Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

NB II foci - Boér Gábor válthatja Szentes Lázárt az ETO-nál

Befejeződött az NB-s osztályok pontvadászata, beindult az igazolási nagyüzem, ezért a zuhanyhíradóból csokorba szedtünk néhány érdekességet.
Az ETO-nál könnyen elképzelhető, hogy a vezetés megválik Szentes Lázár vezetőedzőtől, akit egyébként még egyéves megállapodás köt a klubhoz. A helyére Boér Gábor léphet, akit a fiatal magyar edzői kar egyik legjobbjának tartanak. A másfél éve Békéscsabán dolgozó 35 éves szakembert azonban szintén szerződés köti a viharsarkiakhoz, akik nem szívesen válnának meg tőle.

Játékosfronton a gyirmóti Kiss Mátét hírbe hozták nevelőklubjával, az ETO-val.

A hírek szerint anyagi gondokkal küzdő Békéscsaba három futballistája is képben van Győrött. Az NB II idei gólkirálya – holtversenyben Lencsével – Birtalan Botond, valamint Gránicz Patrik és Viczián Ádám is valamelyik győri együttesbe költözhet nyáron, nyilván attól is függően, hogy kik irányítanak majd a kisalföldi klubokban.

Az ETO korábbi bajnokcsapatának tagjai közül beszélnek Lipták Zoltán és Koltai Tamás hazatéréséről, valamint bizonyos feltételek esetén elképzelhető Priskin Tamás érkezése is. Rajtuk kívül a Simon testvérek Paksról, illetve az MTK-ból Borbély, Talabér és Hrepka neve szerepel a kívánságlistán.

A nyáron valószínű, távozik Szabó Lukas.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB III foci - A Csorna és a Gyirmót II. is kiesett

Mindkét megyei csapat kiesőhelyen végzett az NB III Nyugati csoportjában. Tovább olvasom