Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Rabóczki az SVSE-vel vágyik az élvonalba

Labdarúgás - Rabóczki Balázs az idény végén távozik Arnheimből. Sajnálja a soproni klubbal történteket, szeretne az SVSE-vel az NB I-ben védeni.
Nem a szerencse kegyeltje Rabóczki Balázs, a soproni futballszurkolók által profi mentalitása, s remek védései kapcsán tisztelt és elismert futballkapus. Mint ismeretes, Hollandiába, a Vitesse csapatához szerződött, ahol előzetes elképzeléseivel ellentétben csak második számú kapusként számítottak rá. A kétszeres válogatott kapuvédő figyelemmel kíséri, s szomorúan veszi tudomásul Sopronban a futballban történt eseményeket.


Rabóczki Balázs a soproni vasutasok mezében. Fotó: Németh Péter
Rabóczki Balázs a soproni vasutasok mezében. Fotó: Németh Péter
Rabóczki az egyik legtehetségesebb kapuvédőnek, a Van der Sar utódjának tartott holland kapus mögött tartalék a klubjában. Amikor védhetett volna, nem volt szerencséje: „Az egyik mérkőzésen, a hetvenedik percben kiállították az első számú kapust, én védtem az utolsó húsz percben, s győztes csapat tagja lehettem. A következő hét végén ő az eltiltását töltötte, én pedig hét közben az egyik edzésen bordasérülést szenvedtem, így nem tudtam védeni, a csapat pedig a harmadik számú kapussal 4–3-ra kikapott. A következő meccsen már nem is ő, hanem az ifikapus ült le a visszatérő első számú mögé a kispadra. Nem valószínű, hogy maradok, harmincévesen nem perspektíva nekem, hogy társam kiállítása vagy sérülése esetén álljak csak a kapuba. Védtem húsz percet a holland élvonalban, elismerték a munkámat, megbecsültek, azt gondolom, lenne jó pár magyar futballista, aki örülne ennek. Én azonban védeni szeretnék, így az szinte biztos, hogy nem maradok Arnheimben. Van érdeklődés irántam, de még nem tudni, hol folytatom."

A kapuvédő természetesen figyelemmel kíséri a soproni futballban történteket, s nem is titkolja ezzel kapcsolatos szomorúságát, elkeseredettségét: „Szörnyű, hogy ez megtörténhetett, hogy gyakorlatilag engedték megszűnni a soproni klubot, aztán pedig amolyan koncként odadobták a szurkolóknak a szintén nehéz helyzetben lévő REAC-ot. Megmondom őszintén, szeretnék még Sopronban védeni. Mondjuk az SVSE-ben, az élvonalban..."

Olvasóink írták

  • 5. Mozso 2008. április 18. 11:40
    „O.K. colomano.Valahol igazad van de hidd el ez a gárda akkár a magasabb szintü dolgokat is képes lenne megoldani.Erre a csapatra az életemet is fel menném rakni.Ha a realitást nézzük abban is van némi igazad de vegyük figyelembe azt is hogy a Város nemigen támogatja a csapatot túlzottan az a szerencse hogy van egy személy J.B. aki a föld elöl is előteremti a csapatnak a szükségleteket, de ha esetleg kételkednél gyere fel holnap 16:00-kor a Sárvár elleni mérközésre.Nem fogod megbánni hidd el.Aztán majd utánna ha ugyanigy gondolod a dolgokat elfogadom és tiszteletben fogom tartom véleményed!!!
    MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK HAJRÁ SVSE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 4. kormos janos 2008. április 17. 20:04
    „Én meg szeretném Rabot Sopronban hazai színekben az NB1-ben játszani!”
  • 3. colomano 2008. április 17. 14:02
    „Mozso, eszem ágában sincs bántatni az SVSE-t, csak a realitást nézem.
    Ezen nem kell ennyire felhúzni magad!”
  • 2. Mozso 2008. április 17. 11:31
    „Jól van colomano.Majd meglátod.Tudod Te egyáltalán mi is az SVSE.Hát szerintem nem.De itt Sopronban egy-két embernek ez az élete.Ugyhogy csak azt tudom javasolni:Inkább tartsd meg magadnak ezt a dumát.”
  • 1. colomano 2008. április 17. 07:31
    „Jól van Balázs!
    Még az unokád sem fog védeni az SVSE-ben, az élvonalban...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak egy gólra Brazíliától

A magyar futsalválogatott egy góllal nyert az Ukrajna elleni világbajnoki pótselejtező gyöngyösi… Tovább olvasom