Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 14°C | 24°C Még több cikk.

Lunde ikertestvére is az Audi-ETO-ba igazol?

Norvég információk szerint elképzelhető, hogy tavasszal az Audi-ETO csapatát erősíti a 32. évében járó Kristine Lunde Borgersen.

A jelenleg is Győrben védő Katrine ikertestvérének leigazolása mellett szól hatalmas nemzetközi rutinja, hiszen a norvég válogatottal olimpiát (2008, Peking) és háromszor Európa-bajnokságot (2004, Magyarország, 2006, Svédország és 2008, Macedónia) nyert, míg a klubcsapatai közül a legnagyobb sikereket kétségkívül a dán Viborggal érte el: 2009-ben és 2010-ben is Bajnokok Ligája-győztes lett.

Nem mellékesen ezen sikerek alkalmával együtt játszott Katrinével.

Az irányítóként és átlövőként is bevethető Lunde Borgersen jelenleg tagja a norvég válogatottnak, mely a brazíliai világbajnokságon szerepel, s az északiak első hat meccsén 3 és fél órát játszott. Ezeken 19 lövésből mindössze 8 gólt lőtt, továbbá tizenhárom gólt érő átadása is volt.

Kristine Lunde Borgersen a norvég válogatott mezében.
Kristine Lunde Borgersen a norvég válogatott mezében.


Ami a győri szerződtetésének esélyeit némiképpen csökkenti, hogy szülését, valamint sérülését követően most nincs kirobbanó erőben és formában – ezt a fenti statisztikai adatok is alátámasztják –, abban azonban joggal lehetne bízni, hogy honfitársa, Karl-Erik Böhn irányítása mellett hamar utolérhetné magát. Ráadásul beilleszkedését is nagyban megkönnyítheti testvére, valamint a szintén norvég Heidi Löke személye.

Együtt a tesók.
Együtt a tesók.

Olvasóink írták

  • 10. Kalifa 2011. december 16. 13:17
    „Meg még annyit, hogy kezd formába lendülni. Szerdán, a VB negyeddöntőn, a horvátoknak már 4-et lőtt.”
  • 9. Kalifa 2011. december 16. 10:32
    „#2. T_McVay_01
    Van igazad. Nagyon nem dicsekedhetünk Szimi és Mika menesztésével. Azóta nincs igazán jétékunk. Védekezés, meg aztán végképp. Csak kapkodunk, de azt legalább gyorsan. :-)
    Ez az igazolás, kicsit disszonáns ötlet valóban. Én egy Barbosa, Pena, Aguilar, Pineau vagy hasonló kaliberű, higanymozgású, törpe zseninek sokkal jobban örültem volna. Mert ha nem megy az átlövés, (ami sajnos Amorim és Grosnál nem ritka, akkor marad az egy-egy elleni játék. De vígasztaljuk magunkat azzal, hogy Bogersen 1 évvel fiatalabb, mint Bradeanu. Továbbá 3 centivel magasabb. Irányító-átlővő akárcsak Mika. Tehát nem dadog a kezében a labda. 2009-ig világklasszis játékra volt képes. Brilliáns eredményekkel. Valóban nagy kérdés mikorra éri utol magát. Ez Mikának szülés után, kb. másfél év alatt sikerült. Tehát még van mit behoznia.”
  • 8. kisokoska 2011. december 15. 22:29
    „Mikor ment a játék akkor más klasszis csapatok jöhettek számításba. Most, hogy 32 éves azért nehogy Győrbe jöjjön. Bradeanu épp azért nem kellett mert túlkoros volt. A VB-én sem megy neki a játék, csak mert ikertestvér. 19 mérkőzésből 9 gól?- ennyit még a Mi Grossunk is tud, ha neki veselkedik. Érje utol ott magát ahol jelenleg is van, nem kell KEB edző tevékenysége hozzá. Az ETO-ból nem kell Larvikot csinálni és nem Norvég csapatot.”
  • 7. Cancer 2011. december 15. 21:26
    „Ugy jarunk vele, mint Raduloviccsal. Megvesszuk a multat.”
  • 6. villamoo56 2011. december 15. 15:14
    „Ez csak vicc ugye !! Hajrá GYŐR !!!!!!!”
  • 5. Lestate 2011. december 15. 15:10
    „T_McVay_01,

    A szépséghiba, hogy nem azok voltak az okok. Valamint az, hogy nem igazak Lunde-ra. Amúgy Lunde gyengébb támadásba, de erősebb védekezésben, bár kétségtelen, hogy jobban örültem volna, ha Mika maradt volna!

    kikelet_,

    Északon más a "kiöregesés" határa. Bár Szaka óta tudjuk, hogy ez nem így van, mert náluk mindent tudtak és tudnak NA vezetésével. Az, hogy vannak klasszis északi játékosok 35-40 évesen is, az csak a véletlen műve, nem a tudásé.”
  • 4. kikelet_ 2011. december 15. 14:40
    „világklasszis játékos volt, de ez már a múlt”
  • 3. zoltania2 2011. december 15. 12:16
    „Ez a tavasszal vajon mikortól lehet?”
  • 2. T_McVay_01 2011. december 15. 11:56
    „Ez nyilvánvaló beismerése hogy Bradeanu menesztése(nem kapott szerződést) óta
    óriási hiba volt. nyilvánvaló hogy nincs belső ember Amorim mellett aki védekezni is tud.

    Némi szépséghibája a dolognak hogy Bradeanu menesztésének okai:
    - már "öreg"
    - szülés után van, lelassult
    - a lövőereje sem a régi már

    Ja hogy ez mind igaz Kristine Lunde Borgersen-re is? Sőt!”
  • 1. Infamous 2011. december 15. 11:07
    „jön az egész család, de jó :-) már csak BL-t kéne nyerni, ugye?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda vb-elődöntők: Franciaország-Dánia és Norvégia-Spanyolország

Utolsóként a spanyol válogatott jutott be a legjobb négy közé a brazíliai női… Tovább olvasom