Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Kajak-kenu - Tehetséges testvérpár

A győri Graboplast VSE-ben versenyző Balla testvérpár évek óta készül közösen a különböző viadalokra.
Virág és öccse, Levente a csillogó érmek mellé jó jegyeket is gyűjt az iskolában.

Balla Virág és Levente a közelmúltban rendezett utánpótlás magyar bajnokságon kiemelkedő eredményeket ért el.

Virág kenu egyesben 200 méteren aranyérmet nyert U23-as korosztályban, valamint párosban is első lett 500 méteren Kovács Dorottyával. Levente 200 méteren első volt ifjúsági korosztályban, továbbá az 500 méter párost megnyerte Hajnal Kristóf Jenővel. Ez egyben a Kolonics György-emlékfutam is volt.

Balla Levente a győri Graboplast Vízisport Egyesület kenusa. A győrújbaráti fiú egy toborzón ismerkedett meg a sportággal.
„Egy év után, kétezer-hatban kezdtem el versenyezni és azóta több érmet nyertem. Számomra legfényesebben az olimpiai reménységek versenyén párosban és egyéniben szerzett bronz, valamint a négyesben elért arany, de az ifjúsági világbajnokságon párosban nyert ezüst is szépen csillog" – mesélte Levente, aki idén érettségizik a győri Péterfy Sándor evangélikus iskolában.

Virág és Levente számára komoly motivációt és támogatást jelent, hogy együtt edzenek. Fotó: M. M.
Virág és Levente számára komoly motivációt és támogatást jelent, hogy együtt edzenek. Fotó: M. M.


„A sportból szeretnék megélni, amíg tehetem, de utána dolgozni is akarok, ezért fontos, hogy az iskolát se hanyagoljam el. Bár elég nehéz összeegyeztetni a sportot és a tanulást. Az iskolaév alatt hajnalban és délután is vannak edzéseim, így csak este tudok tanulni. Nagyon fárasztó menetrend, de megéri" – tette hozzá.

Leventét családja mindenben támogatja: „Természetesen sokat köszönhetek az edzőmnek és a csapatnak is, de nekem a családom támogatása jelenti a legtöbbet. Nővéremmel, Virággal egy csoportban edzünk. Gyakran segítjük egymást tanácsokkal és sokat számít nekem mentálisan, hogy a testvérem a másik pályán evez."

„Így igaz. Nagyon jó, hogy együtt edzhetünk. Motiváljuk és támogatjuk egymást" – vette át a szót Virág, aki hét év kajakozás után három éve kezdett el kenuzni.

„Volt egy vállsérülésem, ezért nem tudtam százszázalékosan teljesíteni. Aztán láttam az öcsémet edzeni és én is kedvet kaptam a kenuzáshoz" – mondta Virág, aki testvéréhez hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a tanulásra is: szeptemberben kezdi tanulmányait a Nyugat-magyarországi Egyetem sportszervező szakán. Ő is a Péterfyben érettségizett, majd elkezdte a OKJ-s gyógymasszőri képzést.

„Bármikor közbejöhet egy sérülés, ami kettétöri a karrieremet, ezért úgy érzem, fontos, hogy legyen más lehetőségem is. Az egyetemen pedig azt tanulhatom, amit szeretnék" – indokolta a döntését.

Virág versenyeredményei közül az idei franciaországi U23-as Európa-bajnokságon, valamint a szegedi Világkupán elért második helyezésére a legbüszkébb.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen eredményeket tudtam elérni, de természetesen szeretném tovább bővíteni az éremgyűjteményemet. Legmerészebb álmom, hogy olimpiai bajnok legyek" – mesélte lelkesen. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rali - Erőtlenül is dobogóra álltak a győriek

Már az indulás is kétséges volt a Gergely Róbert–Kailbach Gergely győri páros számára a… Tovább olvasom