Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Három klub, egy gondolat: „Sportoljanak a fiatalok!

Három megyebeli csapatnál döntöttek úgy, hogy a harmadosztályban is indítanak együttest a következő bajnokságban.
A döntés legfőbb oka közös: sok a játékosuk és szeretnék, ha minél több fiatal sportolna.

Kelemen Sándor, a megyei első osztályú Rajka elnöke: „Fő célunk, hogy minél több fiatalt csábítsunk futballozni. Nem elküldtük a »kiöregedett«, húszéves játékosainkat, hanem a harmadosztályban neveztük őket. Büszkén mondhatom, már hét csapatot versenyeztetünk különböző bajnokságokban."

Hasonló helyzetben van a nádorvárosi DAC 1912 is, mely már a másodosztályban szerepel. Ők több mint száz igazolt labdarúgóval rendelkeznek, a megszűnő Hallássérültek gárdájából is vettek át embereket.

„A második vonalban úgy szeretnénk tartalékcsapatot indítani, hogy csak azok a játékosok játszanak ott, akik később az első számú együttesben lépnek majd pályára. Jó lenne, ha túlkoros nélkül működne a tartalékegyüttes" – mondta Birkás Tivadar elnök.

A szintén másodosztályú Dunakilitinél is összejött egy második csapatra való játékos.

„Többen kiöregedtek az ifiből, a felnőttcsapatba nem férnek be, sportolni viszont szeretnének. Az ifi- és utánpótlásmeccseken csak meghatározott számú túlkoros léphet pályára. Ha van olyan játékos, aki újrakezdené, annak is jó lehetőség ez a gárda" – mondta Szokolai Sándor elnök.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kovács „Vipera

Tavaly májusban – két év kihagyás után – tért vissza a kötelek közé Kovács… Tovább olvasom