Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Kettőből egy csapat maradt az élvonalban

Futsal - Két élvonalbeli győri csapat helyett már csak egy szerepel a hazai futsal-bajnokságban.

A város legújabb sportklubjában, az Offside Sport Pubban évadnyitó sajtótájékoztatót tartott tegnap Győr egyetlen élvonalbeli futsalcsapata, a Duna Takarék Arrabona FC. Az egyetlen szót azért fontos hangsúlyozni, mert az elmúlt bajnokságban még két győri gárda vitézkedett a pontvadászatban, az Euro Mobil Trans azonban visszalépett az idei megmérettetéstől.

Jó hír viszont, hogy az Arrabona FC a megyei labdarúgó-szövetség hathatós segítségével új támogatót talált, erről és a tervekről Molnár Attila, klubmenedzser számolt be:

„A Duna Takarékkal kötött megállapodásnak köszönhetően három évig biztos lábakon állhatunk – mondta a sportvezető. – A két városi csapatból egy lett, azok a győri labdarúgók, akik a másik gárdában futsaloztak, hozzánk igazoltak. Összesen tizenhat labdarúgóval vágunk neki a bajnokságnak, mérkőzéseinket új otthonunkban az ikrényi sportcsarnokban rendezzük. Hétfőn este nyolc óra húsz perckor már itt fogadjuk az Üllő csapatát. Célunk, hogy a bajnokság rájátszásába, de minimum a legjobb hat csapata közé kerüljünk."

 

„A megyei szövetségen keresztül régi a kapcsolatunk a sportággal, s az ország legnagyobb takarékszövetkezeteként úgy gondoltuk, jó olyan kezdeményezést segíteni, ami sok embernek szerez örömet" – fogalmazott Illés Zoltán, a Duna Takarék elnöke.

Horváth Cs. Attila, a megyei szövetség első embere annyit fűzött hozzá: „Győr rövid időn belül egyik bázisa lett a szakágnak, remélhetőleg hosszú ideig az is marad."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri Dózsa: fiatalokkal három súlyos vereség

Labdarúgás - Hagyományait megszégyenítő három vereséggel rajtolt a megyei II. osztályban a Győri… Tovább olvasom