Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Kosárlabda: amerikai válogatott igazolt Győrbe

Az amerikai válogatott Essence Carsont egy évre szerződtette a SEAT Lami-Véd Győr csapata. A 23 éves, kettes és hármas poszton bevethető kosaras a második tengerentúli játékosa lesz a nagy terveket szövögető győri csapatnak.
Nem titkolják a SEAT Lami-Véd Győr vezetői, hogy a következő bajnokságnak úgy vág neki a csapat, hogy a negyedik helyről előrelépjen, s a döntőt sem tartják elképzelhetetlennek a klub elöljárói.
Ennek érdekében a bajnok és Magyar Kupa-győztes Pécs vezetőedzőjével, Fűzy Ákossal már megerősítették a szakmai stábot, s a játékoskeret is szépen alakul. Mint arról már beszámoltunk, az egykori NBA-sztár, Hakeem Olajuwon lányát, Abit már megszerezték a győriek, aki nem egyedül érkezik a tengerentúlról.

Fűzy András klubigazgató elmondta: sikerült megállapodniuk Essence Carsonnal, aki az amerikai válogatott oszlopos tagja. A 183 cm magas és 75 kg-os kosaras egy esztendőre igazolt Győrbe. Nem ismeretlen számára az európai élet, hiszen többek között játszott az Euroligában az olasz Venezia, a lett TTT Riga, legutóbb pedig a francia Bourges színeiben.

Sopronban egyébként jól ismerik a játékost, hiszen az elmúlt két kiírásban egyaránt játszott az MKB-Euroleasing ellen Carson, s valamennyi alkalommal nagyon jól. Idén a Bourgeszsal a két meccsen 27, tavaly a Rigával 28 pontot termelt Hontiék ellen Carson.

Fűzy András úgy véli, nagyon jót húztak a kosarassal, akivel egyébként nem volt könnyű megállapodni, de a klub jókor volt jó helyen, s szerencsés pillanatban kapta Carson az ajánlatot.
„Szinte biztos, hogy az Euroligában szereplő topcsapatok is megkeresték Essence-t, de a sors a mi malmunkra hajtotta a vizet. Tudniillik, a szezon végén kisebb porcsérülése volt, a
Bourges haza is küldte gyógyulni, s a hírek szerint több csapat is elbizonytalanodott a játékossal kapcsolatban. Mi végig kitartottunk az ajánlatunk mellett, s mivel garantáltuk, hogy lesz még egy amerikai a csapatban, végül bennünket választott. Hozzáteszem, a sérülése egyáltalán nem súlyos, nem zsákbamacskát veszünk, hiszen teljesen rendbe jött, megkaptuk a leleteket, sőt, játszik a WNBA-
ben a New York Liberty színeiben. Itt említeném meg Patonay Ádám játékosügynök nevét, aki rengeteget segített abban, hogy összejött a megállapodás a világ egyik legjobb játékosával" – mondta Fűzy András, aki a meglepő kívánságok közül az első osztályú utaztatást, a csomagokra pótjegy váltását és a rokonlátogatás biztosítását említette.
„Végül az arany középútban sikerült megállapodni" – tette hozzá a klubigazgató.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babos meccslabdáról kapott ki Prágában

Kis híján hatalmas bravúrt hajtott végre Babos Tímea a prágai, 50 ezer dolláros torna… Tovább olvasom