Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Ragaszkodnának a hagyományokhoz

Kajak-kenu - Péntektől vasárnapig rendezik a lengyelországi Ostrodában a maraton Európa-bajnokságot, melyen a felnőttek és ifjúságiak mellett az U23-as korosztály is indul.
Hagyomány a maratoni szakág történetében, hogy a magyar válogatott rendre jól szerepel a világversenyeken. A korábbi évek jó sorozatát szeretné folytatni a csapat a ma kezdődő kontinensbajnokságon. Az esélyekről Weisz Róbert, a magyar szövetség győri szakmai igazgatója beszélt.

„Bízunk abban, hogy most is eredményes lesz a küldöttség, s ahogyan szinte mindig, most is lesznek érmeink, s aranyat is sikerül nyerni. Annyi azért nehezíti a helyzetet, hogy a szakág egyedülálló klasszisai, Csabai Edvin és Györe Attila ezúttal nem indul az EB-n, így gyakorlatilag két biztos első hely kerül komoly veszélybe. A többiek azért remélhetőleg kitesznek magukért" – kezdte Weisz Róbert, aki a győri Graboplast VSE indulóinak reményeiről is nyilatkozott.

„Női egyesben Csay Renáta és Kollár Judit személyében mindkét versenyzőt a győri klub adja. Kettejük párosa is kiharcolta a válogatón az indulás jogát, ám végül úgy döntöttek: csak az egyik számban indulnak, megnézik, mire lehetnek képesek így. Úgy gondolom, Reni mindenképpen jó eséllyel pályázik a dobogóra, s a végső sikert sem tartom kizártnak. Judit az első hat hely bármelyikére odaérhet. A férfiaknál Salga István egyest és párost is megy. Utóbbiban klubtársával, Péter Kristóffal ül egy hajóba. Ez a duó tulajdonképpen a rutin és a fiatalság ötvözete, s ha nem jön közbe semmi a verseny során, akkor a dobogó bármelyik fokára felállhatnak a viadal végén. Ugyanez érvényes Salga egyesére is. Az U23-asok között nincs győri versenyző, a két legesélyesebb, a kenus Nagy Péter, valamint Németh Gergő, akik a gyorsasági versenyekre koncentrálnak leginkább. Az ifisták között viszont lesz Graboplast VSE-
versenyző: a férfi kajakosoknál Nagy Péter a szolnoki Pálinkás Szilveszterrel, a kenus Erdős Szilárd pedig a paksi Rohn Richárddal megy párost. Az ő esélyeikről nehéz mit mondani, hiszen egyáltalán nem ismert a mezőny, hiszen itt inkább a második vonal kap rutinszerzési lehetőséget"
– foglalta össze az esélyeket a szakmai igazgató.

A maratoni szakágban jártas olvasók számára nyilván feltűnt a győri vezető szavaiból, hogy az eddigiek során a programban nem szerepelt az U23-as korosztály. A korosztály egyes küzdelmei új elemként kerültek a versenynaptárba, ezért is lett háromnapos az Európa-bajnokság. Ma éppen az ő és az ifjúsági egyes küzdelmeit rendezik. Szombaton az ifi párosok és a felnőtt férfi egyesek küzdenek a helyezésekért, vasárnap pedig a felnőtt párosok zárják az eseményt. Szintén újdonság, hogy hosszú évek után az ifjúságiaknál visszakerült a számok közé a kenu páros.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Konkoly még ajánlatra vár

Kézilabda - Konkoly Csaba, az Audi-ETO vezetőedzője lett a magyar női válogatott új szövetségi… Tovább olvasom