MTI-nek Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője.

"Keveset tudunk az ellenfélről, de abban reménykedünk, hogy sikerül továbbjutnunk, mert annak ellenére mi vagyunk az esélyesek, hogy semmiféle információnk nincs a riválisról. Szerencsés, hogy idegenben kezdünk" - mondta az MTI-nek a sorsolás helyszínén tartózkodó Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője.

A második körben az első összecsapásokra július 14-én, a visszavágóra július 21-én kerül sor. A kecskemétiek hazai pályán kezdenek, majd a második összecsapást rendezik Kazahsztánban.

"A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk, a hat idegenlégióssal felálló kazah Aktobe komoly játékerőt képvisel. - mondta az MTI-nek Tomislav Sivic, a kecskemétiek vezetőedzője. - A kazah csapat az előző két idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjéből indulva egyaránt az Európa Liga-kvalifikáció utolsó köréig jutott. Azt jó jelnek tartom, hogy hazai pályán kezdünk, mert ez nekünk eddig szerencsét hozott a Magyar Kupában".

Amennyiben a bajnoki ezüstérmes Paks az első körben túljut az andorrai UE Santa Colomán, akkor a lett Duagava és a norvég Tromsö párharcának győztesével kerül szembe, míg ha a Ferencváros elbúcsúztatja az örmény Ulisses együttesét, akkor a norvég Aalesund és a walesi Neath párharc nyertesével mérkőzik a második fordulóban. Mindkét magyar gárda saját közönsége előtt vívná az első meccset.

Olvasóink írták

  • 5. ZéZé 2011. június 21. 14:42
    „Most bepróbálkoznak a Crespoval. De hát egy csatár nem csinál nyarat....”
  • 4. Vincent_Hana 2011. június 20. 22:13
    „moderálva> Még vagy 50 km...
    Sebaj, majd a csoportkörbe jutásnál az Arsenal ellen...
    :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
    Úgy legyen!”
  • 3. ZéZé 2011. június 20. 21:40
    „A szokásos : 35°C Sunny. Szóval 4-5 fokkal hüvösebb mint szokott lenni.
    Kár hogy messzebb lesz a meccs. Vagy majd csak az igazán nagyok ellen tervezel kimenni ?
    Úgy legyen!”
  • 2. Vincent_Hana 2011. június 20. 20:51
    „Ajnye, még a tizenhatos vonalát is csak távcsővel fogják látni Viktoronotéknál!!!!
    Nem baj hogy nem kaptunk "nagyot", legalább az első kör már most behúzva.
    Hehehehehehhehehehehhehehehehehehhehehehehehehehehhehehehehehehehehhe
    Jó idő van odaát?”
  • 1. ZéZé 2011. június 20. 18:36
    „Látod Robi, a nagyok közé vártad a Sturmot, erre pont meg is kaptátoka legnehezebbet :)
    Gondolom csak a kettős-győzelem az elfogadható.
    Fekete fehérbe ! :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csalódást keltő ezüstérem Gyirmóton

Hiába lett második a másodosztályú bajnokságban, összességében csalódás a Gyirmót teljesítménye,… Tovább olvasom