Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Kizárhatják a Sopront a kosárlabda-bajnokságból

Kosárlabda - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége szerint a kizárhatják a Sopront a női bajnokságból, amennyiben sorozatban bojkottálja a bajnoki mérkőzéseket. A Sopron időhúzással vádolta meg a szövetséget, amit az visszautasít.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) állást foglalt a Sopron nyílt levelével kapcsolatban, amelyben a bajnoki küzdelmek bojkottálását helyezte kilátásba, Krivacsevics Tijana átigazolásának meghiúsulása miatt. Krivacsevics a MiZo Pécstől szeretett volna átigazolni Sopronba, azonban a baranyaiak szerint ezt nem teheti meg, mert érvényes szerződés köti hozzájuk. A soproni nyílt levél az ügy halogatásával vádolta meg a szövetséget, s ezért tiltakozásul a bajnoki mérkőzések bojkottját jelentették be. Az MKOSZ visszautasítja az időhúzás vádját. Véleményük szerint az ügy először a megyei szövetségek hatáskörébe tartozott. Így csak szeptember 24-én foglalkozhattak először hivatalosan az üggyel, s két nap múlva már jogerős döntést hoztak, miszerint Krivacsevics a Pécs játékosa marad. Mint azt Sterbenz Tamás főtitkár a Független Hírügynökségnek elmondta, ha a soproni csapat valóban nem áll majd ki a bajnoki meccsekre, akkor a szövetség nem mérlegelheti a szabályokat. Ennek értelmében az első három mérkőzésen 0-20-as pontaránnyal az ellenfél kapja a győzelmet, míg egy estleges negyedik meccs után az MKOSZ köteles az adott csapatot kizárni a további küzdelmektől.

Olvasóink írták

  • 7. Zs 2008. október 11. 19:26
    „Az egész magyar kosárlabda egy vicc!
    A szövetség egy gittegylet, az utcák-terek bajnokságát sem képes lebonyolítani.
    A bajnokságokban nagyítóval kell keresni a használható magyar kosarasokat. Kész csoda, hogy a női válogatott bejutott az EB-re. Ez csak a jéghegy rohamosan olvadó csúcsa. Nagyon szurkolk nekik!
    Nagyobb a káosz a kosárlabdában, mint a fociban! Pedig az sem semmi:(”
  • 6. pisti50 2008. október 11. 17:09
    „Ugylátszik van pécs és van fradi!! Ugyan az van nb1 fociban mint kosárban.
    Ez teljesen röhejes.
    Sopront mindig szivatták elöbb a foci most peddig a kosárlabda!
    Tölöm televan az egész sportal
    Hajrá Sopron!!
    Mutassuk meg az egész országnak még igy is bajnokok leszünk,és nem adjuk fel,soha ne adjuk fel.
    Miért nem megy a fibához Török Zoli?”
  • 5. dyna82 2008. október 11. 13:54
    „Nevetséges ez a huzavona. Krivacsevics eligazolt külföldre, és meg is értem. Itt Mo-n úgysem engedték volna játszani, főleg nem itt Sopronban.
    Így már nincs miért bojkottálni a meccseket, és nagyon remélem a MKB jó alaposan elpáholja majd a Pécset a pályán. Egyébként pedig az MKOSZ lefeküdt a Pécsnek, pedig Lacika már nem edző...”
  • 4. BoBKeLSo 2008. október 10. 22:49
    „Sterbencz saját fészkét is képes bepiszkítani. Kár volt ennyire lefeküdnie a pécsi kosármaffiának, ezért nincs rend, csak káosz a szövetségben is. Pár embernek csak a zavaros jelenti a biztos megélhetést, és kiderült, Berényi is odatartozik.”
  • 3. 7. 2008. október 10. 22:37
    „Így legalább lesz esélye a Pécsnek! Másképp úgysem lenne! Csak a Sopron!”
  • 2. petyusz 2008. október 10. 21:04
    „Már megint a soproniak szívnak ??? Basszus csesszenek ki mással is bakker komolyan mondom hihetetlen mit művelnek velünk megszűnt az FC Sopron, meg annak a B csapata is kész röhej!!!”
  • 1. pisti50 2008. október 10. 19:12
    „Ez arcátlanság és pofátlanság!!
    Megint a pécs szarakodik mint minden évben!
    Nincs pénzük és eggy jó pénzügyi háttérel rendelkező eggyesületet akar lehúzni és ehhez még a MOKSZ is közremüködik.
    Szerintem akarattal huzzák az időd.
    De hozzá teszem ennek csak a fiatal játékos ussza meg a levét!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsabb lesz a szupermaraton

Bogár János és a női címvédő német Maria Bak is indul az idén 19. alkalommal megrendezendő… Tovább olvasom